A birodalmi bizottság mintegy 90 nagyobb tábort állapított meg és részben ásatott ki. Ezek közül 69-nek a részletes leírása is megjelent, míg a többi folyamatban van. Ezeknek az ásatásoknak egy elég jelentékeny hányada nagyon sok kívánni valót hagy fenn, más része azonban valóban geniálisan van véghez véve, mindenesetre sok tanulságot nyújtva számunkra.
A következőkben ezek tanulságaiból mutatjuk be a legfontosabbakat, helyesebben a gyakorlati életben leghasználhatóbbakat, a nélkül, hogy egy pillanatig is áltatjuk magunkat azzal, hogy az összes tanulságokat sikerült összeállítanunk. Ez önmagában is egy hatalmas tanulmány tárgya lehet s csak akkor lehet majd gondolni rá, ha valamennyi táborleírás megjelent, s ha valamennyi részletet aprólékosan megvitattak. Addig azonban még jó idő eltelik, viszont a mi céljainknak az alábbiak is hasznára lehetnek.
Kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a legelső táborok földből készültek, tehát nem tekinthetők másnak, mint a menettáborok hosszabb ideig, de csak átmeneti használatra szánt alakjának. Túlnyomó részüket idővel át is építették kőbe, sőt a legtöbb esetben ezt az átépítettél is bővítették, változtatták úgy, hogy nemcsak a szabályos alakú földtábor ritka a maga eredetiségében, hanem a limes utolsó vonalánál kőtábor is alig van, mely eredeti alakjából többé-kevésbé ne veszített, a legtöbbször alaposan át ne alakult volna.
A sok között azonban van ilyen is. Nevezetesen tudunk példát mutatni a szabályos alakú tiszta földtáborra, tudunk továbbá az olyanra, melyet csak egyszer építettek át, azután pedig - a határok előtolásával nem lévén rá szükség - felhagytak, sőt olyanra is, melyet a régebbi földtábor mellé, egyenesen kőből építettek, de nemsokára felhagytak. Végül pedig alkalmunk lesz olyanokkal is megismerkednünk, melyek többszörös átépítésen estek keresztül.

A tiszta földtáborra jó példa Seckinauern tábora. Nem egészen szabályos hossznégyszög alakú, a mennyiben hosszoldalainak mérete: 848 m., míg homlokzata 7375 m., hátsó oldala 70 m. hosszú. Egy 72 m. széles, 2-267 m. közt változó mélységű árok veszi körül. Az ebből kiásott földből rakták a tábor töltését, mely az íróknál murus caespiticius néven fordul elő. Ma nagyon tönkrement, de hála Fabricius gondosságának, mellyel Urspring később kőbe átépített táborát ásatta, meg lehet állapítani, hogy eredetileg milyen volt egy ilyen töltésnek a szerkezete. Az ottani töltés mintegy 42 m. = 15 római láb széles lehetett s külső oldalán egymástól 15 m.= l római passus távolságban levő gerendákra erősített deszkaváz tartotta.
A földtöltés nyomását a deszkavázra olyan módon ellensúlyozták, hogy a deszkaváz egyes gerendáit ferdén álló kötőgerendákkal, melyek a töltés belsejében mentek keresztül és a földben meg voltak erősítve, az ottan földbeásott gerendákhoz kötötték. A külső gerendák egy 80 cm. mélységű lyukban állottak és kővel voltak megékelve. Mikor a tábort kőbe átépítették, akkor a gerendákat nem húzták ki, hanem körülépítették a kőfallal. Ennek köszönhető, hogy azok helye megmaradt. Nem bolygatták a töltést sem, melyben az összekötő gerenda elrothadt részei maradtak meg, hogy az eredeti szerkezet mellett tanúságot tegyenek. A táborban volt épületek, de még a tábor kapui is romlandó anyagból készültek és elpusztultak.

A kőtáboroknál megmaradt emlékek azonban már jóval többet tudnak beszélni attól a perctől kezdve, hogy a metator kijelölte helyüket és alakjukat, nagyságukat. A munka kezdete ugyanis a cardo és a decumanus maximus kijelölése. Ennek nagyon világos emlékét látjuk Hofheim kőtáboránál, ahol két kis kikövezett egymást keresztező árok mutatja azok hosszát és irányát. Tehát megjelöli a tábornak nemcsak fekvését, hanem nagyságát is.
Annál sajnálatosabb, hogy erre már csak nagyon későre kezdtek figyelni, holott igaza van Ritterlingnek, mikor azt mondja, hogy helytelen eljárás az, amit addig követtek s a tábor nagyságát mindig a tábort övező falak méretei szerint számították, holott a falon kívül levő terület is szerves része a tábornak, egész a külső árok külső széléig.

A mi már most a táborok nagyságát illeti, azok között meglehetősen nagy a változatosság a szerint, hogy mikor és milyen csapat számára épült az. A régebbi cohors-táborok átlag 20-22.000 m2. területűek, de később és kivált ha a cohors mellett lovasság is volt benne, (t. i. cohors equitata) kereken 30.000 m.2-re is felmegy, míg az ala-táborok területe, ha ala quingenaria van benne a 40.000 m2., ha ala milliaria az 50-60.000 m2. körül jár. A fentiek szerint kijelölt területet azután a következőképen építették meg.


A) A tábor védőművei

A római állandó tábort az ő védőművei nagyjában egy újabbkor! várhoz tették hasonlóvá. A védőművek középpontja a tábort Övező fal, a rajta levő kapukkal, melyeket ép úgy bástyaszerü tornyok erősítenek meg, mint az újabb kori váraknál látjuk. Azonkívül tornyokat találunk a sarkokon és elég gyakran a sarkok és a kapuk tornyai közé eső vonalakon is. A fal mellé belülről földtöltés támaszkodott, kívül pedig egy keskeny sáv utón két árok vette körül. Ezekkel kell kissé közelebbről megismerkednünk.
A tábor falát kőből, mészhabarccsal, gondosan rakták, különböző vastagságban. Eredeti magasságában természetesen sehol sem maradt meg, de azért azt meg lehet különféle számításokkal állapítani, hogy eredetileg milyen magas lehetett? Egyik támpont erre a praetorianus cohorsok Rómában megmaradt táboránál megállapított falmagasság, melynek adataihoz még tekintetbe kell venni, hogy a falnak, illetőleg az őt belülről támasztó töltésnek olyan magasnak kellett lennie, hogy rajta állva a külső árok belső oldalát jól be lehessen látni. Ehhez átlag 35 m. magasság volt szükséges. Ezután következett még a körül-belül másfél méter magas, bevágásokkal bíró mellvéd, a mint azt a Saalburg restaurált táboránál láthatjuk is. A táborok falának vastagsága V3-2 m. közt változik. A falak a sarkoknál sohasem futnak szögletesen ki, hanem különböző nagyságú rádiusszal bíró kőrszeletben vannak lekerekítve. így kívánta ezt a védelem érdeke már a menettáboroknál is.

