Már a limes-szel régebben foglalkozóknak sem kerülték el a figyelmét azok a kisebb-nagyobb, de nagyjában egyenlő nagyságú halmok, melyek úgy a limesfal, mint a limestöltés és árok mellett, előtte és mögötte kisebb-nagyobb távolságban, sőt a falon és a töltés alatt is elég gyakori jelenségek. Találkozunk velük úgy a limesfal mentén, mint a Majnától a Lahnig húzódó vonalon, sőt a Mümmling-Neckar vonalán is. Csupán a Lorchtól Miltenbergig és a Lahntól a Rajnáig húzódó vonalon hiányzanak.
Cohausen nagy gonddal tanulmányozza, - de csak kívülről - s ennek alapján kilenc csoportba sorozza őket. Minthogy a limes mellett vannak, sőt az gyakran át is megy rajtuk: kisérő halmoknak, (Begleithügel) nevezték őket. Felvették, hogy épületek omladékái, melyek a legtöbbször közvetetlen közelükben megállapított őrtornyok őrségének voltak lakóhelyei.1 De gondoltak arra is, hogy sírok voltak. A nép Heidengrüber, Rittergrüber névvel illeti őket; bizonyára azért, mert egyik-másikban csontvázat is találtak. Talán éppen ezért kímélte őket a nép, míg a mellettük levő kőtornyok maradványait rendesen át meg átdúlták. Pedig már külsőleg is különböznek a halomsíroktól, amennyiben egy, sokszor két árok megy körülöttük.
Rendesen csoportosan vannak egymás mellett 2-3, sőt négy is és olyan elhelyezésben, hogy az egyiktől a másik csoportig jól el lehet látni, s így a köztük levő vonalat át lehet tekinteni. Mindez elegendő volt arra, hogy Jacobi, mikor az ú. n. határárkocskát felfedezi, ezeket a halmokat határjelző halmoknak vegye fel, s előző véleményétől, mely szerint épületek maradványának tartotta őket, véglegesen elálljon. Megindult tehát a kutatás, melynek eredményéről az egyes vona-lak szerint röviden beszámolunk.

A limesfal mellett levő kísérő halmoknak két helyrajzi képét adjuk Kohl jelentése alapján. Ö fatornyok maradványait találta bennük, éppúgy, mint szomszédjai Eidam és Winkelmann is. Részletesen azonban nem nyilatkoznak a leletekről. Nem kis jelentőségű Sixt felfedezése, mely szerint a württembergi külső vonalon átvizsgált 18 kőtorony közül lőnél kétségtelenül megállapította, hogy az egykori fatorony helyére épült, tehát azért nincs azon a vonalon Begleithügel. Egészen hasonló felfedezést tett Loeschke a Lahn-Rajna vonalon, hol kilenc esetben épült az átvizsgált kőtorony az előzőleg lerombolt, vagy másként elpusztult fatorony helyére.
Sokkal részletesebben jelentenek Soldan és Anthes a Mümmling- Neckar vonalon és az Arnsburgtól Capersburgig terjedő vonalon végzett kutatásaikról, melyekről kissé részletesebben szólunk, csak a földrajzi folytonosság kedvéért említvén meg előbb, hogy Wolff a Gross-Krotzenburgnál kezdődő vonalon állapítja meg a kisérő halmokban, melyeket Dalim még 1883-ban a kőtorony őrsége lakásának tartott, a fatornyok nyomait.
Soldan és Anthes a Mümmling-Neckar vonalon minden átvizsgált állomáson legalább két épületet találtak, melyekből egyik mindig kőtorony. Mellette van az ú. n. kisérő halom, rendesen árokkal övezve. A halom előtt átlag 30 m.-re van a cölöpkerítés árka s a kettő között 35-75 m. széles út. A kisérő halmok nem üresek. Van bennük négyszögü épület, habarcs nélkül épített kőfala. A falak hossza 5-6 m. közt változik s 0 45-15 m. vastag, részben még 1 m. magas. Négy sarkán mindig lyukak vannak a földben, úgy, hogy a falak nem mennek ki végig, hanem 30-35 cm. vastag gerendák voltak a lyukakba beeresztve és kövekkel megékelve. Vesszőből font sövény vette őket körül.

