A deditus-ok leszármazottjai

Dedititii-nek azokat nevezték, akik deditio révén, vagyis magukat önként alávetve (és nem devictio, legyőzetés révén) kerültek Róma uralma alá. Végső soron a birodalomnak szinte valamennyi lakóját közéjük lehetne sorolni, a gyakorlatban azonban a rómaiak a fogalmat szűkebb értelemben használták. Azokat a népeket értették alatta, akiket semmilyen fokon nem integráltak a birodalom népei közé: akik nem léptek még a római polgárrá válás útjára, vagyis nem rendelkeztek a római polgárjognak valamilyen korlátozott fajtájával, pl. cives sine suffragio-val vagy nem rendelkeztek semmilyen, Róma által elismert autonómiával és az ebből következő foederati státuszával.

A császárkorban rendszerint dedititii-ként telepítették le a római határokon belül a birodalomba felvételüket kérő, korábban ellenségként viselkedő barbárokat, akik esküvel kötelezték magukat a Róma iránti hűségre és adókötelesekké váltak.

Caracalla császár rendelete, a Constitutio Antoniniana (212) nem adott nekik római polgárjogot (civitas Romana). Úgy tűnik, hogy ekkor a - kategóriájába csupán a viszonylag frissen meghódoltak kis csoportja tartozott, akiket a birodalom határain belül telepítettek le. A dedititii kifejezést a késő antikvitásban is használták, a birodalmon belül született utódaik hivatalos megnevezése azonban a laeti volt.