A sarkok lekerekítése igen nagy változatosságot mutat. Gyakori eset, hogy ugyanazon tábor sarkai is más-más kőrszeletet mutatnak. Rendesen a helyi viszonyokból lehet ezt megmagyarázni, meg abból, hogy a később épített tábor részben úgy épült az előzőre, hogy annak egy-két falirányát tökéletesen megtartotta, s ekkor a sarok lekerekítése is kisebb volt, mint a teljesen újonnan kimért oldalok találkozásánál. Csak általánosságban jegyezhetjük meg, hogy a sarok-lekerekítés mérve nem biztos időhatározó jelenség, bár a legrégebbi táboroknál kisebb az, mint a későbbieknél.
A sarkok belső oldalánál rendesen trapéz-alakú tornyok vannak, melyek szintén nagy változatosságot mutatnak a nagyságban, sőt alak tekintetében is vannak eltérések, bár a tornyok mindig négyszögűek. A tábor fala ilyen helyeken igen gyakran még külön is meg van erősítve, t. i. vastagabb, mint a többi helyeken: látszik, hogy ezt különösen fontos helynek tartották.

A falon rendesen négy kapu volt, kőtábornál ritkaság az ettől való eltérés: ilyen pl. Vielbrunn tábora. Első a porta praetoria. Ez az, melynek Hyginus szerint mindig az ellenség felé kell néznie. Ez az adat sok tévedésre adott okot a limes-kutatások alatt, mivel e szerint gyakran olyan kaput kellett a praetoriának venni, mely a legjelentéktelenebb volt ugyan, de az egyetlen szabály miatt nem lehetett attól eltekinteni. Holott Vegetius már három lehetőséget enged meg, mikor azt mondja, hogy: annak a kapunak, melyet praetoria-nak neveznek, vagy keletre, vagy az ellenségre, vagy - ha útban van a sereg - az út célja felé kell néznie. Végre Domaszewskinek sikerült még egy pontosabb meghatározót találnia, mikor megállapította, hogy a porta praetoria mindig az, mely a tábor sacellumával szemben van.

A vele szemben levő keskeny oldal kapuja a porta decumana, a hátsó kapu. Ez a legjelentéktelenebb. A két hosszoldalon levő kapuk a porta principalis dextra és sinistra, a porfa praetorian befelé menő arcvonalától számítva a jobb és a bal oldalt. A kapuk vagy egyszerűek, vagy tagozottak, azaz egy választófal, illetőleg külső és belső pillér által két egyenlő vagy egyenlőtlen részre osztottak: a szekerek és gyalogjárók részére, vagy talán - ott a hol az osztás két egyenlő részre történt - a ki és bemenők számára.
A porta decumana ilyen tagozása a legritkább esetek közé tartozik, míg a praetoriánál és principalesnél gyakori eset. Nem ritka azonban olyan tábor sem, melynél mindenik kapu tagozatlan. Bejáratukat rendesen a fal irányában mindkét oldalon előugró pillérszerű fal szűkíti meg, melyek valószínűleg a nehéz faajtóknak keresztgerendákkal való elzárására voltak szükségesek. A küszöbkövet, benne a kapu forgó vascsapjának helyével, nem egyszer megtalálták, míg máskor ez a vascsap egyetlen a földbe eresztett hatalmas kőtömbben forgott. A kapuk méretei meglehetős változatosak. Míg az egyszerű kapuk nyílása néha csak 3 m. széles, addig a kettős kapuk egész szélessége a 10 métert is elérheti.

A kapuk két oldalán mindig négyszögletes tornyok vannak, melyek ugyanazon tábornál körülbelül egyenlő méretűek, de a különböző táboroknál levők méretei lényeges eltéréseket mutatnak. Általában 45-7 m. közt mozognak, mindig a külső világot véve. Ennek oka a tábor jelentőségén, tehát nagyságán kívül, még abban is keresendő, hogy voltak-e a táborban sarok és közbeeső tornyok?
Utóbbiak alatt azokat a tornyokat értjük, melyek a kapu és a saroktornyok között meglehetősen szabályos távolságban egymástól és az elébbiektől, kivált a régebbi táboroknál épültek és pedig az alább vázolandó okokból. Rendesen 4-4 van minden oldalon. Összesen tehát 16 a számuk, de ez a szám 20-ra is felemelkedik, mikor a két principalis oldalra 6-6, minden sarok és a kapu megfelelő tornya közé 3-3, míg a praetoria és decumana oldalokra 4-4 esik. Utóbbiak szintén egyenletesen oszolnak meg az illető kapu két oldalán. Ezek is négyszögletesek és ugyanazon tábornál általában nemcsak egymással egyező nagyságúak, hanem a többi tornyokkal is.
A tornyok vagy a falhoz épültek vagy a falba. Előbbi eset a régebbi táboroknál általános, utóbbi a fiatalabbaknál gyakori, mikor a tornyok hátsó fala a táborfal külső oldalán többé-kevésbé kiugrik. Ez azonban igen gyakran nem más, mint a táboriak azon a helyen való megvastagítása. A tornyok nagyobb területe azonban mindkét esetben a tábor belsejébe jut. A kaputornyok természetesen mindig a falba épültek, mert annak mintegy lezáródását képezik. Az összes tornyok emeletesek voltak, és úgy a földszinten, mint az emeleten volt rajtuk ajtó. Mindkettőnek célja világos, ha a tábor védműveinek következő tagját ismerjük, azaz a töltést.

