A naptár latin nyelvű megnevezése Rómában, valamint a római magistratusok jegyzékei.

A fasti eredetileg olyan kalendáriumok voltak, amelyek tartalmazták és feltüntették azokat a napokat, amelyeken állami üzleti tevékenységet és törvényhozási, jogszolgáltatási ügyeket le lehetett bonyolítani. Az efféle dies fasti-t magába foglaló jegyzékeket legkorábban Kr. e. 304-ben tették közzé.
A fasti megadták a consul-ok, a triumphus-t tartók és a papok jegyzékét, s az ilyen fasti egyes verziói egészen a köztársaság kezdetéig mentek vissza, s különféle példányai Augustus korától kezdődőleg, s főleg a császárkorból maradtak ránk forrásainkban. Ezek hitelességét főleg a Kr. e. 5. sz. elejére vonatkozólag néha megkérdőjelezik, de a legtöbb kutató elfogadja, hogy a fasti fennmaradt változatai jó kronológiai keretet biztosítanak a római köztársaság korai története tanulmányozása számára.

A Fasti mint a naptárak rendszeres mellékletei megőrizték az adott évben hivatali tevékenységet ellátó tisztségviselők nevét. Cicero pl. egyik Atticushoz szóló levelében gúnyosan megjegyzi, hogy Pompeiusnak az elkövetkezendő évekre legalább annyi consuljelöltje van a zsebében, mint ahány consulnév a régi naptárakat megtölti (ad Att. 4, 8b, 2). Itt olyan Fasti-t kell elképzelni, amelyeket a consul-ok jegyzékével zsebben hordtak, s amelyekben volt még hely az utólagos események bejegyzésére is (vö. Mommsen, Chronologie 2, 208. L. még P. Wissowa, s.v. Fasti I, RE, 2015).
Az évek névadó tisztségviselői (pl. epónymos/ok/, archón/ok/ stb.) más kultúrákban és népeknél is ismertek voltak. (Egyiptomban a 2. dinasztiától kezdve tartják számon az uralkodók kormányzási évét; Mezopotámiában 2500 kr. jelennek meg Lagasban a királyok uralkodási évei időrendi alapként, megvannak a kasszita időkben is, Kr. e. 17-12. sz., valamint még később is; Asszíriában az éveket a limmu-lista alapján tartották számon, a királyról jelölve annak első teljes uralkodási évét, a többit pedig úgy regisztrálták, hogy a rangban utána következő legmagasabb tisztségviselőket vették alapul; a görög chronographos-ok szintén használtak királylistákat, főleg a görögöket megelőző, ill. a korai időszakra; a makedónok a trónváltás terminusának megfelelően számoltak.)

A rómaiaktól ismerjük a stb.-t (ez volt az évnek valójában nevet adó tisztségviselők naptára), valamint a fasti triumphales-t (ez a triumphus-okat tartalmazta) és a fasti sacerdotales-t (mely a papokra utalt), beleértve a feriae Latinae fasti-ját (Inscrlt., 13, 1, 143 skk., magához aferiae Latinae-hoz 1. Werner, Ch.: De feriis Latinis. 1888; Latte, K.: Röm. Religionsgeschichte. 1960 (= 1992), 144 skk., Liou-Gile, B.: Naissance de la ligue latine. RBPh, 74, 1996, 73-97). Mi a fasti consulares-nak Antiumból származó példányát ismerjük (Kr. e. 84-55) és az ún. fasti Capitolini-t, amelyet a forum Romanum egyik arcus-ára írtak fel Kr. e. 18/17-ben (vö. ludi saeculares, amelyeket később tettek hozzá egészen Kr. u. 88-ig); (a fasti Capitolini alapja talán Atticus kronológiai munkája, a Iiber annalis lehet, amelyet Verrius Flaccus dolgozott át; a végső alap pedig esetleg azok a libri ma-gistratuum voltak, amelyekben afasti-t korábban nyilvánosságra hozták, vö. libri lintei - Liv. 4, 20, 8).