Ahol két kisérő halom van egymás mellett, ott az egyiknek leégése vagy más módon való elpusztulása után új fatornyot építettek, kőalapra, melléje, de sohasem a helyére az elpusztultnak. Az ilyen módon ismertetett fa, illetőleg részben fa, részben kőtornyok mellett, vagy kettő között épült - feliratos emlék alapján megállapíthatóan Kr. u. 145-6-tól - az új kőtorony.
Ugyancsak ők megállapítják, hogy az Arnsburgtól Capersburgig terjedő vonalon a kisérő halmokban faépítmények voltak. A hol két kisérő halom van ott az egyiket egy, a másikat két körárok veszi körül. De nincs meg az a favázba rakott kőfal, melyet fentebb említettünk. Megvannak azonban az egykori négy élű 30-35 cm. vastag sarokgerendák beeresztésére szolgált lyukak 13-14 m. mélyen. A kisérő halomnak megfelelő korú limes sövénykerítésének árka itt is 30-32 m.-re van attól, míg a kőtoronynak, illetőleg a limestöltésnek és ároknak megfelelő cölöpsor árka 25 m.-rel bennebb van. Míg emez - természetesen - párhuzamos a töltéssel, amaz eltér attól. Itt már ők is találtak példát arra, hogy a kőtorony a fatorony helyére épült.

A következő vonalat Kernelig Jacobi vizsgálta át s úgy találta, hogy a kisérő halmoknak közös vonásuk, hogy aljukat egy árok veszi körül, helyenként bazalt-darabokkal, kavicscsal, őskori és római cseréppel stb. kirakva. Ez az árok 8-10 m. átmérőjű, egyenletes köralakú területet zár körül, melyben négy gerendalyuk van. Utóbbiak 20-30 cm. nagyok és átlag 1 m. mélyek. Egészen jól megvannak és csak négyszögletű fagerendától származhatnak. Utóbbiakat nem húzták ki, a mit a lyukak jó fenntartása bizonyít, hanem ott rothadtak.
Mint már említettük, eredetileg ő is fatornyok nyomainak tartotta, de közben megváltozott a nézete. Első sorban azért, mert a halmok csak nagyon kevés leletet nyújtanak s torony volta ellen komoly technikai aggodalmak lehetnek. Ehhez kell venni, hogy itt ott az oszloplyukak között habarcs nélkül rakott kőfalak vannak, de ezek sohasem érnek a halom felszínén felül, hanem az egészen befedi őket.

Végeredményében tehát azt hiszi, hogy ezek határhalmok s kettős célt szolgáltak. Első sorban jelölik azt a pontot, a hol a mérő-eszközt felállították (termini gromatici); az oszlopok pedig a határ irányát jelölték. Később, a limestöltés és árok elkészülte után feleslegessé váltak s azért nem is kímélték őket.
A kérdést hosszasan magyarázza, közép és újkori példákkal, de minket mégsem tudott meggyőzni róla. Mert mindig marad olyan jelenség, a mit az ő magyarázata alapján nem lehet megértenünk. így első sorban teljesen érthetetlen a kísérő halmoknál az esetek túlnyomó részében megállapított egyszerű vagy kettős körárok. De különösen a sövénykerítés, mely kétségtelenül volt s a mely a faoszlopok Jacobi szerinti rendeltetését, hogy t. i. a határ irányát könnyebben lehessen látni, épen megnehezíti. Ellenben, ha toronynak vesszük, akkor még az is érthető, hogy egyiktől a másikig el lehet - helyenként látni.

De legvilágosabb cáfolata Jacobi elméletének az a kisérő halom, melyet Fabricius ásatott ki Holzhausen és Hunzel közt. Három kísérő halmot ásatott ki, melyek a kőtoronytól 20-23 m.-re vannak. Az eredmény mindenütt ugyanaz. Köralakú elegyengetett terület 8 5-9 m. átmérővel, 8 gerendalyukkal. Két koncentrikus árok veszi őket körül, de ezek közül az ásatás előtt csak a külső látszott.
Minthogy a három esetből kétszer a belső és a külső négy-négy gerendalyuk nem párhuzamos, hanem ferdén áll egymáshoz, két különböző korú faépítményről van szó. A kisebbik 23 m. széles és 2 4 m. hosszú volt és egy kis árok kötötte őket össze. A nagyobbik szélessége 49 m. hossza óm. Kulturmaradvány nagyon kevés, falnak semmi nyoma. A belső körárok 15 m. mély, a külföld felé néző oldalon nincs kiásva, hanem 050-1 m. közti szélességű kijárás van. A külső körárok 1 m. mély és 5 m. széles; volt-e rajta átjáró vagy pedig palló, nem lehet megállapítani, mert ráépült a limestöltés. A két árok közti keskeny 12 m.-es gerincen biztos nyomai az egykori gyönge sövénykerítésnek, melynek árka 40-45 cm. mély és 10 - 15 cm. széles.