Erről említettük, hogy a falat belülről támasztotta és így kétségtelenül erősítette. De nem kevésbé fontos rendeltetése volt az is, hogy a falon való harcolást lehetővé tegye és éppen ezért nem is hiányozhatott egy tábornál sem. Feltételezték ugyan, hogy némelyik tábornál nem volt töltés, hanem egyik végükkel a tábor falában megerősített vízszintes gerendákon nyugvó deszka körfolyosón harcoltak a védők, de mikor a gerendák tartására hivatott lyukakat a falban alaposabban megvizsgálták, kisült, hogy e lyukak nem alkalmasok a nekik tulajdonított célra.
Később az is bebizonyosodott róluk, hogy nem mások, mint azoknak - a földtábor külső favázát tartó, ferde állású - gerendáknak a nyomai, melyeket már ismertettünk. így tehát ezeknél a táboroknál semmi pozitív alapja sincs az ilyen faszerkezetű körfolyosó feltételezésének. Negatív alapja is csak az, hogy néha a belső földtöltésnek nincs nyoma. De ez viszont igen könnyen megmagyarázható. Hiszen az lett volna a csodálatos, ha a földtöltés olyan helyeken, hol a tábor köveit a fundamentumig kiszedték, a területet pedig művelés alá fogták - megmarad.

Ha volt is azonban földtöltés, nem volt az mindig és mindenütt egyforma. Az első században aránylag keskeny az, nem igen szélesebb, mint a tornyoknak a tábor belsejébe nyúló mélysége. Minthogy pedig a felső szélességének is legalább 25-3 m.-nek kellett lennie, hogy a védők mozoghassanak rajta, természetesen a belső oldala sem lehetett olyan enyhén menedékes, hogy azon a tábor falára fel lehetett volna jutni. Létrán, vagy lépcsőn kellett tehát a harc helyére másznia a védőnek és pedig a tornyon át, melynek földszinti ajtaja a tábor belsejébe, emeleti két ajtaja pedig a töltésre vitt. Ezért volt szükség a régebbi táboroknál a kapu és saroktornyokon kívül még a közbeeső tornyokra is, míg a későbbi táboroknál, hol a töltés alja átlag 7 m. széles, tehát elég menedékes arra, hogy könnyen fel lehessen jutni a vár fokára, - még a saroktornyok is elmaradnak; pl. a Saalburgnál. De épen meredeksége miatt az előbbi töltésnek belül is kellett támasztó. Ez vagy úgy történt, mint a földtábornál láttuk, vagy pedig a töltés belső oldala mellé egy keskeny falat - rendesen habarcs nélkül - raktak.

Természetes, hogy sem a faszerkezetű, sem a kőből rakott fal nem szükséges a későbbi töltésnél, melyet - Hyginus előírása szerint is - elég volt gyeppel borítani.1 Az előző kori töltés keskeny belső támfalának és az egykori faszerkezetű támasztéknak gyakran találták maradványait a későbbi szélesebb töltés alatt. Minthogy a táborfallal párhuzamosan fut, nem tudták más magyarázatát adni, mint azt, hogy épületek, barakkok maradványai. Ez a tévedés a szülőanyja aztán annak a másik tévedésnek, hogy a vivő folyósót a falba erősített gerendákon nyugvónak vették fel: mert, ha a későbbi töltés alá kerültek, s a tábor-falhoz oly közel voltak ezek az épületek, akkor nem lehetett más meg-oldása az előbbi falvédelemnek, mint a gerendákon nyugvó körül futó folyósó. Holott töltés mindig volt, ha mint láttuk némileg más alakban is, mint később. Egyedül a kapuknál szűnik meg a töltés, meg olyan helyein a falnak, hol erőteljes kőalapozásra a különféle hadigépeket állították fel. A kapuk, fölött, a töltés folytatásaként csakugyan függő híd kötötte össze a két tornyot.

A tábor falán kívül legelőször az ti. n. benne van. így hívják azt a keskeny sávot, mely rendesen 1 m. körüli szélességben a tábor falát követi s egyúttal elválasztja azt az ároktól. Rendesen ki van kövezve.

A tábort néha egy, rendesen két árok övezi. Ezeknek úgy egy ugyanazon tábornál, mint általában is eltérők a méreteik. Rendesen a belső valamivel keskenyebb (8-11 m.) és mélyebb (15-3 m.), mint a külső. Oldalaik ki vannak kővel rakva; két menedés oldaluk lenn és a két árok érintkező oldalai fenn, hegyes szögben futnak ki. Nem víz számára készült árkok; legalább is erre a feltevésre semmi sem ad okot. De a katonai részről, már Cohausen óta gyakran vitatott fontosságát nem lehet eltagadni. Elég arra utalnunk, hogy olyan helyen, hol a terepviszonyok maguk is megnehezítik a támadást, kevésbé gondosan csinálták.
Olyan helyeken, hol a tábor valamelyik oldala előtt meredek lejtő van, természetesen elmaradnak az árkok is. A kapók előtt, a leggyakrabban azoknak egész szélességében kiásatlan a föld, azaz nem volt árok. Néha azonban ott is meg van s olyan helyen felhúzó hídnak kellett lennie a közlekedés lebonyolítására.


B) A tábor belseje

A töltés belső szélénél, a tábor falától tehát 3-8 ni. távolságban kezdődik egy 375-5 m. közt változó szélességű út, az u. n. intervallum, mely tehát a tábor tulajdonképpeni védműveit annak belső területétől elválasztja. A tábor falától való távolsága még ugyanazon táborban sem mindig egyenlő, a minek oka nyilvánvalóan az, hogy a tábor védművei sem mindig vettek egyenlő szélességű területet igénybe, hanem változott ez a szerint, hogy töltés vagy pedig csak a hadigépek számára szolgáló kőalapépítmény volt. Ez az út az egész táborban körül-futott, tehát ott is megvolt, a hol ma már nem állapítható meg. (A mint-hogy a tábor belsejében levő utak nyomai általában legjobban meg-semmisültek.) Kellett lennie, mert különben a védelmi harcnál nem lett volna módjában a védőknek a falhoz jutniuk.

A tábor belsejének az intervallum által közrefogott területe a tábor hosszában hármas tagozású. A tagozás legfőbb tényezője a via principalis, mely a két porta principálist összeköti. A via principalis szélessége nem egyenletes és nem is egyenlő: 8-10 m. közt változó.
A porta principalis dextra közelében rendesen valamivel kiszélesedik, a minek magyarázata, hogy a szükséges kirohanás esetén a csapat itt állott fel. A via principalis két részre osztja a tábort, mely részek - tekintettel arra, hogy a portae principales csak a legritkább esetben vannak a tábor hosszoldalának a közepén rendesen egyenlőtlen szélesek.