A fasti triumphales-t ugyanerre az arcus-ra vésték fel Romulustól kezdve egészen a köztársaság utolsó, L. Cornelius Balbustól megtartott Kr. e. 19-es diadalmenetéig (kiadásuk A. Degrassitól, in: Inscr. Ital. 13, 1, 1947; 2, 1963; Uő.: Fasti Capitolini. Torino, 1954, CSLP/ara-vianorum/, vö. még Manganaro, G.: Croniche di archeologia e di storia dellarte. 3, 1964, 38 skk.).
Mind a fasti consulares, mind a triumphales hitelességével kapcsolatban nagy viták zajlottak le. Az epigráfikus anyag részben Livius és Cassiodorus, részben Dionysios Halkarnasseus alapján (Kr. e. 443-ig), részben Diodóros Sikeliótés segítségével (Kr. e. 486-302 közt) kontrollálható. Főleg a Kr. e. 5. sz.-ra vonatkozó adatokat vitatták, a 4. sz.-iakat már autentikusabbaknak ítélték, ami pedig a továbbiakat illeti, ezek azok, amelyek főbb vonalakban helyesek nek látszanak.
Míg a korai anyag összeállításához főleg a tituli imaginum, sőt a laudationes funebres szolgálhattak támpontul, addig kb. 300-tól alapvetően korrekt bemutatás állhat fent, ez a rész már teljesen szabályszerű dokumentáción nyugodhatik, amelynek kiadását, közzétételét Cn. Flavius kezdeményezte a legis actiones-szal párhuzamosan.

Ap. Claudiusnak ez az embere a decemviri naptárát kiegészítve publikálta a dies fasti és nefasti listáját, bevezetve olyan jelöléseket is, mint EN = E(ndoitio) /E(xitio)/ N(efas), NP = ? N(efas) P(iaculum). Ez a naptár egy élő gyakorlatot látszik szentesíteni, korlátozni kívánva a pontifex-ek lehetséges visszaéléseit. Annyi mindenesetre biztos, hogy a consullista a Kr. e. 3. sz.-ban már nagy vonalakban meg kellett hogy legyen, mert a pontifices már ekkor kiegyenlítették a Iuppiter-templom felszentelése és a tisztségviselők hivatalba lépése közt jelentkező eltérést, azaz már ekkor be kellett iktatni a fasti-ba azokat a neveket, amelyek szükségesek voltak az időbeli különbség eltüntetéséhez. A nagyjából ugyanekkor kezdetét vevő római történetírás magától értetődően kellett, hogy kövesse ezt a nyilvánvalóan anakronisztikusan feldúsított anyagot, kialakítva az első valóban kimutatható római történeti kronológiát vagyis évszámlálási rendszert.
A hagyományozott consulnevek és variánsaiknak megvizsgálása, ill. a con-suli tribunusok számának ellenőrzése (a consuli tribunatus Kr. e. 434-386 közé esik, a 3 Fabius dátumával kapcsolatban, amelyet Kr. e. 384-re tesz J. Pinsent, lásd Military Tribunes and Plebeian Consuls. Stuttgart, 1975, 11 sk.), valamint a hagyományozott névanyag hitelességének kritikai ellenőrzése odavezet, hogy a fasti-jegyzék mindig két epónymos tisztségviselőt tartalmaz; továbbá az is valószínű, hogy a lista kezdetét Kr. e. 472/470-re kell tenni. Ezért van bizonyos alapja annak, hogy egyesek, mint pl. R. Bloch, erre az időpontra helyezik magának a köztársaságnak a kezdetét is (vö. Tite-Live et les premiers siécles de Rome. Paris. 1965), bár ezt az utóbbi lehetőséget mind többen zárják ki, vö. pl. Hinard, F.: La république romaine. Paris, 1992, (1994), aki szerint sem a consul-jegyzék megbízhatósága, sem a köztársaság 509-es létrejötte „ma már nem megkérdőjelezhető".

Az acta triumphalia kb. 280-tól állhattak rendelkezésre. Nem lehet véletlen, hogy a legújabb olasz Storia di Roma (Torino, Einaudi, 1988-) Kr. e. 300-tól ad részletes kronológiai összeállítást A. Baromitól. A Fasti-ra vonatkozó hatalmas irodalomból különösképpen konzultációra érdemes: Schön: s.v. Fasti II, RE, VI, 2023-2046.; Beloch. K. J.: Römische Geschichte bis zum Beg inn der punischen Kriege. Berlin, 1926, 1-62.; Degrassi, A.: I fasti consolari dellimpero romano dal 30 a.C. al 613 d.C. Roma, 1952.; Werner, R.: Der Beginn der römischen Republic. München, 1963. főleg 38 skk.; 295 skk.; Michels, A. K.: The Calendar of the Roman Republic. Princeton, 1967, Linderski, J. ma is ezt a munkát tartja e tárgyban a legjobbnak, vö. A. K. Michels and the Religo. CIJ, 92, 1997, 325-343, főleg 331-334, szembeállítva néhány frissebb munkával, 1. Brind Darmour: Le calendrier romain. Ottawa, 1983.; Rüpke. J.: Kalender u. Öffentlichkeit. Die Geschichte der Rep-rtisentation u. religiösen Qualífikation von Zeit in Rom. Berlin-New York, 1995.; Drummond, A., CA11,2 7. 2. 1989. 17-21, 173-178, 627-644; Steinby, E. M.: Lexicon Topographicum Urbis Romae. I. Roma, 1993, 81-85). Végül érdemes megemlíteni, hogy az első egykorú dokumentum, amely a consuli tisztség meglétére utal.

