Noha egyelőre távol állunk a fent körvonalazott limes-szakasszal kapcsolatos végső következtetések levonásától, összegezésétől, elöljáróban talán mégis megkockáztathatunk néhány, bizonyos általánosabb jellegű kérdésfelvetést, a jövendő, kiszélesített kutatásokat segíteni kívánó gondolatot.

1. A védelmi sáv Nagyilonda-Tihó közti szakasza kettőzöttnek tűnik, különösen ha jövendő régészeti ásatásokkal bebizonyosodnék a Szamos-jobbparti kuesztasor bizonyos magaslatain megfigyelt kis terjedelmű mesterséges tereptárgyak római és - ráadásul - katonai jellege. Ilyeneket észleltünk Csokmány helység felett, azután a Kecskési-hegyen (579 m), a kővársolymosi „La Caramida” nevű magaslaton, továbbá Kisnyíres falu környékén, a „Stiubei” és „Dealul Secaturii” nevű, északra meredeken lejtő tetőkön.
Ennek a szakasznak a második (?) vonalát a Szamosőrmező fölé sziklafallal emelkedő „Dealul Taraboilor” (347 m) , a tihói tábortól közvetlenül délre emelkedő magaslaton lévő, továbbá a szamosszurduki, csűrfalvi, kőloznai, nagyloznai, ködmönösi (pl. „Fata prisacii in spate”, „Ripa Malului”), konkolyfalvi („Podireu”) és kornislaki („La Bontaua”) stb. őr- és jelzőtornyok sok esetben meglepően jól megmaradt romjai tűzik elénk.

2. A Nagyilonda-Falkosány („Cigla” vagy „Kishavas”) közti szakaszon mai ismereteink szerint csupán egyszerű őrtorony-sor van (hacsak hozzá nem vesszük az Ilosvai- hegység nyugati szárnyán - a „Vilmai hegy”, 776, 783 m környékén - megfigyelt, esetleg toronymaradványokat rejtő, kis terjedelmű, mesterségesnek tűnő tereptárgyakat). A teljesség kedvéért, közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a Szamos bal partján több helység gyanúsnak tűnő helynevű határrészében végzett vizsgálódásunk tárgyunkra nézve haszontalannak mutatkozott.

3. Megfigyeléseinkből világosan leszűrhetőn a castrametatorok minden részletet illetően a lehetőségek messzemenő kihasználásával igyekeztek minél egyenesebbre kijelölni a figyelő- és jelző-tornyok vonalát és ugyanakkor kikerülni a Szamos-völgy nehezen áttekinthető, szoros-jellegű szakaszait.
A tornyok vonala tehát nem követi hűségesen a völgy többé vagy kevésbé hirtelen irányváltoztatásait („... Cauendum etiam, ne mons sit vicinus aut collis altior, qui ab adversariis captus possit officere...” Fl. Vegetius Renatus: Epitome rei militaris [II. 22]), hanem egyik oldalon a tihói, másik végén az alsókosályi táborra (castrumra) „támaszkodó” tökéletlen félkörívet alkot.

4. Értékelésünk közben nem szabad szem elől tévesztenünk a következő helyzetet: mint már említettük, a szóban forgó két auxilia-tábor kb. 65 km-re fekszik egymástól. Másodsorban: az őr- és jelzőtorony-sor (a tihó-kornislaki szakaszon esetleg a belső vonal?) valahol Kornislaka meg Büdöspataka, illetőleg Nagyilonda közt lépi át a Szamos medrét, azaz az Alsókosály-Tihó távolság felezése táján, az utóbbi tábor előnyére kb. 5 km-rel!
Harmadsorban: míg a Cohors I Cannanefatium (zászlóaljnyi alakulat) védelmezte tihói tábor a Szamos bal partján fekszik, addig az alsókosályi tábort a folyó jobb partjára telepítették. Negyedsorban szem előtt kell tartanunk, hogy a Samum-i (alsókosályi) auxilia-táborból több (ugyanabban az időben?) szolgálatot teljesítő gyalogos és lovas csapattest: a Cohors I Britannica (Britannorum) c.R. equitata (ezeres létszámú, lovas szakasszal is megerősített alakulat), azután a Palmyrenii sagittarii (szíriai íjász alakulat) még a II. század elejétől, továbbá az Ala Elec(torum) (lovas osztály) látta el a néhány km-rel hosszabb limes-szakasz védelmének a feladatát, különösen ha tekintetbe vesszük, : hogy talán a márkománn háborúk kitörése (167) óta a sorrendben elsőként említett alakulatot equitatává szervezték át (lovas szakasszal egészítették ki), tehát nem jelenthetett különösebb nehézséget.
Bizonyos valószínűséggel feltehetőn a két castra védelmi körzetének választóvonala éppen a Kornislaka-Büdöspataka közti területsávban kereshető. E föltevést megerősíteni látszanak a Csömény (falu) belső területén megfigyelt, nagyobb felületen előforduló római nyomok. Ott terjedelmes, alacsony, de árvízmentes folyópadon meglehetősen nagy számban kerülnek napvilágra a legkülönbözőbb római régiségek, terjedelmes épületek maradványai.

