A senatus és a római nép, rövidítve: SPQR.

Ez volt az a formula, amelyben - főleg kifelé - a rómaiak államuk miatt érzett büszkesége kifejeződött. Ilyen módon az össznépi szuverenitás (populus Romanus) társult ahhoz a senatus-hoz, amely elméletben már a leváltott királyságnak a helyére lépett, ám valójában inkább csak a II. pun háborútól kezdve vált elsősorban politikailag és nem jogilag a politikai élet vezető tényezővé, aminek látszatát a császárkor folyamán is igyekezett megőrizni.

Érdekes, hogy e formulából hiányzik az állami irányító hatalom legaktívabb tényezője: az imperium-mal és potestas-szal felruházott magistratus-ok rendszere, még akkor is, ha a senatus végül is az ő soraikból került ki.
Fontos a sorrend is, amely azért rávilágít a római res publica alapvetően arisztokratikus jellegére, ami jelképesen abban is megmutatkozott, hogy a népgyűlésen egyedül a magistratus ült a sella curulis-on, míg az összegyűlt nép előtte tisztelettel állt. A formulában némiképp az a gondolat is kifejezést ölthet, miszerint az eszményi római állam alkotmánya kevert: a monarchia, az arisztokrácia és a demokrácia egysége (civitas mixta, res publica).

A kifejezés jelentőségét mutatja, hogy az ókorban ezt a senatus populusque Romanus kifejezést mindig kimondták, nem használva élő szóban a máig használt rövidítést, mely ma a Róma város tulajdonában lévő közműveken szerepel.

Az antikvitásban elsősorban középületeken, diadalíveken, jelvényeken alkalmazták.