logo

I Quintilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Alimentatio

Az itáliai városokban élő szabad születésű szegény gyermekek nevelésére és iskoláztatására állami pénzből létesített alapítvány.

Létrehozásának az emberiességi motivumokon túl - bár az idevágó forrásokban nem történik utalás rá - a kutatás indirekt módon egy másodlagos célt is tulajdonít: az itáliai kis- és középparasztság kedvezményes hitelekkel való ellátását, így adósságterheinek csökkentését és birtokai korszerűsítésének elősegítését.
Az alimentatio ötlete a vidéki származása révén Itália problémáit jól ismerő Nerva császártól származott, rövid uralkodása alatt azonban csupán tervének egyes elemei valósulhattak meg; az alimentatio egész Itáliát átfogó, hosszú távon működőképes rendszerré történő kiépítésére utóda, Traianus alatt került sor.
Hasonló célokat szolgáló magánalapítványok már a nevezett császárok előtt is léteztek; az új elem elképzeléseikben az állami és városi szerepvállalás erősítése volt. A kincstár a város számára pénzösszeget folyósított, amelyet a város olyan kedvezményes kamatozású hitelek folyósítására fordított, melyet a kis és középparasztság igényelhetett. A felvehető kölcsön nagyságát a földbirtok értékének meghatározott százalékában maximálták.

Miként az az alimentatio részleteit is dokumentáló CIL XI 1147, 1149, 1151, és CIL IX 1405 sz. feliratból kiderül, Veleia városában a folyósított kölcsönök összege a birtokok értékének 3,2 és 12,2% között mozgott, átlagosan az érték 8%-ának megfelelő összeg volt, a rosszabb minőségű földekkel rendelkező Ligures Baebianiban pedig 2,94 és 10% között, s átlagosan 7,6% volt. A felvett hitel után fizetendő kamatláb az előbbi városban 5%, az utóbbiban pedig csupán 2,5% volt.
A hitelek esedékes törlesztő részletei visszakerültek a kincstárba, a kamatok azonban egy külön alapba folytak, ahonnan az alimentatios jegyzékbe felvett gyermekek, a pueri et puellae alimentaroi számára a város ellátást, alimenta-t folyósított. A jogosultság korhatára a házasodási szokásoknak és a nemekkel szembeni eltérő társadalmi elvárásoknak megfelelően különböző volt: Veleiában pl. ez a fiúknál a 18 lányok esetében a 14. életév volt. Hasonló okok miatt eltért nemenként az ellátásként járó összeg nagysága is: a törvényes fiúk havonta 16, a házasságon kívül születettek 12 sestertius-t kaptak, míg lányok esetében ez az összeg 12, ill. 10 sestertius volt (CIL XI 1147).

Összehasonlításképp: a legrosszabbul fizetett napszámosok bére az 1. században 0,5 sestertius között mozgott, tehát összeg szerint nagyjából ugyanennyi vagy valamivel több volt. Egy auxiliáris gyalogos évi zsoldja ebben az időben - az általánosan elfogadott számítások szerint szerint évi 100 denarius, azaz 400 sestertius, tehát valamivel több mint napi 1 sestertius volt, de még ez is elegendő volt a megfelelő testi erőt biztosító, egészséges - az ókorban viszonylag drága húst is magában foglaló - táplálkozáshoz.
A támogatás összegei tehát tisztességesnek tűnnek, nem tudjuk azonban, hogy ezek Itália-szerte általánosan érvényesek voltak-e. A városok gazdasági helyzetében és társadalmi struktúrájában meglévő jelentős különbségek, a kölcsönt igénybe vevők eltérő száma és birtoknagysága, s ebből fakadóan a rendelkezésre álló -s keretek városonként eltérő nagysága, az ellátásra jogosultak eltérő száma, továbbá az alimentatio egyéb területein, pl. a hitelfeltételekben meglévő eltérő szabályozások inkább amellett szólnak, hogy az alimenta nagyságának tekintetében sem létezett általános érvényű norma.