5. Legalább elvben nem vethető el egészen annak a lehetősége, hogy a két védelmi körlet érintkezési sávjában a folyó belső, sziklatalapzatú bal parti padjai Csömény meg Ködmönös falvak közt vagy éppen azok belső területén, illetőleg azokkal átellenben, a folyó jobb parti padjain közepes nagyságú erődítménynek (castellumnak, burgusnak) kellett lennie. A fentebb említett bőséges régészeti anyagra gondolva, mindenekelőtt Csömény belterületére gyanakodom. Rendszeres ásatások befejezéséig, természetesen, csupán feltételezésként vethetjük fel ezt a lehetőséget.

6. A nagyilondai-alsókosályi körletben, szabatosabban Szamosgalgó meg Falkosány közt kétségtelenül növekszik az őr- és jelzőtornyok sűrűsége, viszonylag kisebb, általában a 400-500 m-t meg nem haladó távolságra lévén telepítve. Itt, nagyon furcsán, bizonyos szakaszon nem a tág kilátást engedélyező, fő-dombháton helyezkednek el, hanem az éppen ezen a szakaszon szűkebb Szamos-völgy fölé ki-kinyúló, valamivel alacsonyabb oldalhátakon.
Erre való tekintettel talán megkockáztathatom azt a feltevést, hogy ezeknek inkább jelző, szabatosabban jelzést továbbító, semmint a szó szoros értelmében vett megfigyelő feladat jutott osztályrészükül, hacsak nem voltak kétemeletesek! Egyébként a többi őr- és jelzőtorony telepítése mintha az ezen a rövid részen az Ilosvai-hegység karulyfalvi (mindössze 428 m-es) alacsony hágóján a Lápos folyó medencéje felől várt támadásokról tanúskodnék?

7. Bizonyos, rendkívül kedvező „távközlési” lehetőségek tekintetében fel kell hívnom a figyelmet, hogy az erdélyi Szamoshát több irányából is viszonylag könnyen megközelíthető, egyrészt a Szamos-völgy Alsókosály-Nagyilonda, Nagyilonda-Tihó, másrészt az Almás-Egregy vízgyűjtő iker-medencéje közt különösen kiemelkedő magaslatainak (a „Magura Dejului”, 607 m, „Ripa SimiSnei”, 612 m, „NadiSul”, 645 m, a semesnyei „Cetatele”, 600 m, „Tucluiul Simisnei”) mindenikéről külön-külön, egyugyanazon tetőcskéről már közepes látási viszonyok mellett is ellátni a Porolissum-i „Pomat” és „Citera” táborait hordozó (502 m t.sz.f.m.) ormokig, valamint a 709 m-es falkosányi „Ciglá”-ig, illetőleg a kackói „Kishavasig” (,,Muncel”-ig).
Más szóval tehát egy, legfönnebb két köztes dombtetőre telepített esetleges jelzőtorony segítségével az egymástól légvonalban csak mintegy 55 km távolságban (!) fekvő Porolissum és Alsókosály táborai közti nagyon gyors üzenetváltást tette volna lehetővé. Ez a körülmény -nyilvánvalón - nagy könnyebbséget, előnyt jelentett volna az egész északi limes-rész hadműveleteinek összehangolásában, parancsok továbbításában, a tájékoztatás szinte mai gyorsasággal lebonyolítható megoldásában egy végeredményben csaknem 180 km hosszúságú határszakasz esetében!
Önkéntelenül vetődik fel a kérdés: vajon a magasabb beosztású parancsnokok ráébredtek-e ennek a kézenfekvő, hadászatilag rendkívül jelentős megoldásnak a lehetőségére? 1971. évi terepkutatásaimkor az említettek közül csupán három, minden irányban kitűnő ellátást kínáló tetőt: a „Cetatele”-t, a „Tucluiul Simisnei”-t, valamint a „Magura Dejului”-t kereshettük fel, nem sok eredménnyel. E tekintetben csupán jövendő légi felderítés, továbbá alapos terepszemlék eredményei hozhatnak igenlő vagy teljesen elutasító választ.

