logo

IV December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Exercitus

hadsereg



A rómaiak felfogása, mely szerint a városukban (urbs), másképpen otthon (domi) kiteljesedő polgári világuk ellenséges külvilággal áll szemben, ahol már csak a hadijog érvényesül (exercitus militiae), s az előbbit nem elegendő csupán a fegyverek erejével, de még egy mágikus vonallal is védeni kell (pomerium), érthetővé teszi azt is, hogy a hadsereg szavuk miért az exerceo szüntelenül gyakorol, valamivel sokat foglalkozik jelentésű igéből származik, s miért volt náluk az, amit másutt egyszerűen katonai fegyelemnek neveznek, disciplina Romana, vagyis gyakorlással, fegyelemmel megszerzett és másoktól megkülönböztető tudás, tudomány.
A római hadsereg egészen a köztársaság bukásáig a férfiak általános, 17-60. életévéig érvényes hadkötelezettségén alapuló, polgárokból, szükség esetén felállított hadsereg volt. Általában azt feltételezik, hogy a - eredetileg egy - legio volt, melyet később, ill. majd még egyszer megdupláztak, így alakult ki a klasszikus, két-két legiós két consul-i hadsereg.

Szükség esetén a senatus újabb legiok felállításáról rendelkezhetett, a sorozást dilectus-t a - consul-ok hajtották végre. Róma háborúiban a szövetségesei (socii, foederati) is részt vettek, alakulataik, a gyalogos cohors-ok és lovas ala-k a római parancsnok alá voltak rendelve. A katonai parancsnok imperium-mal bíró exercitus magistratus lehetett: azaz dictator, consul, praetor, majd a samnis háborúk időszakától alkalmazott prorogatio révén proconsul, és propraetor.

Alacsonyabb rangú parancsnokok a tribuni militum és a centurio-k voltak, az utóbbit leszámítva a római társadalom előkelő rétegeiből a senatorok és a lovagok közül.

Fegyverzetéről a katona a köztársaság korában maga gondoskodott. Az exercitus-t minden esetben a szigorú rend és fegyelem kellett hogy jellemezze: rendezett alakzatban vonult, minden éjszakára, ugyanazon elvek szerint tábort épített, (castra) meghatározott hadrendben állt fel a csatához.
A legio hármas mélységi tagolású hadrendben, a korai időszakban phalanx-szerűen harcolt, a 4. század folyamán kisebb, taktikai egységekre manipulusokra bontották. Mariusnak a kimberek és teutonok elleni háború során végrehajtott taktikai reformja a manipulusokat hármasával egy-egy nagyobb csapáserejű taktikai egységbe, a cohorsba vonta össze. Az ő nevéhez fűződik a hivatásos hadsereg megteremtése is.

Hivatásos katona, 16 évi szolgálati idővel a hadsereg legénységi állománya volt a közlegénytől (exercitus gregalis) a centuriokig. A tisztként a senatori és a lovagrend tagjai szolgáltak a hadseregben, akik számára ez az állami tisztségvállalás feltétele, ill. később annak része volt (cursus honorum).
Az Augustus által megteremtett állandó hadsereg, mely a principatus korában alapvetően nem változott - bár a férfiak hadkötelezettségét nem szüntették meg, alapvetően önkéntesekből állt. Ez a hadsereg - a flottától eltekintve - nem fegyvernemek szerint, hanem, a társadalom hierarchizáltságának és jogi differenciáltságának megfelelően tagolódott: az egyes részeibe egymástól eltérő jogállású, ill. privilegizáltságú rétegekből toboroztak.

A Róma városi elitalakulatokba (cohortes praetoriae, cohortes urbanae, később pedig már a cohortes vigilum is) itáliai polgárokat, a legiokba római polgárokat, a segédcsapatokba - auxilia) római polgárjog nélküli, szabad birodalomlakókat, a flottába ugyanezeket, ill. felszabadítottakat vagy ugyancsak alacsony jogállású egyiptomiakat.
A szolgálati idő tartama, a zsold és az egyéb kedvezmények, szoros összefüggésben a bennük szolgáló katonák társadalmi rangjával, az egyes hadseregrészeknél eltérőek voltak, s ebből következően az egyes részek rangja és presztízse is eltérő volt, ami az áthelyezéseket nagyon erősen korlátozta, és az előléptetéseket bonyolulttá tette.

