A római jóslásban (divinatio) az a jel, amelyet az istenek küldtek annak jelzésére, hogy helyeslik vagy kárhoztatják az eltervezett emberi cselekvést.

Úgy gondolták Rómában, hogy az efféle jelek pl. az állatok magatartásában fejeződhetnek ki, különösen - bár nem kizárólag - a madarak repülésében, amely utóbbi megfigyelésére utal egyébként a szó eredete, vö. avis „madár” specio „néz”, ill. egyéb természeti jelenségekben. Az auspicium publica-t az idősebb római magistratus-ok végezték azaugur-okkal való konzultáció keretében, s ezért a nagyobb közéleti események mint pl. a választások vagy a hadjáratok megindítása a vezető magistratus alatt, azaz sub auspiciis történtek, s ezért az auspicium a hatalom jelentést is fölvette idővel.

Ma a római imperium értelmezésének egyik legvitatottabb kérdése éppen az auspicia értelmezése körül forog, részben éppen a problematikus forrásanyagnak köszönhetően. Egyesek szerint az - magának a hatalomnak a privilégiuma (Mommsen, A. Magdelain); mások szerint viszont itt a római polgár képességéről van szó, aki kikérheti az istenek beleegyezését (vö. Catalano). Valójában a magistratus-ok auspicia-ja a populus Romanus-ra tartozott; ezeket a pontifex maximus-nak nem kellett igazolnia, s ezért tagolódott a római közjog kétfelé, úgymint sacerdotialis, ill. magistratusi jogra (Dig, 1, 1, 1).