8. A figyelő- és jelzőtornyok (pl. a Szamosszurduk- „Valea Hraii”, „Podinucu deasupra tunarului”, de még inkább a Csűrfalva, Lozna, Szamosgalgó, Csicsókápolna, Falkosány környékiek) magaslati telepítésének magyarázatát abban vélem felfedezni, hogy a Szamos völgyében bizonyos évszakok rendszerint nagy lehűléssel járó, felhőtlen éjszakáin több tíz, sőt olykor 100 m vastag, nemcsak reggel, de késő délelőttig szerte-nem- oszló, átlátszatlan ködréteg, valóságos „ködtenger” üli meg a vidéket.
Ez a természetes „függöny” - nyilván - teljesen „megvakította” volna az alacsony padokra telepített őr- és jelzőtornyok éppen szolgálatos harcosait, lehetővé téve a köd leple alatt a folyón átkelő és előrenyomuló ellenség rajtaütésszerű, hirtelen támadását. Véleményem szerint ezzel magyarázható az a körülmény is, hogy mind az alsókosályi, mind a tihói tábor közvetlen közelében, az azok fölé magasodó tetőkön egy vagy több figyelő- és jelzőtornyot építettek. Ezekre a nagy körültekintéssel kiválogatott hegy- vagy dombtetőkre emelt tornyok az éj szakai-délelőtti ködtenger felett maradtak, lehetővé téve az összes oldalról érkező látójelzés vételét és - hangjelzéssé változtatva - a táborok parancsnokságához való továbbítását.

9. Részben ugyancsak a távközlés kérdéseivel kapcsolatban - legalább futólag - meg kell emlékeznem egy szemmel láthatólag tudatosan alkalmazott elv következetes végrehajtásáról. Ahol a terepviszonyok, körülmények csak megengedték (erre minden kínálkozó lehetőséget megragadtak), minden figyelő- és jelzőtornyot olyan helyre építettek, hogy a védelemnek ezek a láncszemei mind jobb, mind bal felől egyszerre több hasonló létesítménnyel álljanak látó-, illetőleg halló-összeköttetésben, részben a vett jelzések szabatosságának, félreérthetetlenségének biztosításáért, részben a halló- vagy látó-úton továbbított közlések térbeli továbbadhatásának a folyamatosságáért, megnem-akadásáért. Más szóval azért, hogy e bámulatos rendszer egy s más tagjának kieste, nem óhajtott hézagok tűzvész vagy ellenséges támadás miatti keletkezése esetén is lehetőleg fennakadástalanul működjék. Ez a következetes törekvés - legalábbis látszólag - mindenekelőtt a Nagyilonda-Falkosány közti szakaszon nyilvánul meg; talán az alsókosályi tábor helyőrsége parancsnokságának létérdekeit érzékelteti a limes-szakasszal kapcsolatban.

