Pharmuthi 16-tól 20-ig. A Vízöntő, azaz Pharmuthi hava 16-tól 20-ig. Uralkodó bolygójának neve, Neby* azt jelenti, hogy ő a háború és az értelem ura. Ábrázolása álló szobor keselyű arccal, fején koronával, hátul kígyó arccal, két szárny-a van, oroszlán lába, négy kardot tart s orcái aranyból vannak.
Nyilvánvaló tehát, hogy ez az uralkodó bolygó e hely számára rosszat forral; háború lesz, baj, harc, és ő barátként fog tanakodni a néppel. Uralma alatt pártütő támad, harc tör ki és a pártütő miatt Egyiptom sok városa el fog pusztulni. Az idők jelei háború, bajok, harc és városok romlása. Ebben az időben sokan kölcsönből fognak élni, mások dalolva és táncolva élnek majd, némelyek a templomokban énekelve, mások viszont lakomákon dalolva szép hangon és jó véget érnek. Ez a bolygó okozza, hogy a győztes minden várakozása ellenére legyőzött, a legyőzött pedig győztes lesz, hogy sokan zsoldból élnek és adójegyzékeket készítve adót szednek az emberektől az után, amit megittak, egyesek pedig mesterségek műveléséből élnek. Ugyanő okozza, hogy egyesek sántítanak, mivel egyik lába neki is nyomorék. Ennek az időnek a betegsége a belekben és a belső részekben mutatkozik meg, és sok halál lesz. Ugyanő okozza az istenektől származó betegségeket, a sántaságot vagy bénaságot és gyomorfájdalmakat . . . . . .
* Neby a bölcsesség babiloniai istene (Nebo vagy Nebu); neve itt a jelzett időszak, azaz Pharmuthi hónap öt napjának uralkodó bolygójára, a Merkurra utal. A jóslatok során is több, a görög-római Hermés-Mercurius istenre vonatkozó célzás figyelhető meg.