Az ellátás pénzben történt, egy a Róma városihoz hasonló gabonaellátás, - frumentatio Itália-szerte nagyon költséges és nehezen megoldható lett volna. A fővárosban azonban, ahol ez már jó ideje kiépült, nem hoztak létre alimentatio-ós alapítványt, hanem Traianustól kezdve 5000 gyerek is felvételt nyert a rendszeres gabonaellátásra jogosultak jegyzékére.
Feltűnő, hogy lányok neve a fiúkéhoz képest összehasonlíthatatlanul ritkábban fordul elő a ránk-maradt alimentatio-s listákon (Veleiában pl. 246 fiúval szemben csupán 35 leány). Ennek hátterében nem valamiféle nemek közötti diszkrimináció húzódott meg: az ellátást ugyanis családonként csak egy-két gyermek után lehetett kérelmezni, a fiúk számára folyósított összeg pedig magasabb volt, így amíg a kérelmezők tehették, a fiaik, és nem a leányaik számára kérték a támogatást.

A jogosultságot a város alimentatio-val megbízott tisztségviselője bírálta el, s ő döntött a megüresedő helyek betöltéséről is. Hadrianus uralkodásának végétől kezdve már külön erre a célra választott quaestores alimentarii intézték a városokban az alimentatio-s ügyeket. Ritkán ezek munkáját segítő beosztottak is felbukkannak a forrásokban: pl egy ügyintéző, actor alimentorum, községi rabszolgák, serei alimentarii stb. Magának a rendszernek a kiépítését, majd működésének ellenőrzését magas rangú, szenátori rendű császári tisztségviselők, a praefecti alimen-torum végezték. Ezeknek alimentatio-val kapcsolatos megbízatása gyakran valamelyik itáliai főút felügyeletével, cura viarum-mal kapcsolódott egybe, s így az Itáliában az alimentatio - központi koordinálására és ellenőrzésére kialakított hat - s kerület nem tömbszerűen, régiónként, hanem az egyes főutak mentén szerveződött.
Az ellenőrzés fontos volt, mivel a rendszerbe invesztált összegek nagysága - a Veleiában folyósított kölcsönök összege pl. 1 044 000 sestertius, az ellátásra fordítható éves keret pedig 52 200 ses-tertius volt - és az előnyös s ráadásul minden egyes alkalommal egyéni mérlegelés tárgyát is képező hitelfeltételek korrupcióra és sikkasztásra csábíthattak. Az alimentatio-k kiterjedésével és továbbfejlődésével Marcus Aurelius uralkodásától kezdve már lovagrendű procuratores alimentorum (vagy más néven procuratores ad alimenta) is segítették a praefectusok munkáját.

A Traianus és utódai: Antoninus Pius és Marcus Aurelius által kiépített rendszer méretei figyelemre méltók: eddig 53 itáliai városban igazolható császári alimentatio-s intézmények működése; az általuk ellátott gyermekek számát már Traianus alatt mintegy 100 000-150 000-re becsüli a kutatás.
A császári gondoskodás Itáliára korlátozódott, s nem terjedt ki a provinciákra. Ennek oka talán nem annyira Itália további privilegizálásának szándékában, hanem az eltérő tulajdonformákban keresendő: a hitelfedezetet biztosítása pl. zálogjogot csak az itáliában lehetséges korlátlan földmagántulajdonra dominium ex iure Quiritium-ra lehetett bejegyezni. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az a néhány provinciabéli város, amelyre a császári -k kiterjedtek (Athén, az egyiptomi Antonoopolis) ius Italicum-mal rendelkezett. A rendszer mindaddig működött, amíg a birodalom gazdasági helyzete stabil volt. Pénzügyi nehézségek már a Kr. u. 2. század végén is jelentkeztek, Pertinax császár azonban konszolidálta az alimentatio-s rendszert.

A 3. század súlyos krízisének időszakát - más pénzügyekben érintett intézményekhez hasonlóan - azonban már nem élte túl. Ennek ellenére a régi intézmények megszűnése korántsem jelentette azt, hogy a későbbi korok császárai teljesen lemondtak volna a szegénysorsú gyermekek támogatásáról. Nagy Constantinus megváltozott formában, s más fedezettel újraélesztette az alimentatio folyósítását és nem csak Itáliában, hanem a hetet a városban vagy követeket küldhetett, jogosult volt állami elszállásolásra és állami vendéglátásra. A Rómával jóval szorosabb viszonyban álló, segítségnyújtási kötelezettséggel terhelt szövetségeseket


.-