A mezőgazdasági művelés, a városok és nagyobb települések növekedése, valamint az ipari fejlődés a határterület egyes szakaszaival meglehetősen méltatlanul bánt. Jóllehet egyes szakaszok szabad szemmel már nem láthatók, mégis megőrződtek a felszín alatt, és nélkülözhetetlen régészeti forrásokat jelentenek. Ezek megőrzése kulcsfontosságú abban, hogy átgondolt tudományos kutatásokkal jobban megismerjük és megértsük a határvidéket.

A Római Birodalom határterületei ezért kiválóan alkalmasak annak az üzenetnek a közvetítésére, hogy a látható vagy éppen láthatatlan régészeti lelőhelyek védelme alapvető jelentőségű az emberiség egyetemes emlékezete megőrzése szempontjából. Azt a módszert, amellyel a határvidék urbánus területeken található maradványai jobban megvédhetőek, még ki kell dolgozni. Ez azért a legfontosabb, mert újabb ásatások bebizonyították, hogy régészeti rétegek a városokban jobb állapotban maradnak fenn, mint vidéken.

Újabb probléma adódik abból, amilyen módon örökségünket védjük. Múzeumok nem lehetnek világörökségi helyszínek. Ugyanakkor a határvidéken előkerült emlékeket, feliratokat, szobrokat, kerámialeleteket és más tárgyakat, – röviden azt a leletanyagot, amely abban segít, hogy a határvidék életét megértsük, – múzeumok őrzik és mutatják be.
A feliratok nélkülözhetetlenek a határvidék megértéséhez. Ezekből tudhatjuk meg, hogy az építmény, amelyre vonatkoznak, mikor épült, miért és ki építtette, és azt az emléket, amelyre utalnak, hogy nevezték. A rajtuk található kapocslyukak arra utalnak, hogy valamikor az épületre szerelték őket. Még meg kell találni azt a módszert, amellyel ezeket az emlékeket összefüggésbe hozhatjuk magával a világörökségi helyszínnel.



David J. Breeze – S. Jilek – A. Thiel