A via principálistól a porta praetoria melletti intervallumig terjedő rész praetentura. Ezt a porta praetoriától a via principálisig vivő s azzal rendesen egyenlő széles via praetoria osztja két részre: jobb és bal oldalra.
A via principalis ellenkező oldalán, a tábor két hosszoldalától egyenlő távolságra van a - rendesen, de helytelenül, praetor iumnak nevezett - főépülete a tábornak, mely épületnek bejárata épen szemben van a porta praetoriával és így a via praetoriának a via principálisba való torkolásával. Ennek az épületnek két oldalán van a menettáborok ránk maradt leírásaiban és ezek nyomán - jobb híjján - az állandó tábornál is u. n. latera praetorii, mely olyan mély, mint a főépület. A főépület, illetőleg a latera praetorii és az intervallumnak a porta decumana melletti vonala közt terül el a retentura.

Több tábornál megállapították a latera praetorii és a retentura közt azt a 4-6 m. széles utat, melynek a legio-táborok leírásainál a két porta quintanát kell összekötnie. Ezeknél a kis táboroknál a portae quintanae sohasem fordulnak elő, mert szükség nincs reájuk. De az útra szükség van, ha a retenturában is volt a legénységnek lakása, ellenben nem nélkülözhetetlen ott, ahol a tábornak ezt a részét másként használták fel. Éppúgy a szükségtől függ az is, hogy az utóbb említett utat a via principálissal - a középső épületet a két latera praetorii-tól elválasztva - összekötötték-e 45-6 m. széles utakkal, mint a Saalburgban, vagy egyáltalán nem volt ilyen összekötő út, illetőleg csak egy darabon.

A tábor itt ismertetett részeinek egymáshoz való aránya meglehetősen nagy eltéréseket mutat, a mi első sorban azon alapszik, hogy a portae principales helye szintén nagy változásokat mutat. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a tábor helyének megválasztásában nem mindig válogathattak. A hely természetéhez igazodva kellett a metatornak kimérnie a tábor helyét. Innen az a nagy változatosság, a mely egyfelől a két keskeny - praetqria és decumana - és a két principalis oldalnak arányszámában, másfelől a portae principalesnek a fekvésében mutatkozik.
Míg a porta praetoria és decumana rendesen - esetleges, de nagyon kis szabálytalanságokkal - az illető oldalnak a közepén fekiisznek, addig a portae principales hol az illető fal közepén, hol pedig a praetoria oldalhoz közelebb fekszenek. Amaz az eset a régebbi táboroknál. A középről való eltolódásnak mértéke nem mindig egyenlő, de ha a tábor szabályos, akkor a portae principales fekvése a 2:5 arányt mutatja; vagyis akkor rész esik a praetenturára, egy rész a latera praetoriire és 1/6 rész a retenturára, melyet a nagy táboroknál a via quintana határol. Ismételjük azonban, hogy a limestáboroknál inkább az eltérések nagyságának, mint a szabályhoz való ragaszkodásnak megállapítása van módunkban.

A tábor e három tagja közül a középső a legnevezetesebb s ezt a jelentőségét félreérthetetlenül mutatja az a tény, hogy még olyan táborokban is, a hol máshol masszív építkezésnek nem maradt nyoma, ebben a részben mindig találtak ilyenre. Említettük, hogy közvetetlenül a via principalis mellett, a tábor principalis oldalaitól egyenlő távolságra, a via praetoria tengelyében feküdt a tábor főépülete.
A táborleírások nyomán általánosan praetorium-nak. szokták hívni ezt az épületet. Alakjánál fogva is támogatta azt a feltevést, hogy a csapat parancsnokának (praefectus alae vagy cohortis, illetőleg praepositus numeri) lakásául szolgált. Jacobi állapította meg először, hogy ez az épület egészen olyan, mint az itáliai római ház. Első tekintetre mindenki meggyőződhetik ez állítás igaz voltáról. Bizonyos azonban, hogy sem a csapat parancsnokának, sem másnak lakásául nem szolgált. Ennek elsősorban az a legfőbb bizonyítéka, hogy ebben a helyiségben soha konyhahulladék és más hasonló, a lakást jelző maradvány nincs.
A negatív bizonyítékok mellett vannak pozitív is. Mielőtt azonban ezekre térnénk, hangsúlyoznunk kell, hogy még ha csakugyan a parancsnok lakása lett volna, sem lehetne praetoriumnak hívni, mert ez a név csak a császári főhadiszállást vagy a praetorius, illetőleg consularis fővezér főhadiszállását illeti meg.
Domaszewski alapos fejtegetésének során azt ajánlja, hogy nevezzük principia-nak? Ez a név a menettábornál a via principálisnak egy részét jelenti. Azt, mely a főépület előtt, illetőleg a via praetoria torkollása környékén van. Azt hisszük, Domaszewskinek nem sikerült teljesen megokolnia indítványát, hogy ezt a nevet az egész épületre kiterjesszük. Annál kevésbé, mert ennek az épületnek, - legalább későbbi alakjában, - megvan az a része, melyet e névvel illessünk, s a mely tehát a Hyginus korabeli állandó táborban ép úgy megvan, mint az általa leírt és Domaszewski következtetéseinek alapul szolgáló menettáborban. Az eredmény tehát egyelőre csak annyi, hogy két elnevezés is van forgalomban, melyek mindenikéröl tudjuk, hogy helytelen. De a helyeset nincs módunkban megállapítanunk.

