Egész tárgyalásunk menete világosan mutatja, hogy mi a limest a leírt utolsó alakjában a határ katonai védelmére szolgáló berendezkedésnek tartjuk. Tartozunk azonban az igazságnak annak kijelentésével, hogy ez a vélemény korántsem általánosan elfogadott. Cohausentől Téglás Gáborig csak egy ember merte ezt ilyen határozottan kijelenteni, Hammeran. Ennek oka az, hogy a katonák, Cohausen éppúgy, mint Sarwey tábornok ellene vannak ennek a felfogásnak. Még Mommsen sem vitatkozik velük mondván, hogy ők a szakértők; a többi katona pedig nem mondott véleményt.
Mi azonban megkísértjük az ellenmondást. De mindjárt meg is jegyezzük, hogy ha a kérdést helyesen akarjuk megérteni, másként kell azt felfognunk. Mert pl. Cohausen és Sarwey is lépten-nyomon mondják egy és más jelenségre, hogy az katonai szempontból érthetetlen. Tehát ők is érzik, hogy kellett a limesnek katonai fontossággal, rendeltetéssel bírnia. De minthogy aránylag sok az olyan jelenség, amely a mai katonai felfogásnak nem felel meg, elvitatják tőle ezt a rendeltetést.

Cohausen azt mondja, hogy nem egyéb a határ látható jelzésénél; a mellette elhelyezett katonaság pedig nem más, mint a határrendőrség, melynek feladata egyfelől a vámszolgálat végzése, a rablási céllal be-törni vagy inkább besurranni akarókat ebben a céljukban megakadályozni. Munkájának ismertetésénél szóltunk azokról a példákról is, melyeket állításának igazolására felhoz. Ezek azonban egyáltalán nem erősítik meg ezt a felfogást.
Sarwey tábornok nem vitat el tőle minden katonai jelentőséget, mikor azt mondja, hogy katonai szempontból megfigyelési vonal. Többet nem hajlandó megengedni, mert egy ilyen hosszú vonalat megszállani és nem egységes, tömörített erővel védelmezni, katonai képtelenség.
Azt hisszük - Cohausen véleményével szemben - hogy egy kissé túlságosan költséges határrendőri és vámkezelési berendezkedés volna. Sarwey véleménye pedig teljesen megáll elméletileg, de az tagadhatatlan, hogy a viszonyok parancsolnak. Azt hisszük, hogyha a kérdés archaeologiai oldalát is megvilágítjuk, az egész kérdést megoldottuk.

Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a limes a határon épült. De nem a hódítás minden egyes állomásánál, hanem csak akkor építették, mikor már nem számítottak a további előnyomulásra. Frontinus és Spartianus idézett helyéből világosan kitetszik, hogy hadi célja volt, mert hiszen Domitianus és Hadrianus azért csináltatta, hogy az ellenség hirtelen betörésétől óvja a birodalmat. Popp tábornok a bajor katonai építészeti-törzstől azt kérdezte, hogy vájjon a 25-3 m. magas, cölöpökből épült kerítés lehet-e számba vehető akadálya a támadásnak. Azt a feletet kapta, hogy igen. Az akadályokat csak növelte a mögötte emelkedett ugyanolyan magas kőfal, illetőleg a körülbelül 4 m. magas töltés, a közvetlenül előtte levő 25 m. mély és 4 m. széles árokkal. Ha ezeket pl. Holzhausen tábora mellett együtt látjuk, lehetetlen olyan kicsinylőleg nyilatkoznunk azoknak a támadások megnehezítésénél mutatkozó értékéről.
Másfelől azonban tagadhatatlan, hogy a limes csak legfejlettebb alakjában ilyen. A hatalmas cölöpkerítést időben megelőzi a sokkal gyöngébb sövénykerítés, mely kizárólag határjelző berendezkedés lehet, de semmikép nem szolgálhat a határvédelemnek. A mellette levő fatornyok s majd helyenként a favázas tornyok, valamint apró kis mellék-táborok csakugyan nem tekinthetők másnak, mint megfigyelési vonalnak, melyről a legénység alkalmas módon, valószínűleg tűzjelzéssel adott hírt a bennebb fekvő táboroknak.