A principatus korának hadseregét mintegy 300 000-350 000 főnyire becsülik, ez mintegy 125 000-150 000 főnyi legiós-katonaságot, ugyanekkora auxiliáris haderőt, cca. 10 000-nyi Róma városi katonaságot, s hozzávetőlegesen 40 000 főnyi flottalegénységet jelentett. A Constitutio Antoniniana, ill. a római polgárjog általános kiterjesztése (212) következtében értelmetlenné vált a római hadsereg legiokra és auxiliákra való felosztása: a fegyverzetben már korábban is részleges kiegyenlítődés ment végbe, s számos cohorsot már megelőzően is római polgárokból soroztak.

A 3. sz. folyamán a határokon kialakult veszélyes helyzetek és a folyamatos usurpatiok-kal kísért hadseregen belüli hatalmi küzdelmek új hadseregstruktúrát igényeltek, melynek kialakítása Gallienus reformjaival kezdődött, és Constantinus átalakításaival zárult. Az új hadsereg alapvetően két részből: a határőr szerepet játszó ún. limitanei alakulatokból és a birodalom központi részein állomásozó, kritikus helyzetben azonnal a veszélyeztetett területre vezényelhető comitatenses csapatokból a hadjáratok idején közvetlenül a császár parancsnoksága alá kerülő legiones, ill. - scholae palatinae-ből állt. Létszáma 400 000 fő fölött volt.
I. Costantinus közigazgatási reformja szétválasztotta a katonai és a polgári igazgatást, a comitatenses a magistri militurn, a limitanei a dux-ok parancsnoksága alá kerültek. Az exercitus Romanus kezdetben mozgó hadsereg volt, és alapvetően hódításokkal foglalkoztatták; a Flaviusok, ill. Hadrianus korától valamennyi alakulat állandó táborhelyet (castra, castellum) nyert. Ezek túlnyomó részben a határtartományokban s ezeken belül is a közvetlen határzónában helyezkedtek el, s a birodalmi határ megerősítést nyert.
A római exercitus-nak, mint minden más hadseregnek, fő feladata a birodalom védelme és az állam érdekében folytatott külső háborúk megvívása volt. A császárkorban fontos szerepet játszott a monarchia biztosításában. Ha ennek folyamatosságában zavarok támadtak, a hadsereg az eszköz szerepéből kilépve nem egyszer önálló politikai-hatalmi tényezővé is vált. Tisztán katonai funkciója mellett, mivel nem létezett önálló rendőrség, a belső rendfenntartó, rendőri, titkosrendőri feladatokat is a katonaság látta el.

A katonaság pótolta a tartományokban a hiányzó állami bürokráciát: a provinciában állomásozó csapatok adták a helytartó hivatalának, officium-ának a személyzetét, részt vettek a birodalmi posta és a vámállomások működtetésében, ill. biztosításában, segítették az adóbehajtást. A római hadsereg fontos gazdasági tényező volt: maga állította elő a működéséhez szükséges javak jelentős részét (élelmiszert termelt, fegyvert, építőanyagot gyártott), részt vett a tartományi infrastruktúra kiépítésében: utak, hidak, kikötők, csatornák építetésében, mocsarakat lecsapolásában, erdők irtásában, emellett a hadsereg a legnagyobb fogyasztó is volt, s így ösztönzőleg hatott az állomáshelyek környékének gazdasági fejlődésére, ezáltal fontos urbanizációs tényező is volt. Hosszú szolgálata alatt a katonaex(s)ilium: egy büntető törvényszéktől elítélt személy elméletileg önkéntes száműzetésbe vonulása. Eredetileg nem hivatalosan elrendelt eljárás volt, hanem csak a magistratusoktól eltűrt gyakorlat, amelyet azután a késő köztársaság idején intézményesítettek, amikor főként a halálbüntetés helyettesítésére szolgált, s így az elítéltek időt nyertek az elmenekülésre.
Ezt követően megfosztották őket polgárjoguktól. és egy ünnepélyes határozattal megtiltották számukra a visszatérést, ill. megvonták tőlük az alapvető életfeltételeket, (vö. aquae et ignis interdictio) vagyis nem engedélyezték nekik a víz és a tűz használatát. Az eljárás talán már a decemviri idejében használatos volt. Nem szigorúan vett szakkifejezésként az - a latin nyelvben bármely fajta száműzetést jelenthetett, beleértve a relegatio-t.