Azok az eretnek keresztények, akik tagadták a Szentháromság egylényegűségét.

Nevüket a tan megalapozójáról, Ariusról nyerték (kb. Kr. u. 260-336), aki elképzelését 320 tájékán kezdte terjeszteni Alexandriában. Ezért őt püspöke egy 321 kr.-i szinóduson kiátkozta, de a tanítás nagy népszerűségre tett szert a tömegek körében.
A Nagy Konstantin (I. Constantinus) által 325-ben összehívott nicaeai zsinaton Athanasius elítélte az arianizmust, kinyilvánítva, hogy a Fiú egylényegű (homousios) az Atyával. Magát Ariust számkivetésbe küldték, bár halála előtt egy évvel visszahívták, Kr. u. 335-ben, s ebben nagy szerepe volt Eusebiosnak.

Constantinus utódai is az arianizmus hatása alá kerültek, amely így túlélte alapítóját. Támogatta az arianus felfogást Valens császár is. Átütő sikert vele szemben csak a 381-es constantinopolisi zsinat ért el Theodosius idején, bár az eretnekség főleg a gótok körében, ill. Hispaniában és Észak-Afrikában még az 5. sz.-ban is tovább élt.