Az auspicium szűkebb értelemben a Iuppitertől küldött (jós)jelekre vonatkozik, tágabban pedig e jelek megfigyelésének (spectio) jogát jelöli.

Volt magánjellegű auspicia is, igazi jelentőséggel azonban az auspicia populi Romani bírtak, amelyek a magistratus-ok hatalmának alapját képezték. Ennélfogva a római tisztségviselők hatalmának természetére vonatkozó ókori és modern kérdésfelvetések jórészt az auspicia körül mozognak, ám a vizsgálatot megnehezíti a kevés forrásadat.
Valerius Messala Augur De auspiciis-éből csak töredék maradt fent (apud Gell., 13, 15-16), ahogy kortársától, az ugyanezen témával foglalkozó Veranius Flaccustól is, vagy úgyszintén L. Iulius Caesartól, a 90-es consul-tól (apud Fest., 154 L). Egyesek szerint az auspicia önmagában a hatalom kiváltsága, amit a magistratúrá-val felruházott személy Romulus módjára egy istentől, alapvetően Iuppitertől kér.
Mások szerint az auspicia minden római polgárt megilletett minden olyan üggyel kapcsolatban, amely igényli az istenség jóváhagyását. Ebben az esetben a magistratus ius auspicii-je a római népre tartozik, ilyen esetben beszélünk köz-auspicia-ról, de nem szükséges feltenni, hogy a pontifex maximus egy magistratus auspicia ja jóváhagyására, ami megmagyarázná, hogy a római közjogot hagyományosan felosztották a sacerdotium-ok és a magistratus-ok jogára. Mindenesetre a Gellius-idézet a magistratus-ok hierarchiáját az auspicia alapján magyarázza meg, s minthogy a consul-ok s egyes alsóbb magistratus-ok is rendelkeztek auspicia-val, ezért a ius auspicii és az imperium nem eshetik egybe, mint Mommsen gondolta.

Az auspicia habere-nek, vagyis az isteni jóváhagyás kikérésének meg kellett előznie egy magistratus creatio-ját, a comitia megtartását, egy magistratus hivatalba lépését, hadjáratba való indulását, ill. a csata megkezdését.