Az épületnek két fő típusa van. Egyik egyszerűbb s ez a régebbi. Ismerjük már abból a kis földtáborból, melyet a Kernel melletti földsáncműben ástak ki. Tisztán látható a többek közt Wiesbaden táboránál, melyet Kr. u. 83/84-ben építettek, s a mely mindössze 40 évig lehetett használatban, hogy Hadrianus alatt üresen maradjon. Itt egyszerű udvar körül csoportosulnak a helyiségek, melyek közül az udvar hátuljában levők ötlenek legelőször szembe. Öt helyiséget látunk ott, melyek közül a középső a legnagyobb: belvilága mintegy 5X5 m., míg a többiek közül a közvetetlenűl mellette levők szélessége egyenként 37 m., a két szélsőnek szélessége 4-4 m., - természetesen ugyan olyan mélység mellett, a belvilágot mérve.
Nagyságából és falainak erősített voltából azonnal fel lehet ismerni, hogy a legfontosabb, a középső helyiség. Ez a sacellum, a tábor szentélye, hol a csapat signait és a pénztárt (arca) őrizték. Az utóbbi helyiség, - úgy látszik Traianus kora óta - apsist kap. Igen gyakran pince van alatta, mely annál jobban őrizhette a pénztárt. A mellette levő helyiségek hivatalos helyiségek, a cornicularius, principales, továbbá a librarii és a tabularium számára. Épen ezért szokás a II. század óta, de még inkább a III. századbán hypocaustumos berendezésük.

A helyiségek előtt oszlopsor állott, mely oszlopsor egyébként az épület két hosszoldalán is megvolt. Ez utóbbi a legritkább esetek közé tartozik. Rendes körülmények között itt is elzárható helyiségek vannak, melyekben az armamentaria találtak elhelyezést s a mennyiben egyik-másik helyiség fűtött, az nem lehet más, mint az armorum custos helyisége. Ilyen armorum custosa tudvalevőleg minden legiobeli centuriának volt Septimius Severus előtt.
Kellett tehát az auxiliaris centuriának is ilyennel bírnia. Minthogy azonban itt (t. i. Wiesbadennél) ilyen elzárható helyiség nincs, az armamentaria a tábor valamelyik más épületében voltak, a nyitott, oszlopos folyósók pedig nem szolgáltak másra, mint ünnepélyes alkalmakkor a csapat tisztjeinek és altisztjeinek gyülekező helyéül. A legénység a via principálison gyülekezett ott, a mely részt a menettábornál principiának neveznek. Látni fogjuk, hogy később ezt a részt is kőfallal körítették.

Az épületnek ez az egyszerű alakja ritkaság. A két udvaros az általános, melyről kimutatható, hogy későbbi alak. Vegyük fel például a Feldberg táborát. Ez különben is tanulságos, mert csak épen a sacellum épült masszívan és egy kis helyiség mellette. Az itt már apsisos szentéiy másik oldalán is lehetett masszív építésű helyiség. Legalább is nem volna példátlan, mert Capersburg táborában is így volt.
Az épület többi része azonban itt is, ott is, meg más helyeken is, romlandó anyagból, fából épült. Jacobi nagy valószínűséggel rekonstruálja is az építési módot. Támogatják ebben a munkában a megmaradt gerenda-lyukak. Ezek a gerendák 30 cm. szélesek és vastagok voltak s egymástól 25-3 m. távolságban, 1 m. mélyen állottak a földben; az ékelésükre szolgált köveket is megkapták. A gerendákra valószínűleg deszka volt szegezve. Égett agyagot, mely azt bizonyítaná, hogy a deszkafal vályogolt volt, nem találtak.
Az épület alaprajzából azt látjuk, hogy kettős udvara volt. A változás okát Domaszewski nagyon jól állapítja meg, mikor azt mondja, hogy a császár kultusszal van kapcsolatban és ennek elhatalmasodását jelenti, mikor a sacellum melletti helyiségek caesareum-mal lesznek. Csak kettőben téved Domaszewski ezzel kapcsolatosan:

a) Mikor azt állítja, hogy a scholae (vagyis a hivatalos helyiségek) az előtt a külső udvarban voltak s csak Septimius Severus helyezte a belső udvarba őket, ahol szolgálati helyiségből a császár-kultusz túlhajtása folytán kápolnákká lettek. Téved azért, mert a leletek tanúsága szerint ezek a helyiségek már előbb is a belső udvarban voltak.

b) Ugyancsak a leletek cáfolják meg másik állítását, mely szerint a via principálison levő és a menettábor principiájának megfelelő terület körülkerítését szintén Septimius Severusnak hajlandó tulajdonítani. Azért történt ez, hogy áldozásoknál és más vallásos cselekményeknél a két belső udvarról kiszorultak itt kapjanak helyet. Helyesebben a tisztek és altisztek kiszorultak a külső udvarra, a legénység pedig ebbe a helyiségbe.

Téves ez az állítás, mert hiszen ez a helyiség a legrégebbi, vagyis az első század derekáról származó és ezután korán felhagyott táboroknál is megvolt, csakhogy nem masszívan építve.
A leletek azt mutatják, hogy az épületnek ezt a részét csak a II. században kezdték masszívan építeni és ez a szokás a III. században lett általánossá. Ekkor - mint pl. Saalburg legutolsó alakjánál látjuk - az épület legmélyén van a sacellum. Körülötte a már említett, de most már nem szolgálati, hanem a császárkultusz céljaira szolgáló helyiségek. Előtte az oszlopos udvar, mely egészen olyan, mint az itáliai római ház peristyliuma, teljesen megfelelt annak a célnak, hogy a különböző vallásos cselekményeknél a tisztek és altisztek gyülekező helye legyen.
A két fűtött helyiség közül az egyik az arca kezelőjének, másik az őrségnek a helyiségéül szolgálhatott, míg az összes többi szolgálati helyiségek és az armamentaria kikerültek az első udvarnak, az átriumnak, két hosszoldalára: egyik felől a szolgálati helyiségek, másik felől az armamentaria. Előtte van az épület egész szélességét kitevő hosszúságú, keskeny terület, mely a római ház vestibulumának felel meg s a melyet minden joggal nevezhetünk - de az épületnek csak ezt a részét - principiának.