De ez teljesen megváltozott Hadrianus után, mikor a határtól messzebb, a tartomány belsejében eső táborhelyeket felhagyván, azokat magára a határra vetette ki, majd még a töltés és árok illetőleg fal is épült: ez már határozottan katonai és pedig védelmi jellegű berendezkedéssé teszi a limest. Arról természetesen lehetne vitatkozni, hogy ez a berendezkedés megfelelő volt-e? Ha azt tételezzük fel, hogy az egész vonalon egyszerre támadna az ellenség, természetesen nem. De ne feledjük, hogy ilyen általános támadásra nem kellett számítaniuk. Ekkora csapat nem kerülhetett volna úgy a birodalom határának közelébe, hogy arról előzetesen semmi hírt se hallottak volna. Részleges támadások esetén pedig az egyes táborok őrsége, szükség esetén a legközelebbi táborokból nyert megerősítésekkel, ellenállhatott, vissza-verhette a támadást.

Még egy bizonyíték álljon itt tételünk megerősítésére. Már Eining tábora sincs közvetetlenül a limes mellett. Pfünz táborával szemben Böhming közelebb esik ugyan, de már Weissenburg táborát nem vitték előbbre a határ kitolása után sem. Theilenhofen az első tábor, mely közvetetlenűl a limes mellett van. Tőle keletre tehát - úgy látszik - nem volt olyan nagy a veszedelem, mint nyugatra: a hermundurok jó barátjai a rómaiaknak, mint láttuk. Miután ilyen módon - úgy véljük - kétségtelenül bebizonyítottuk azt, hogy a limesnek utolsó, kifejlett alakjában határvédelmi rendeltetése volt, még csak egy oldalát kell megvilágítanunk a kérdésnek.

Aligha csalódunk, mikor a limest a birodalomra nézve annak tartjuk, a mi a városra nézve a pomerium. Ámbár azt is kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a pomerium kérdése még sokkal kevésbé tisztázott, semhogy bizonyításunknál mindenben szilárd alapút szolgálhatna. De azért mégis tudunk róla egyet-mást, a mi a felhasználásra kínálkozik. 
Mindenekelőtt tudjuk azt, hogy az a barázda, melyet Romulus úgy húzott, hogy az eke által kivetett föld a város felé kerüljön, volt Róma első pomeriuma. A limes sáncából pedig szintén úgy dobták ki a földet, hogy az a birodalom felé alkotott töltést. A barázdának nagyobbított kiadása ez az árok és töltés. A későbbi pomerimoknál a töltést rakott fallal helyettesítik, mely elé ássák az árkot. De nem mindig.
Lehetnek esetek, mikor a helyi talajviszonyok miatt elmaradhat az árok vagy pedig éppen kivihetetlen. Ilyen eset az, mikor meredek sziklaoldalra építik a falat, hol a szikla esése helyettesíti a sáncot. Hasonló eseteket említettünk a germaniai limesnél, hol elég gyakran elmarad egy-egy darabon. A raetiai limesfal előtt nem kutatták, hogy volt-e árok. De ha nem volt is, érthetővé teszi a talaj túlnyomóan sziklás volta.

Tudjuk továbbá, hogy a pomerium nem szükségképen esik össze a város határának szélével. Valamint, hogy a limes vonala sem mindig jelenti a birodalom legszélső határát. Kétségtelen példáid, hogy a Taunusban és Vetterauban Hadrianus előtt egyfelől a Mainz-Hofheím - Heddernheim-Okarben -Friedberg -Butzbach, másfelől a Kesselstadt - Heldenbergen-Oberflorstadt-Echzell-Inheiden irányában menő ittak képezik a limest. De a részletes leírásoknál láttuk, hogy az itt említett táborok virágzása korában is voltak előretolt őrtornyok és kis táborok, melyek kétségtelenül még a birodalom határán belül feküdtek.
Ha még tovább akarunk menni, számolnunk kell azzal, hogy a pomerium fogalmával még nem vagyunk egészen tisztában s ezt itt nagyon megérezzük. Mert ha pomerium tulajdonképpen nem más, mint maga a város területe, akkor a megfelelő fogalom a postliminium, vagyis a limesen belül eső terület. De nincs miért haboznunk az össze-hasonlítással akkor sem, ha csak azt a sávot, helyesebben kövezett utat vesszük a pomeriumnak, mely a fal mögött a város első házainak soráig van: itt is, ott is megtaláljuk azt.

