Az augustusi béke, az augustusi ideológia egyik sarkalatos elve, amelynek a régebbi kutatás rendkívül nagy helyet szentelt, újabban viszont talán elhanyagolni látszik (vö. Galinsky, CAH, X.).

Régebben általában szokás volt a nagy hadjárattervekkel vizionáló caesari stílussal szembeállítani a béke gondolatát hangsúlyozó Augustus alakját, aki nagyszerű oltárt emeltetett, az Ara Pacis Augustae-t, minthogy az actiumi győzelmet követően az imperium belpolitikai megszilárdítását és megerősítését tekintette fő céljának. Ezzel a polgárháborúkban kifáradt és kimerült szülőföld békevágyának ugyanúgy eleget tett, mint ahogy saját hatalmi helyzetét is jobban meg tudta indokolni, a megoldatlan katonai és politikai feladatokra hivatkozással. Így tett már a híres Kr. e. 27. január 13-i senatus-i ülésen is, de azon túl is, minden elképzelhető eszközzel emlékeztetve arra, hogy ő a béke megteremtője. Ezzel a princeps lett a béke szavatolója, s az addig a római köztársaság által a Mediterráneumra meghirdetett és részben meg is valósított „világbéke", a pax Romana átalakult pax Augusta-vá. Ezzel minden szembenállást a principatus-sal úgy lehetett megbélyegezni és felszámolni, mint ami a világbékét veszélyezteti. Ebben a beállításban és értelmezésben ugyan sok a helyes megállapítás, mégis van benne némi egyoldalú torzítás is.

A pax mint politikai absztrakció meglehetősen későn jelenik meg az ókori Rómában, s valójában épp C. Iulius Caesar volt az, aki a politikai terminológia fontos elemévé tette, s ő volt az is, aki Kr. e. 44-es pénzverésében először szerepeltette a pax-ot, mintegy ezzel is kifejezésre kívánva juttatni, hogy annak kultuszát birodalomszerte meg kívánja teremteni. Octavianus tehát valójában örökbefogadójának a törekvését folytatta ebben a vonatkozásban, elsősorban bizonyos nagy jelentőségű kül- és belpolitikai eseményekkel összefüggésben adva neki különleges hangsúlyt, mint Kr. e. 36-ban, amikor legyőzték Sex. Pompeiust vagy 29-ben, amikor hazatért Keletről és bezáratta a Ianus-templomot, ami annak volt a jelképe, hogy az I. pun háború óta először valósult meg a Római Birodalmon belül az általános béke tengeren és vízen. Ettől kezdve az augustusi ideológia úgy állította be, mintha az orbis terrarum-ra kiterjedő béke és egyezség, a népeknek ez a Róma által megvalósuló világméretű megállapodása a Pax istennő oltalma alatt állna, akit gyakran ábrázoltak olajággal és bőségszarúval, ill. hírnökpálcával (caduceus). Mint szinte mindennek az augustusi propagandában és ideológiában, a pax Augusta-nak is több értelme és dimenziója volt: belpolitikai vonatkozásban jelezte az összes polgár harmonikus megegyezését vagyis a concordia-t; kifelé viszont hangsúlyozta Róma felsőbbrendű erejét.
Ez utóbbi viszont semmiképp sem lett volna összeegyeztethető egy olyan passzív külpolitikával, amelyet Augustus esetében ugyan gyakran fel szoktak tételezni, de amely a tények alapján semmiképpen sem állja meg a helyét, mert a princeps valójában minden határvidéken igyekezett megmutatni a római fegyverek erejét.
A pax deum ősi római elképzelésének megfelelően azután a béke megszerzése és biztosítása magát Augustust is isteni szférába emelte, ahogy erre már megtisztelő neve is utal, mert az augustus jelző isteni erővel felruházott személyiséget jelöl. Főleg a birodalom göröglakta és nyelvű területein ez az Alexandros-eszménnyel és ideológiával is szorosan összefonódott.

A pax Augusta jelentőségét kellőképpen megmutatja az Ara Pacis Augustae felavatása (Kr. e. 9. jan. 30, bár a sersatus már 13. júl. 4-én döntött felállításáról) valamint a békeeszme megannyi nagyszerű variálása a költőknél: Vergiliusnál, Horatiusnál, Tibullusnál. Ez megmagyarázza, hogy a cumaei ünnepi naptár úgy köszönti Augustust mint custos imperii Romani pacisque orbis terrarum-ot.
A pax Augusta többértelműségét azonban talán épp az Ara Fricis Augustae bizonyítja a legjobban. S nem csupán azáltal, hogy a híres Tellus fagy Terra Mater ábrázolás értelmezhető Italia, Ceres, Venus, sőt Pax jelképeként is, hanem főleg azért, mert e békés termékenységi kép ellentábláján Róma a fegyverek halmán ül, mint a békét biztosító diadalmas háború megtestesítője.
Nem véletlenül volt kapcsolat az Ara Pacis és a közelében felállított egyiptomi obeliszk, a solarium Augusti között, amelynek árnyéka szeptember 23-án, Augustus születésnapján épp az Ara Pacis közepére mutatott. Ez az óriási gnómón egyúttal Egyiptom alávetését is jelképezte a Római Birodalomnak.
A pax Augusta koncepcióját más princeps-ek is igyekeztek a magukévá tenni, mint pl. Nero vagy Vespasianus. Mindez nem is volt üres propaganda, hiszen sok szempontból a principatus első évszázada valóban a béke időszaka volt, aminek persze az árát meg kellett fizetni, ahogy azt már egy Tacitus vagy egy Florus meg is sejtette (vö. inertia Caesarum).