Cn. Scipio Barbatus szarkofágfelirata Kr. e. 260 tájékáról, ám senki nem vonja kétségbe, hogy maga az intézmény persze jóval régebbi (vö. Wiseman, T. P., G &R, 45, 1998, 19-26). - Rómában az időnek a fasti consulares alapján való jelölése mind a köz-, mind a magánéletben megszokott volt. Így tartja számon pl. Kr. e. 186-ot a S(enatus)C(onsultum) de Bacchanalibus: Q. Marcius L. f., S(p.)Postumius L. f. cos...(CIL, I2, 581); később Horatius halálára kapjuk ezt az időmegjelölést: V Kal. Dec. C. Marcio Censorino et C. Asinio Gallo cos.(= consulibus), vagyis a mi naptári rendszerünkre átszámítva: Kr. e. 8. nov. 27.

A hivatalos fasti consulares a res publica libera első consulaitól Basilius iuniorig (Kr. u. 541) bezárólag 1047 epo-nymos-párt vagy collegium-ot tart nyilván (Kr. e. 509-től Kr. u. 337-ig a lista megtalálható pl. E. J. Bickermannál, 1980, table VII, 140 skk., csak a névadó consules ordinarii-t tüntetve fel, s elhagyva a suffecti-t; Krisztus születésének feltételezett 1. évétől, amely a város alapításától számított 754. esztendő, és egyúttal a 195. Olympias 1. éve, a consulok listája a kiemelt megfelelésekkel együtt megtalálható in: Capelli, A.: Cronologia, Cronografia e Calendario Perpetuo.3 Milano, 1983, 179-194). Ennek a listának a mi ma használatos időszámításunkra való áttételét sok minden megnehezíti. Többek közt az a körülmény, hogy Kr. e. 222-t megelőzőleg változó volt a consul-ok hivatalba lépésének ideje.

A. Chaniotis úgy véli, hogy ezen időpont előtt a consul az év bármely szakaszában elfoglalhatta posztját vagy leköszönhetett róla, vö. DNP, 3, 8. Kr. e. 222-153 között március 1-jén foglalták el tisztségüket e poszt betöltői, s csak 153-tól kezdték meg hivatali működésüket jan. 1-jétől. Ettől kezdve esett egybe a hivatali év teljes ideje a naptári időszámítással.
Minthogy Rómában a történelmi események nyilvántartása a fasti consulares alapján történt, ezért itt a szó szorosabb értelmében vett naptárnak a kezdeti időkben sokáig viszonylag kisebb a szerepe, mint később, hiszen a hivatali év sem kezdetében, sem tartamában nem esett egybe a naptári évvel, hanem hosszúsága még annál is kevésbé volt meghatározott, ill. szabályozott. Ez is magyarázata lehet annak, hogy az epónymos-párok egy része nem indokolható azonos időtartamú évekkel (Mommsen, RStR, I, 597 skk.).

Az epónymos consulok alapján történő évjelölés a császárkorban is fennmaradt, bár Augustus megpróbált változtatni ezen a rendszeren, az uralkodó évei alapján valósítva meg a datálást. Ez tükrőződik a tribunicia potestas feltüntetésében, amely óvatos formula azonban nem tudta kiszorítani a consulok neve alapján történő keltezést.
Mindehhez lásd: Tac., ann. 3, 37, illetve: Mommsen, Th.: RStR, II3, 796; Schön, i. m., 2039; Bickermann, 27; Mommsen arra mutatott rá, hogy Ner-vától kezdődőleg a tribunicia potestas alapján megvalósuló datálás voltaképpen egyet jelentett a császár uralkodási évei alapján történő számítással.