A pomerium szélessége nem mindig egyenlő. De a limes-sávé sem az. Mert míg a külső vonalnál átlag 6-7 m. közt változik, addig a Neckar-Mümmling vonalon, hol a cölöpkerítés képezi a külső, a tornyok iránya a belső határt, 30 m. szélességre is felmegy.
Livius leírása alapján azt kell hinnünk, hogy a földszalag, mely a fal belső és külső oldalán megy végig a pomerium. Mommsen ezt a magyarázatot nem tartja másnak, mint Augustus korabeli tudákosság szüleményének. De az is bizonyos, hogy hasonlót találunk a táboroknál is az ú. n. berme és az intervallum alakjában, sót a britanniai vallum Hadrianinál is. Valami ilyesmit kell sejtenünk, mikor azt olvassuk, hogy a buriusoknak, kik Dacia északkeleti szomszédságában laktak, egy 40 stadium = 7 km. széles földsávot nemcsak lakatlanúl kellett hagyniuk, hanem még legelőnek sem használhatták. Leghelyesebb azonban, ha a város védőfala és az első házsor közé eső területet vesszük a pomeriumnak, mint azt Rodberíus teszi. Az itt vezető útnak nagy jelentősége volt a februatio szertartásánál.

A limes külső határa, mely egyúttal a birodalomnak is határa, a cölöpsor, ebben az esetben megfelelne a város falának. A rajta belül eső őrtornyok vonala a város első házsorának. Az a körülmény, hogy a limes egyúttal a birodalom határa, tette szükségessé a belső határnak a megerősítését is, a mi a limesfal, illetőleg töltés és árok emelésével történt.
A limes-sáv jogilag épen úgy, mint a pomerium, állami terület éppen úgy nem építhető be, mint emez. Túl rajta már más hatásköre van a tisztviselőknek, mint azon belül; világosan bizonyítja ezt a már említett procurator Augusti tractus Sumelocennensis et translimitani létezése.

Kérdés az, hogy vájjon megvolt-e a limesnek is az a sacralis jelentősége, mint a pomeriumnak? Az ugyan majdnem kétségtelennek látszik, hogy a helyszínén be nem szentelték. Egyetlen adatunk sincs erre, holott ellenkező esetben nehezen maradt volna említetlenül. Külön-ben is majdnem lehetetlennek kell tartanunk egy ilyen hosszú terület beszentelését. Másfelől azonban nem lehetetlen, hogy magában Rómában történt meg valamelyes jelképes beszentelése. Például megszentelték a birodalom kibővített térképét stb. Végül pedig az a tény, hogy a város pomeriumát csak az tolhatta ki, aki a birodalom határait terjesztette, szintén a mellett szól, hogy a pomerium és a limes hasonló jelentésüek.
Nem áltatjuk magunkat egy pillanatig sem azzal, hogy a fejezetűnk élére írt tételt kétségtelenül bebizonyítottuk. Ehhez első sorban az volna szükséges, hogy a pomerium mibenlétét úgy megállapítsuk, hogy azt mindenki elfogadhassa. Ehhez a megállapításhoz pedig esetleg épen a limeskutatások is fognak idővel adatokat szolgáltatni. Nem végeztünk tehát hiábavaló munkát, mikor a figyelmet ilyen irányban is felhívtuk.

Végére értünk tárgyalásunknak. Megismertük, hogy milyen módon remélte a római birodalom megszerzett területeinek biztosítását. Sokáig sikerült is az. De minden támadást a limesnél hatalmasabb építmény sem védhet meg, ha a védelemre hívatott karok elernyednek, a támadókéi pedig annál edzettebbekké lesznek. Ez a minden elismerésre méltó hatalmas alkotás sem tudott ellenállni a III. században folyton ismétlődő, mind jobban szervezett barbarus támadásoknak.
A védők folyton gyengülnek, a lámadók száma, ereje mind nagyobb lesz, míg végre a század derekán feladják a római csapatok a limes vonalát és visszavonulnak a több védelmet nyújtó Rajna mögé. Az elhagyott falat, töltést és árkot, a cölöpkerítést, az üresen maradt táborokat és őrtornyokat elpusztítják a diadalmasan előtörő germánok. De teljesen meg-semmisíteni mégsem tudják. Romjaikból évszázadokon át építkezett a nép és felcsigázott képzeletével színes meséket szőtt munka közben, mindkét tényével megnehezítve az archaeologus dolgát.