A diplomácia hatékony eszköz volt a Római Birodalom kezében. A korai időktől kezdve különböző célokkal és eszközökkel igyekeztek maguk mellé állítani a szomszédos barbár törzseket, államokat. Egyeseket beolvasztottak a Birodalomba, másokat meghagytak az ütköző államok szerepében, de a Birodalom határain kívül. Ezek az államok a római határok sértetlenségét szavatolták, valamint a szövetséges viszony egyéb előnyökkel is járhatott mind Rómára, mint a barbárokra nézve.
A szerződéses, szövetségi viszony kieszközöléséhez a Birodalom több módszert is alkalmazott. Egyik volt ezek közül a háború, de a gazdasági nyomás és egyéb eszközök is rendelkezésre álltak. A szerződések szavatolták a békét, az esetleges háborús cselekmények után a legyőzőitek adót, vagy sarcot fizethettek Rómának, valamint túszokat adtak, kötelesek voltak katonákkal támogatni a Birodalom haderejét, illetve egy olyan szerződésről biztosan tudunk, amely olyan feltételt szabott a barbár vezetőknek, amely szerint ki kellett üríteniük a Rómával közös határsávot egy bizonyos mélységben. A felsorolásból a túszadás az egyik legérdekesebb a hosszú távú tervek figyelembe vételekor.
A túszok között számos esetben ott voltak a barbár törzsi elit leszármazottai, akik római nevelésben részesültek és tudatosan arra nevelhették őket, hogy visszatérve szülőföldjükre a Birodalom szolgálatába álljanak és elsősorban a római érdekeket tartsák szem előtt törzsük vagy népük külpolitikájának irányításakor.

A római diplomácia eredményesen használta az „oszd meg és uralkodj” elvet külpolitikájának érvényesítésekor. Több olyan eset ismert, amikor Róma arra kényszerítette szövetségeseit, hogy megtámadják a vele ellenséges viszonyban lévő barbárokat vagy más államokat. így volt ez Kr. u. 363-ban is, amikor Armenia csapatokat bocsátott Julianus rendelkezésére a Perzsa Birodalom elleni hadjárathoz.
A diplomácia eredményes védelmi, de ugyanakkor offenzív fegyvertényként volt használatos a római külpolitikában. A csatlósállamok rendszerének kialakításával, Róma a határai közvetlen közelében élőket praktikusan a határvédelem szolgálatába állította, így növelve annak hatékonyságát. A zavaró elemek kiiktatása is a határok biztonságát szavatolta, mivel egy ellenséges nép nem tudta a római határokat veszélyeztetni, ha esetlegesen le volt foglalva egy másik fronton is.