A kisérő halmok kérdése ezek szerint teljesen megvan fejtve: különböző korból származó őrtornyok maradványai azok. Ezek az őrtornyok legelőször fából épültek és pedig a limesnek úgynevezett egész külső vonalán; nem lehetett tehát az a rendeltetésük, hogy hosszú ideig fennálljanak. Némely vonalokon azonban idő előtt elpusztultak s ezért helyettesítésükre ismét csak fatornyok épültek (Taunus), míg más helyeken kitartottak addig, míg helyükbe favázas kőtornyok épülhettek, pl. Neckar-Mümmling vonal. Ez utóbbi vonalnak valamelyes időbeli Összefüggését a Taunusban levő vonallal bizonyítja az a tény, hogy az utóbbi helyen is előfordulnak a favázas kőtornyok azzal az eltéréssel, hogy míg az első helyen gyakori a két favázas kőtorony, emitt a két fatorony az, míg favázas kőtorony minden csoportban csak egy van.

Megjegyzendő azonban, hogy kőtorony is gyakran fordul elő kettő egymás mellett és pedig olyan fenntartásban, hogy kétségtelenül egykorúaknak kell őket tartanunk. Ennek a kettőzésnek egyik magyarázata, hogy a fontosabb határátjáróknál alkalmaztak két tornyot. A két ugyanazon szerkezetű fa vagy favázas kőtorony egymás mellett talált nyomai tehát csak akkor képviselhetnek külön periódust egyenként, ha nem átjárót védtek.
A limest kísérősáncműveknek csak egy részük rómaikori eredetű. Másik részük részben az őskorban épült s a római koron át használatban volt még a középkor elején is, mint a leletek bizonyítják. Rendeltetésükre nézve sokféle nézet merült fel. Voltak akik kultuszhelyeknek, törvénytartó helyeknek, védműveknek vették fel őket. Az utóbbi a legvalószínűbb, mert az előzőkre igen helyes Jacobi megjegyzése: olyan állítások, melyek - általános szokás szerint - újabb talányt adnak fel, a nélkül, hogy az előttünk állót megfejtenék.
Szerencsére mi nem vagyunk kénytelenek ehhez fordulni, mert mi reánk most csak a rómaikoriak tartoznak. Ez utóbbiak egyik csoportja nagyobb terjedelmű, szabálytalan, sokszög alakú földművek, mindenesetre hadászati céllal. Ilyen, hogy közvetlenül a limes mellett maradjunk, a Capersburg táborától nem messze levő, u. n. Rittergrüber, mely ott, a hol a legnagyobb kiterjedésű, 65 m. Nem más, mint egy alól 18 m. széles, földből vert mellvéd, melyet 4 m. széles és 4 m. mély árok vett körül, belső oldalán pedig a földbe beeresztett cölöpsor támogatott. Már a romjaira épült a két fatorony, melyek a tulajdonképpeni Rittergráber.
Egészen ilyenek a szabályos négyszög alakú, lekerített sarkú kis földtáborok (Ockstadt stb.), valamint azok a köralakúak, melyek jelen-tőségével nagyon sokáig azért nem tudtak tisztába jönni, mert bennük rendesen nem találtak épen semmit. Végre Lehner felásatta Remei mellett azt a két római sáncot, melyek egymásba folyva, egyszerre megmagyarázták a dolgot.

A kisebbik 5 5 méterre van a limestől, egészen kerek; méretei 39X395 m.; két árka van, melyek a limesre néző oldalon megszakad-nak s ott 45 m. szélességű kijárat van; a külső árok külső szélein két lyuk (a, b) mutatja az egykori sorompó-oszlopok helyét. A körülvevő árkok egykor nagyon gondosan voltak elkészítve a palás talajban, de ma már úgy szélességük, mint mélységük, nagy változatosságot mutat. A belső árok szélessége 26-29 m., mélysége 151 - 171 m., a külsőjé 19-31 m., mélysége 12-15 m. közt változó.
Az árkok által közrefogott területnek körülbelül a közepén egy fa épület fundamentuma van bevágva a palás talajba s ez jó szerencse, mert így legalább annak alaprajzát teljesen megállapíthatjuk. Az épület - nem nagyon - szabálytalan négyszög: 148, 1425, 145 és 136 m. külső oldalméretekkel.
A meglehetősen halvány nyomokból azt látjuk, hogy a bejárat a limes felé eső oldalon volt; az antae végződésű homlokfalak közt két oszlop jelöli azt a bejáratot, melyen át a három oldalon helyiségekkel körülzárt udvarra lehet jutni. A bejárattal szem-ben, az udvar egész szélességében van a legnagyobb helyiség, az a mit a római lakóháznál - melynek alaprajzát mutatja az épület is - tablinumnak hívnak. Méretei 48x55 m. s elől az udvarból meglehetős széles ajtója volt, míg az alapvonalnak a hátulsó részen való szaggatott volta bizonyára későbbi romlás eredménye. Az udvar délkeleti oldalán három helyiség van 4x4 m. méretekkel.
Azt, hogy vájjon a két szélsőnek az udvarfelőli oldalon kívül, máshonnan is volt-e bejárata, vagy pedig az alapvonalban mutatkozó szaggatottság későbbi keletű, nem igen lehet megállapítani, de inkább az utóbbi feltevés a valószínű, mert különben igen nyitottak volnának. Mert különben az udvar felől is van mindeniknek bejárata, sőt kettőt csupán két-két faoszlop határolt az udvar, illetőleg a tablinumnak nevezett helyiség felől. Az udvar északnyugati oldalán levő hasonló nagyságú három helyiség már jóval zártabb emezeknél, sőt az udvar felől is csak a középsőnek van kettős bejárata, míg a többinél sem az udvar, sem egymás felől meg nem állapítható ma már az ajtója, holott egykor bizonyára volt. A sarkoknál mély gerendalyukak vannak sok szénnel és ökölnyi kövekkel, melyek bizonyára ezek szolgáltak a sövénykerítésszerű fal vázát képező oszlopgerendáknak. A leletek feltétlenül az első század utolsó negyedére teszik keletkezési korát.

