A felirat állítása tulajdonképpen egy mai szolgáltatáshoz hasonlítható. A megrendelő kurzív betűkkel elkészítette a megrendelni kívánt feliratot egy fatáblán/papiruszon; majd ezt vitte el a kőfaragóműhelybe és adta át a kőfaragónak, a lapicidának, illetve ha márványból akarta, a marmorariusnak. A műhelyben az első feladat a kívánt kőemlék kialakítása volt, amely a quadratarius feladata volt, aki a feliratos mezőt is elkészítette, míg a feliratot scriptortitulorum véste ki. Előtte azonban még az ordinatio művelete következett, melynek során az ordinator megtervezte és elrendezte a feliratot a feliratos mezőben.

A kivésni kívánt betűket bekarcolhatta, többször a segédvonalakat is behúzta. Probléma akkor adódhatott, ha az ordinator nem tudott rendesen olvasni, vagy tévesen betűzte ki a kurzív szöveget. Ilyen félreértésekből számos hiba származhatott: rossz betűk kerültek be a szövegbe, néha a felirat egyes betűi kurzívak maradtak.
Kisebb műhely esetében a munkafázisokat természetesen ugyanaz a személy is elvégezhette. Palermo városában szerencsénkre egy kőfaragóműhely kétnyelvű céhtáblája is ránk maradt, amelynek latin felirata a következőképpen hirdeti a műhelyt (CIL X 7296): tituli laeic ordinantur et sculpuntur aedibus sacris cum operant publicorum. A felirat kivésése után következett a felirat kifestése, amely alatt a háttér és az egyes betűk vörös színűre festését érthetjük.

Hiba esetén lehetőség volt a javításra, ilyenkor gipsszel töltötték ki a kivésett betűt, majd erre festették rá a helyes szöveget. Feliratok újrahasznosítása esetén (ezek a palimpsestus-feliratok) is ez volt az egyik eljárás, amely során az egész mezőt kikenték, és erre festették rá az új feliratot. A másik esetben jól-rosszul a teljes korábbi feliratot kivésték, és ezután került sor az új felirat kialakítására.