A via principálisnál csak valamivel szélesebb. Bejárata van úgy erről, mint a via praetoriáról. Az épület belseje felé pedig semmiesetre sem volt zárt. A Saalburgban befedték a rekonstruálásnál ezt a helyiséget. Alaptalanul, mert az nem lehetett eredetileg fedett. Az az egyetlen tény, hogy itt volt az auguratorium, kizárja azt, hogy fedett lehetett volna. De az eredeti falak is sokkal gyöngébbek voltak, semhogy egy oly nagy terület fedelének nyomását megbírták volna. A fedelet csak az az értelmezés kívánta meg, melyet Cohausen adott ennek a helyiségnek, mikor azt Exercierhalle-nek nyilvánította, hol a katonák rossz időben fedél alatt gyakorolták magukat a fegyverforgatásban, céldobásban.
A gondolat természetesen a modern katonára vall, kinek a mai 2-3 éves szolgálati idő alatt kell a legénység kiképzését mindenesetre a római katonáénál összetettebb szolgálatra, elvégeznie. Erre fel kell használnia a kedvezőtlen rossz időt is. Annyi azonban bizonyos, hogy ennél a helynél alkalmatlanabbat az egész táborterületén nem találtak volna erre a célra, mint a via praetoria és principalis találkozási helyét, a hol a tábor forgalma a legnagyobb volt. Ellenben egészen természetes, ha a vallásos cselekményeknél és más ünnepélyes alkalmakkor itt gyűlt össze a legénység, mely a belső udvarokba nem fért el. Itt állott a tribunal is, melyről intézték hozzá a beszédet.

Ezzel aztán végezhetünk is a tábornak ezzel a legfőbb épületével, melyet a kis táboroknál helytelenül hívnak praetoriumnak, de a principia név is csak egy részére alkalmazható jogosan. Jobb elnevezés híján leghelyesebb, ha az egész épületet a tábor főépületének hívjuk. Ez ugyan csak fekvése után adott név és így nem is eléggé jellemző, de legalább egy tekintetben minden esetben találó, mert ez a helyiség mindig a tábor legfőbb épülete.
A tábor többi épületei közül említendő a parancsnok lakása, amelyet - ha a nevet általánosítva minden parancsnok lakására óhaj-tanok alkalmazni - inkább lehetne a praetorium nevével illetnünk. Ez az épület rendesen a középső épület jobb oldalán van. De nem olyan szabály ez, mely alól kivétel nem volna. Sőt az általunk bemutatott alaprajzok között is van egy - a saalburgi - melyen a praetentura baloldalán látjuk. Máshol a jobb oldalon találkozunk vele. Alaprajzában nagy változatosságot mutató épület ez, részben fűtőszerkezetes, részben a nélkül való helyiségekkel.

Ugyanezt mondhatjuk a különféle raktárhelyiségek helyéről, melyek közül első sorban a horreiunról kell megemlékeznünk, mint a melyet többször a benne talált pörkölt gabona, máskor meg feliratos emlék nemcsak rendeltetésére, hanem nevére nézve is meghatároz. Alakja rendesen téglalap. Kívülről nagyon gyakran támpillérek teszik erősebbé. Olyan helyen volt ez szükséges, hol a talaj nem egyenletes, továbbá ott, hol az épületnek nem volt belső tagozása, vagyis az egész egyetlen nagy helyiséget képezett s a fedélzet egész súlya és taszító ereje a négy külső falra nehezedett.
Varro, Plinius és Vitruvius egyaránt azt kívánják, hogy az ilyen célú épületek szellős helyen legyenek és padozatuk ne közvetetlenül a földön legyen, hanem a fából készült padló, a szárazság érdekében magasabban legyen, alatta pedig üres tér. A Saalburg megfelelő épületénél (a praetentura jobb oldalán) látható sok keresztfái tehát sohasem volt a tetőig felmenő, hanem csak az ilyen függő padló lerakására szolgált. Hasonló berendezés gyakran megállapítható, a szokás tehát általánosnak mondható. Az épület északkeleti sarkában levő két kis helyiséget a keskeny folyosóval helyesen tartja Eabricius a librarius horrei szolgálati helyiségének, mert különben nem volna érthető, hogy miért van benne igen gyakran fűtőberendezés.

Ezeken kívül maradt még meg több-kevesebb épületnek a nyoma a legtöbb táborban. Kellett is lenniük még raktáraknak, színeknek, a hol lovascsapatok voltak istállóknak, továbbá különböző műhelyeknek: a bronz-, kovács-, asztalos és ács-, szíjgyártó-, takács-mesteremberek számára. De ennyi szükségletet kielégítő épület egy táborban sem maradt s a hol több épület maradt, azok közül sem igen lehet biztosan megállapítani, hogy melyik, milyen rendeltetésű volt. Egyik-másik táborleírásnál adják is a magyarázatát a megtalált épület maradványoknak a leletek alapján (pl. Wiesbadennél), de nem kielégítő eredménnyel. Főleg pedig ezeknek az épületeknek sem helye, sem alaprajza nem olyan, hogy a tábor általános beosztására egységes alapot adnának: úgy látszik inkább a helyiviszonyok és épen felmerülő szükséglet állapították meg azokat.
A németföldi limestáborok éppúgy kétségben hagynak Α legénység elhelyezésére nézve is. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy ez nem masszív, hanem fából készült és legfeljebb kőalapzaton nyugvó épületekben történt. A táborok túlnyomó többségében azonban még ilyen kőalapzat sem maradt, hanem arra utalnak a leletek, hogy deszkából készült vagy épen vesszőből font és vályogolt-falú épületek voltak ezek.
Arra a kérdésre, hogy e táboroknak a - hogy úgy mondjuk - középületektől szabadon maradt részében, hogy oszlott meg a legénység szállása, a mai viszonyok mellett aligha tudna valaki kielégítő feleletet adni. Ezzel a kérdéssel Domaszewski foglalkozott ismételten. A németföldi limestáborokból mindössze két feliratos emléket használhat fel számításainál. Zugmantel táborában került elő mindkettő s a Treveri illetőleg Leubacci Germani egy centuriájának pedatura-ját - vagyis a részükre kijelölt terület hosszát - 96 illetőleg 72 lépésben állapítja meg. Már most ezek alapján s Polybios, de - természetesen - inkább az u. n. Hyginus-féle táborleírás és Vegetius adataiból, továbbá az angolországi, afrikai és arábiai limestáborok nyújtotta adatokból igyekszik megállapítani a beosztást. El kell ismernünk, hogy éles ésszel következtet, de nem biztosan. Állításunk igazolására csak két tényt említünk:

a) Zugmantel táborában legénységi épületnek veszi fel azt is, mely a középső épület bal oldalán D kétségtelenül a parancsnok lakása.

b) Számításai érdekében az u. n. Hyginus-féle táborleírás egyes helyeit egyszer így, máskor amúgy értelmezi és egészíti ki.