A másik sáncmű csupán nagyságban tér el az előbbitől. A rajta levő vetés miatt csak kis részét ásatta ki. A limestől 46 m.-re fekszik, részben az előbbire épült, tehát későbbi annál. Alakjának eltérése is a nagyságából következik. Négyszög alakú, nagyon lekerekített sarkokkal. Hossza 56 m., szélessége 46 m.
Két árok veszi körül, melyeket azonban nem ásott ki. A limes felé 8 5 m. széles kijárása volt. Belső árkával párhuzamosan 50 cm. széles, 50 60 cm. mély kis árok van a földbe vájva s ebben 08-11 m. távolságokban kerek lyukak is vannak, telve szénnel: nyilvánvalóan az egykori cölöpkerítés maradványai, melyhez a belső oldalon kb. 2 m.-re földtöltés támaszkodott.

A benne volt épület szintén sövényfalú volt; a megállapított helyiségek közül egyik 3x52 m. méretű, a többi 52x4-45 m.-es. A helyiségek előtt levő oszlophelyek atrium corinthiacumra vallanak. Az épület külső fala kb. I m. vastag lehetett; a vesszőfonás kis árka 50 cm. széles, 50--70 cm. mély; erre még kívül-belül vályogolás jött.
A egy kis ciszterna, esővíz számára; 1 -11 m. széles, 219 m. mély s a tábor falától mindössze 50 cm.-re van. Minthogy a 2 m. széles földtöltés feltétlenül eltakarta, csakis az első táborhoz tartozhatott, míg az újabb tábor számára készült a B, mely valamivel nagyobb is: 17 m széles, 123 m. mély; a tábor árkától 325 m. távol van. A második tábor a leletek tanúsága szerint Hadrianus korában biztosan állott, de tán már Traianus korában készült.

Tehát még sem állhat meg Soldan feltevése, aki nagy odaadással tanulmányozta ezeket az építményeket s arra a következtetésre jutott, hogy bár alakjuk, fekvésük és nagyságuk meglehetős változatosságot mutat - mégis feltétlenül egykorúak. Valami, ha nem is nagy idő különbség mégis lesz közöttük és pedig valószínűleg az a pár év, amely eltelt a között, hogy Hadrianus a határokat 83-tól kezdve ennyire előre tolta, egészen addig, hogy Saturninus Antonius vezetése alatt a fellázadt chattusok az első határépítményeket megsemmisítették. Ezt az első periódust képviseli a kemeli kisebbik tábor, míg a nagyobbik már a chattusok ismételt legyőzése után épült, mindenesetre ideiglenes rendeltetéssel.
Abban azonban igaza van Soldannak, hogy ezek a kis földtáborok és sáncok az első megerősített pontok, melyeket az előretolt csapatok védekezésül és készleteik számára berendeztek. A legtöbbet elhagyták, mikor a fatornyokkal és sövénykerítéssel együtt az első szabályszerű táborokat is megépítették a limes mellett. A régebbi építmények nyomai ritkán kerülnek elő önállóan, mert a legtöbbször ráépültök a későbbi kőépítmények. Ilyen módon vezetnek el bennünket a most már megfejtett kísérő halmok és sáncok a limesnek lényeges alkotó részéhez az őrtornyokhoz és táborokhoz.

Lényeges alkotó részei ezek a limesnek, mert valahol csak olvassuk, mindig benne vannak a limes fogalmában: a hadi műveletek alapjaid szolgáló állomásból sugárszerűen kiinduló katonai utak s az ezek végpontjain levő auxiliaris táborok építése.

Az ideiglenes rendeltetésű építményekkel a fentiekben ismerkedtünk meg.