Én Theotimos, Euphrón fia . . . . . . , esküszöm a Ptolemaiostól és Arsinoétól, az atyaszerető istenektől származó Ptolemaios királyra, az atyaszerető istenekre, a testvéristenekre, a jótevő istenekre, a megváltó istenekre, Sarapisra és Isisre és az összes többi istenekre és istennőkre, hogy ez a zálog, amelyet két talentum értékben letétbe helyeztem, tisztán az enyém és nem szolgál semmi másra, csak az előbb jelzett kezesség céljára. Ha igaz esküt teszek, jó sorsom legyen, de ha hamisan esküszöm, az ellenkezője érjen.

Én a nyolcvan holdas thrák Theotimos, Euphrón fia, kinek még nincs beosztása, elismerem, hogy fizetési kötelezettséget vállalok Philipposért, aki a második évre bérbe vette a Philadelpheia körüli földek, szőlők és kertek adóját egy talentum és háromezer drachma értékben és aki ugyancsak bérbe vette a Bubastos körüli szőlőket és kerteket is háromezer drachma értékben, úgyhogy az egész hét talentumot tesz ki, aminek fedezetéül zálogul adom Euergetisben levő házamat, udvaromat és ami még hozzátartozik. Ez okirat tanúsága szerint letettem az írásbeli esküt az uralkodóra.



I. Ptolemaios király 270. évi rendelete értelmében a szőlők, gyümölcsösök és veteményes kertek után járó adót, mely eredetileg a papságot illette meg, a király elhunyt nővére, az istennővé avatott Arsinoé kultuszára kellett fordítani. Az adó behajtása adóbérlők útján történt, akik viszont kötelesek voltak kezeseik útján biztosítékot nyújtani.
A szövegben említett király V. Ptolemaios Epiphanés (204-181), kinek szülei, IV. Ptolemaios és Arsinoé az „atyaszeretők” isteni melléknevet viselték; a „jótevő istenek” III. Ptolemaios és felesége, a „megváltó istenek” pedig I. Ptolemaios és felesége isteni melléknevei voltak.