Sok tekintetben eltér az ő fejtegetéseitől Ritterling, Wiesbaden táboráról adott leírásában. De a kérdést ő sem oldotta meg. Nem is lehette, mert hiszen még azt sem volt módjában tudnia, hogy mekkora és milyen jellegű csapat lakott a táborban. Ilyen módon tehát számításainak alig lehetett gyakorlati értéke. Csodálatosképen nem vette tekintetbe a tábor retenturájában levő 12 helyiségű keskeny és hosszú épületet (nála g, nálunk H), mely nyilvánvalóan nem lehetett más, mint két centuria, tehát egy manipulus lakása.
A hely szűkös volta miatt azonban nem lehetett azokat egymással szembe helyezni, hanem a két sort háttal fordították egymásnak. A két nagyobb helyiség a centuriók (a két centurio a manipulus két ellenkező szárnyán lakott) lakása, a többi a legénységé és azt bizonyítja, hogy az állandó táborban az egész legénységnek volt szállása, tehát a centuria azon részének is megállapított szállása volt, amely őrségre ment.

A legio menettárában ez a rész - naponként 20 ember - nem kapott sátort, tehát ott csak 8 sátort vertek minden centuria számára. A milyen természetes ez a menettábornál, épen olyan természetes az, hogy az állandó tábornál mindenkinek megvolt a maga otthona. Ez az egész, a mit a legnagyobb valószínűséggel feltehetünk. Hozzá kell még vennünk, hogy ha jól ítéltük meg a szóban forgó helyiségek rendeltetését, akkor azt is fel kell vennünk, hogy a centuria egyes sátrai nem 10, hanem 16-20 ember számára készültek, a mi szintén érthető az állandó berendezkedésnél. De talán ez volt épen az, a mi Ritterlinget visszariasztotta attól, hogy a helyiségeket ilyen rendeltetésüeknek tartsa és így inkább mindenféle feltevésekre alapítsa számításait. Azt hisszük, hogy e számítások sohasem fognak arra az eredményre vezetni, hogy az összes táborok belső beosztásáról egységes szkémát lehetne nyernünk. Feltevésünket nem nehéz megindokolnunk.

A táborok belsejében talált háromfajta épületről biztosan tudjuk, hogy mi volt a rendeltetésük. De azt is láttuk, hogy azok közül csak a középső épületnek van meg a maga állandó helye, míg a többit egyszer a praetenturában, máskor a retenturában látjuk, hogy ismét máskor a latera praetorii-ben kerüljön ásónk elé, mindenütt úgy a jobb, mint a baloldalon. Már ez is zavarná szkématikus számításainkat, holott azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a táboroknál az említett három résznek egymáshoz való aránya sem állandó, a minthogy a tábor fekvése, alakja is a helyi viszonyok és épen mutatkozó szükségeknek megfelelő kisebb-nagyobb változatokat mutat. Ez természetes is, mert hiszen pl. Zugmantel táborát épen oda kellett, az ott elvonuló nagyjelentéségü út miatt és annak védelmére építeni, a hová építették. Ilyen kényszerítő szükség sokkal gyakrabban lehetett, mint azt most megállapíthatjuk és minden ilyen alkalommal a metatornak kellett alkalmazkodnia.

Az, hogy egyes táborok lovasság, mások gyalogság számára épültek, önmagában szintén nem okozna nehézséget, mert hiszen legfeljebb két tábor-típust kellene megkülönböztetnünk. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Hadrianus koráig auxiliaris cohorsok és alák látták el a határvédelmet. Az ő hadsereg-reformja után azonban cohortes equitatae és a numeri. A csapatváltozások az előtt is szükségessé tehették egyes táborokon a változtatásokat. De mivel a tábor teljes átépítése oktalanság lett volna, megelégedtek a szükség kívánta változtatással, bővítéssel. Még inkább áll ez a következő korra, mikor a cohorsok lovasságot kaptak és így addigi táboraikat bővíteni kellett, de nem újjáépíteni.
A numeri, mint a nemzetiségi alapon nyugvó katonaság tulajdonképen az addigi auxiliaris cohorsokat helyettesíti, mely utóbbiak viszont rang-emelést nyertek és a numeri velük szemben körülbelül olyan helyzetben vannak, mint előbb ők voltak a legióbeli cohorsokkal szemben. így állapítja meg ezt Mommsen és Lachenmaier. De a kérdés korántsem olyan tisztázott, hogy számszerű számítások alapjául szolgálhatna. Csak az bizonyos, hogy a limestáboraik sohasem közösek: Welzheim, Oehringen, Neckarburken mellett a cohorsok táborával szemben találjuk a numerusok táborát.

Még a rendkívül sajátságos fekvésű és alakú Osterburkeni tábornál is csak az egyik fal közös, melyhez a későbbi toldást a numerus számára, ragasztották. Vegyük mindezekhez még, hogy az auxiliaris cohorsok számerejéről épen úgy nem tudunk pontos adatokat, mint a numerusokéiról. Már pedig a terület pontos beosztásához ezek a pontos adatok szolgáltak annak idején alapúi. Végül pedig eldöntésre vár annak a viszonynak a kérdése is, melyben a limesmenti őrtornyok legénysége állott az egyes táborokhoz: t. i. időnként felváltott vagy pedig állandóan odarendelt legénység volt-e az? S ha az első eset áll, még mindig eldöntetlen, hogy hány főből is állott egy toronynak az őrsége?

Mindezek tehát lehetetlenné teszik azt, hogy akárcsak az egyes tábortípusoknak is szkématikus teljes, beosztását adhassuk. Ez csak egyes táborokra nézve a leletek gondos mérlegelése alapján lehetséges, de ott is csak valószínűségekkel. Épen azért itt nem is volna helyén.


C) A tábor környéke.

