A császárkorban a hadsereg főparancsnokaként a mindenki fölött uralkodó, az Augustus kezében volt a legfőbb hatalom, amelyet különböző tisztségein keresztül gyakorolt. E tisztségek és a császár különböző jelzői alkotják a titulaturát. Caesar és Augustus példája nyomán a trianomina mintájára az utódok is felvették az Imperator Caesar Augustus nevet, amelyhez elődjük és saját, eredeti cognomenüket is hozzátették. Pl. Marcus Ulpius Traianus: Imperator Caesar Nerva Traianus Augustus; Publius Aelius Hadrianus: Imperator Caesar Traianus Hadrianus Augustus.

Az Augustus cím a mindenkori uralkodót illette meg, míg kijelölt trónörökösei a Caesar címet viselték. Afiliatio mintájára az isteni császári előd(ök) nevét adták meg: Augustus: Imperator Caesar divi filius Augustus; Hadrianus: divi Tiaiani filius. Az uralkodók különböző jelzőket is felvehettek, illetve a sereg és a senatus révén megkaphatták azokat, ilyenek pl. a legyőzött népekre utaló jelzők: Parthicus, Germanicus, Sarmaticus stb. Továbbá másféle, az uralkodó erényeit mutató jelzőkkel is illethették önmagukat: pins felix, invictus.

A Severus-kortól terjedt el, majd később általánossá vált a dominus noster (DN) elnevezés. A címek állandó eleme a „haza atyja", a pater patriae elnevezés. Az uralkodó hatalmát az imperium proconsulare maias révén gyakorolta, ez explicite a titulaturában nem jelenik meg. A keltezés szempontjából legfontosabb a néptribunusi hatalma (tribunicia potestas) volt, amelyet minden év december 10-én megújítottak.

Az Augustustól Theodosius koráig mindig betöltötte a legfőbb papi tisztséget is, ő volt a pontifex maximus. Az uralkodó magának tartotta fenn (amíg létezett) a censori tisztséget, rendszeresen betöltötte a consulságot, valamint viselte a proconsu/i címet is.

A háborúban győztes uralkodót csapatai és a sersatus hadvezérként, azaz imperatorként való köszöntéssel, acclamatióval többször is kitüntethette. Ezek száma szintén a titulatura része. Emellett az uralkodók több kisebb papi testületben is tagságot vállalhattak.