Nagy-Britanniában a határt a Hadrianus-fal jelentette, jóllehet ezt idővel feladták a még északabbra épült Antoninus-fal kedvéért. Európa nagy részén a határt a Rajna és a Duna vonala mellett alakították ki. Az első század végén tették meg az első lépéseket a folyók közötti határvonal megrövidítésére. Ez aztán Hadrianus uralkodása alatt valósult meg, mintegy 550 km hosszúságú sánc megépítésével.
Hadrianus-fal
A kizárólag védelmi célból épült paliszád-rendszer gyakran matematikai egyenesnek tekinthető, mert építésekor teljesen figyelmen kívül hagyták a terepadottságokat. Az így a birodalomhoz csatolódott terület gazdag mezőgazdasági vidékké fejlődött, amelyen virágzó falvak és villagazdaságok alakultak ki.
Bajorországtól (Németország) a Fekete-tengerig (Románia) a határ a Duna mentén haladt. Ez alól Dácia (ma Erdély Romániában) volt csak kivétel, mert azt Trajanus császár hódította meg Kr. u. 106-ban. Ekkor a határ a folyópartról sokkal nehezebb terepre, a Kárpátok lejtőire helyeződött át. Keleten a rómaiak két ellenséggel néztek szembe, a partusok erős királyságával és a sivataggal. Ezek együtt alkották Róma keleti határát.
A sivatagban szükségtelen volt mesterséges határvonalat kiépíteni, de a terület legnagyobb folyóját, az Eufráteszt igénybe vették e célra. E határszakasz jellegzetessége az az út, amely száz kilométereken keresztül halad a sivatag peremén azzal a szándékkal és céllal, hogy magát a határt jelentse.
A Szahara alkotja az Észak-Afrikai határvidék legnagyobb részét. A gazdag egyiptomi városokat és a Földközi-tenger partját a táborok viszonylag ritkásabb láncolata védte. Ahol erre szükség volt, mint például a mai Algéria területén, útakadályok segítettek a migráló népesség szemmel tartásában.
David J. Breeze – S. Jilek – A. Thiel