Az elmondottakkal azonban még korántsem végeztünk a limestáborral. Még egy épület van, mellyel foglalkoznunk kell. Rendesen a tábor előtt van s legalább egy, de rendesen több apsisa miatt a nép templomnak tartotta: aránylag a legkevésbé is bántotta. Ezt az épületet rendesen fürdőnek tartották, míg Cohausen erélyesen ki nem kelt ez ellen, mondván, hogy: mintha a hideg vidékeken nem inkább lett volna szükség a jól fűthető helyiségekre, mint a fürdőre. Elnevezte egyúttal tiszti kaszinónak és megelégedéssel írja, hogy az einingi tábor előtte ismeretlen ismertetője, tőle függetlenül, szintén annak hívja.
Egyik rendeltetésének azt tartja, hogy a szemlét tartó magasrangú tisztviselőnek - katonai kifejezéssel élve - átvonulási szállásul szolgáljon. Ezóta ez az elnevezés is polgárjogot nyert, de hívták még palatiumnak. Ez utóbbi elnevezést szeretik mostanában leginkább. Annyi bizonyos, hogy a földtáborok előtt is ott van és pedig masszívan, kőből építve. Waldürn tábora mellett pedig, épen az épület bejáratánál, feliratot találtak, mely balineum voltát igazolja. Alaprajza nagy változatosságot mutat, bár lényegileg nem nagyok az eltérések. Mindenesetre tény, hogy helyiségei nagyobb számúak, mint a mennyit a közönségesebb római fürdőnél elengedhetetlennek kell tartanunk. A vita folyik.

Szemléltetésül ide iktatjuk kettőnek az alaprajzát. Az egyik Seckmauern földtábora előtt áll. Beosztása igen egyszerű; szabályos négyszögben egymás mellett levő négy egyenlő helyiség, melyekhez egy ötödik, már kiugorva csatlakozik. Az egyes helyiségeket így vehetjük fel:

A = az apodyterium, vagyis a vetkező helyiség, meljbe kívülről ajtó vezetett.

B = a frigidarium, vagyis hideg fürdő. Igaz ugyan, hogy lebegő padozata van, de azért mégsem volt füthető, mert alja a többi helyiség hypócaustumától el van zárva. Nem tartjuk lehetetlennek, hogy ez az elzárás csak később történt, mikor az eredetileg csak négy helyiséghez az ötödiket építették. Azóta mindenesetre frigidarium volt.

C = tepidarium, a langyos fürdő és

D = a caldarium, meleg fürdő,

E = sudatorium, izzasztó. Ha igaz az a feltevésünk, hogy az E később épült hozzá, akkor a C volt eredetileg a sudatorium, D a caldarium, B a tepidarium és A az apodyterium s tán a frigidarium. Ez utóbbi nem elmaradhatatlan, ellenben a sudatorium az. Minthogy pedig A-ból nincs bejárat C-be, ezt a beosztást kell eredetinek vennünk a fokozatos fejlődés kedvéért. A praefurniumnak is C előtt kellett lennie s csak később helyezték át E elé, hol a későbbi sudatorium volt.

A másik alaprajz Feldberg táborának megfelelő épületét mutatja. Jacobi, a tábor ásatója és ismertetője azt mondja, hogy ha elfogulatlanul akarunk ítélni, akkor a O helyiséget vesszük fürdőszobának, míg a többiek közül a füthetőket lakószobáknak, a nem füthetőket pedig gazdasági helyiségnek (Wirtschaftsraume).
A kérdéshez mindjárt hozzá szól jegyzetben Fabricius, a szerkesztő, miután előrebocsátja, hogy ezeknek az épületeknek a rendelte-téséről lehet vitatkozni, de azt önállóan kell tenni és összefüggően tárgyalni ezeket az épületeket. Csupán röviden kívánja megjegyezni, hogy az, a ki fürdőnek tartaná az épületet, az egyes helyiségeket így oszthatná be:

A bejárat az épületnek a táborhoz legközelebb álló oldalán lehetett (mi valószínűbbnek tartjuk a másik oldalon).

A - cella frigidaria, melyet rendesen apodyteriumnak neveznek;

mellette G = piscina a hidegviztartó medence, a közeli Weil-forrásból (megállapítható) csatornán odavezetett víz számára;

E = cella caldaria, a két scholaval, melyek a labra számára szolgáltak. E-ben az alveus a melegvizes medence, míg a praefurnium fölött a forróvizes üstök voltak valamelyes elrendezésben.

B és D a media cella, a tepidarium, mely a tábori fürdőknél gyakran kettős.

C volt a sudatorium, a mely sohasem hiányozhatik. Az, hogy nem volt alulról fűtő, nem szól a feltevés ellen, mert gyakori eset, hogy az itt szükséges siccus calor, száraz meleg előállításához hevített téglákat stb. használtak.

A bemutatott két típus és az elmondottak alapján ítélhetünk arról, hogy mennyiben áll ma a kérdés. Egyik vagy másik irányban való döntésre természetesen csak akkor lesz módunk, mikor az épületeknek önálló és összefüggő tárgyalása megtörténik. Egyik vagy másik párthoz csatlakozhatnánk ugyan, de az - megfelelő indokolás nélkül - csak szóbeszéd volna.
A táborok környékéhez tartozó polgári településekre (canabae) a limesbizottság kutatásai nem terjedtek ki s így ezekre vonatkozólag aránylag csekély az a mi - legtöbbször véletlenül - napfényre jutott.

Ezzel be is fejezzük a limestáborról való számadásunkat. Nem tehetünk mást, mint beismerjük, hogy ezek a táborhelyek a bennük és körülöttük levő épületekkel még sokkal nagyobb változatosságot mutatnak, mint a fentiekben kifejthettük. Az összes tanulságok valóban csak az egésznek, egyenként való tárgyalásánál volnának kimeríthetők. Ez az önmagában véve is kötetekre terjedő munka azonban nem végezhető el egy kisebb Összefoglalás keretében. Célunk csak az lehetett, hogy a szemléltetésre legalkalmasabb példákkal, mintegy főtípusokkal tájékoztatást adjunk. Egyúttal hangsúlyozzuk, hogy kisebb nagyobb eltérésekre, a tábor és épületeinek későbbi átalakítására, nálunk is mindig el kell készülnie az ásatónak.
De valamint németföldön, úgy nálunk is minden egyes táborhelynek megvan a maga története, melynek felvilágosításához gyakran nem elegendők a saját területén előkerült leletek, hanem nagyobb körből kell esetleg összeszerezni a bizonyítékokat. Azt a bizonyos kaptafát tehát, mely szerint az összes táborok nagyjában épültek, sikerült talán megállapítanunk; de az egyes táborokét mégis csak különféle lefaragásokkal vagy pótlásokkal kell itt is, ott is előállítanunk.