10. Több helyütt is megfigyelhettünk egymás tőszomszédságában fekvő őrtoronymaradványokat. Ezek létezése - szerintem - csakis úgy magyarázható meg, hal feltételezzük legalább két külön fő építkezési szakaszhoz tartozásukat; vagy mert tűzben hamvadtak el, részben gondatlanság, részben ellenséges támadás következtében, vagy mert a kezdeti fa őr- és jelzőtornyok állaga erősen megromlott, a kezdetben valószínűleg jobbára tisztán fából ácsolt építményeket kő-földszintűekké kellett átépíteni. Ásatáskor a gömbszelet idomú mesterséges tereptárgyak fa, a gyűrű idomúak viszont kő alsó szintű építmények maradványainak bizonyultak.
A csicsókápolnai „Hotroapa” és „Casa urie§ilor” magaslatán fekvő toronymaradványoknak a feltárásakor pedig rétegtanilag (tehát függőleges és nem vízszintes értelemben) sikerült megragadnunk két, egymást követett építkezési szakasz nyomait. Mindkét esetben az első építkezési időszak kő földszintű tornya elteregetett alapjaira emelték az (időben) második, szintén mészhabarcs kötésű opus incertum-jellegű fallal épített kő-földszintes őrállást. E számottevő megfigyelésekkel kapcsolatban ki kell térnem egy látszólag jelentéktelen, de szerintem mégis számottevő lelet megemlítésére.
Úgy lehet nem pusztán a véletlennek tulajdonítható mind a csicsókápolnai „Hotroapa”, mind a „Casa urie§ilor” jelzőtornyának feltárásakor napvilágra bukkant L. Septimius Geta (209-212) társcsászár egy-egy érme. (Az igazság kedvéért le kell szögeznem, hogy az ezüst denarius az elsőként említett rom II. építkezési szakaszba tartozó tornyának járószintjén bukkant elő!)
Hogy a Szamosgalgó „Casa popii” meg a falkosányi „Cigla” őr- és jelzőtornya közt felfedezett ilyennemű emlékek sűrűbb volta utólagos, kiegészítő hadászati intézkedések gyakorlatba ültetésével magyarázható-e, azt az összes maradvány teljes feltárásáig aligha lehetne eldönteni. Ha ez mégis bebizonyosodnék, a vonalszakasz megerősítése, új elemekkel való kiegészítése Caracalla császár 213. vagy 214. évi daciai látogatásához fűzhető. E feltevést semmi esetre sem minősíthetjük légből kapottnak, hiszen jól tudjuk: bármilyen nagyok is lehettek a szükségletek a Porolissum és környékén állomásozott csapattestek, továbbá az egész meszesi limes-szakasz megerősítése tekintetében, a határvédelemmel kapcsolatos császári intézkedések nem szorítkoztak csupán a kapuvárosra és közvetlen környékére, hanem - nyilvánvalón - kiterjedtek Dacia tartomány összes északi határszakaszára is. Ez nem puszta kikövetkeztetés: számos, régebbről ismeretes, de az utóbbi években is napvilágra jutott feliratos, valamint katonai jellegű építészeti megoldás, csak Caracalla uralma idejére jellemző emlék is megerősíti.
Caracalla császár figyelme egész Dacia viszonylatában köztudottan elsősorban Dacia Porolissensis ÉNy-i, É-i és ÉK-i határai védelmének megerősítése felé fordult. Ez a vélemény teljes mértékben egyezik egyes ókori szerzőknek az északi határon túl, kissé távolabb élt szabad dák, vandál és más „barbár” népességekkel kialakult viszony rendezését illetőleg.

11. Végül, de nem utolsósorban lenne néhány „műszaki” jellegű észrevételem is:

a) Nem szeretnék idő előtt általánosítani egy-két munkafeltevést. Mégis meg kell említenem, hogy az összes, rendszeresen meg nem ásott, de kissé meglazított földű, gömbszelet idomú toronymaradványból csakis égett faltapasz-rögök bukkantak napfényre. Megkockáztathatom tehát azt a feltevést, hogy az ilyenfajta tereptárgyak földszinten is faanyagból épített tornyok maradványait rejtik magukban, hiszen különben is nem egy helyütt nem állott megfelelő kőanyag rendelkezésre. Többek közt ilyen esetet figyelhettem meg a konkolyfalvi „Podireu” határrészben végzett ásatáskor, a tőle csupán 10 m-re levő, opus incertummal épült kőfalú földszintes őrtorony-nyom szomszédságában. Hasonló jelenségről számolnak be - egyebek közt - Germania Superior limesén is.

b) Ahogy ismételten megállapítottam, a tetőfedő cserepek minden ásatással ellenőrzött helyen hiányoztak. Ennek az észleletnek az alapján nagy valószínűséggel következtethetünk a tornyok hajdan deszkázott, zsindelyezett tetőzetére.

c) Amennyiben a Szamos-völgy Alsókosály-Tihó közti szakaszán kiépített vonal figyelő- és jelzőtornyainak a völgytalphoz mért viszonylagos magasságát szemléletesen akarnók ábrázolni, földtani szójárással kb. másfél antiklinális rajzolódnék ki: a falkosányi „Cigla” 709 m-es tetőpontjától lassan magasságot vesztve (Szamosgalgó tájékán enyhe szinklinálist alkotva), a „Toaca Glodului”-tól eléggé meredeken ereszkedik be a Szamos Nagyilonda-közeli alacsony padjára, majd a folyó bal parti magaslataira menedékesen felkapaszkodva, Loznától kissé K-re tetőzik, hogy innen aztán Szamosszurdukig, illetőleg Tihóig folyvást ereszkedjék.




Ferenczi István