Különítmény. Bizonyos alkalmakra, meghatározott céllal, ideiglenesen, a szükségleteknek megfelelő összetételben és létszámban, több alakulat katonáiból kialakított csapat, sereg. Egy ilyen különítmény közös jelvénye a zászló, vexillum volt, innen kapta a csapat maga is az elnevezését.

A Kr. u. 1. században kezdődött, és a 2. században, a csapatok állandó állomáshelyének kialakulásával vált általánossá az a gyakorlat, hogy egy-egy katonai feladat megoldására, többnyire valamilyen háborúba (bellum) vagy hadjáratra (expeditio) nem teljes létszámú alakulatokat (légiókat, auxiliaris cohors-okat, ala-kat) vezényeltek el, hanem ezeknek csak kisebb egységeit, vagy meghatározott számú katonáját. Így, bár egy-egy nagyobb létszámú expedíciós sereg összeállítása akár több tartomány haderejét is érinthette, a meglévő viszonyokat nem forgatta fel gyökeresen, s az eredeti állomáshelyül szolgáló provinciák katonai védelmének biztosítása nem jelentett újabb nehezen megoldandó problémát.

Vexillatio felállítására korántsem csak háborús konfliktusok megoldása céljából került sor. Tartományon belüli közmunkákra: út-, híd-, táborépítésre, az ezekkel kapcsolatos irtási, tereprendezési munkákra, a legiohoz tartozó távolabbi helyőrségbe, katonai szállítmányok biztosítására stb. ugyancsak szokás volt az ilyen csapatok kiküldése.
A vexillatio összeállítása a csapat megszervezését, s a szükséges taktikai egységek kialakítását is jelentette. A parancsnok hatásköre, rangja, elnevezése különbözött a rendes csapatok parancsnokaiétól, és függött a ~ nagyságától.

A praepositus vexillationis egy kisebb, ezer fő alatti auxiliáris vexillatio esetében, tartományon belüli felhasználás esetén lehetett centurio is, nagyobbnál, távolabbra történő elvezénylés esetén a Severus kortól már akár consularis is.
A praefectus több vexillatio feletti parancsnokságot jelentett; ha ez csak auxiliáris erőkből állt, a parancsnok lehetett lovagrendű, egyébként pedig legio-parancsnokságban már kipróbált személy. A dux több vexillatio-ból álló nagy expediciós sereget vezetett akár több tartományra kiterjedő parancsnoki jogkörrel, és rendszerint consularis volt.

Gallienus katonai reformjai nyomán, legkésőbb Diocletianustól kezdve a vexillatio-k a legio-k és auxilia-k mellett a római hadsereg állandó alkotóelemeivé váltak. Egy-egy vexillatio létszáma valószínűleg 500 fő lehetett. A késő antik forrás, a Notitia dignitatum tanúsága szerint a vexillatio a keleti császárságban a gyalogságnál és a lovasságnál egyaránt előforduló szervezeti forma volt, a nyugati császárságban viszont a lovasság kizárólagos szerveződését jelentette, (or. 5-9; occ. 6).