„katonai menetoszlop”, a hadsereg exercitus menet közben felvett alakzata.
A római hadsereg minden körülmények között rendezett formában, agmen-ben, vonult, melyben minden egységnek: a gyalogos alakulatoknak, a lovasságnak. a szövetséges csapatoknak, a málhának stb. egészen az egyes katonáig lebontva pontosan meghatározott helye volt.
Azt, hogy hogyan kell összeállítani egy agmen-t, szilárd alapelvek szabályozták, amelyek generációkon keresztül érvényben voltak, s melyekkel nem csak a parancsnokoknak, hanem az egyszerű katonáknak is tisztában kellett lenni. Előőrsként elöl haladt a mozgékony lovasság, amely a felderítést is végezte, hátul utóvéd volt elhelyezve, amely hátraarc esetén elővédként is képes volt funkcionálni, s a vonuló csapat legsebezhetőbb pontja, a (nem szekerekre, hanem állatokra rakott) málha, melynek elvesztése az - felbomlásának a veszélyét is magában rejthette, mindig középen, az elitegységek védelme alatt volt elhelyezve.
Az agmen-nek lehetőség szerint nyílt, belátható terepen kellett haladnia. Szűk szorosban való áthaladás kényszere esetén a szoros menti emelkedőket előzetesen Meg kellett szállni. A terepviszonyok, a sereg információszerzési lehetőségei, az ellenséges támadás veszélyének fennállása - s természetesen a harcászat fejlődése, a manipuius, majd a cohors-taktika kialakulása is - befolyásolta a - összeállítását, s kialakult néhány típusa:
1. - pilatum, a pila „oszlop” szóból:
a menetoszlop. Rendes körülmények között a sereg ebben az alakzatban haladt. Az oszlop hatsoros, a gyalogosok közötti távolság a csatarendhez hasonlóan 3 láb (kb. 90 cm, vö. pes), így a sor szélessége összesen 15 láb volt (mint a táborkapuké). Mindezeknek megfelelően egykét legio-s consul-i hadsereg gyalogos menetoszlopának hossza az egyes egységek közötti kisebb-nagyobb távolságokat is beszámítva közel 4 km, a nagyobb helyigényű lovasságáéval együtt 5-6 km, a nehezen megbecsülhető málhásállatokkal együtt minimum 12-15 km volt.
2. qadratum, a quadra „négyszög”, „négyzet” szóból:
az ellenséges támadás veszélye esetén felvett menetforma, amelyet már a hadvezér is jól tudott ellenőrizni. Szélessége és hossza az ellenséges arcvonal várható hosszától és a terepviszonyok kínálta feltételektől függött. A málhát rövid oszlopokra bontva a teljes szélességben osztották szét, s úgy helyezték el, hogy ha csatára kerül a sor, a kialakuló csatarendről leválasztható, s megfelelő őrizet alatt a front mögött elhelyezhető legyen (Polyb. 4, 40).
Az agmen-nel szemben fontos követelmény volt a mozgékonyság és a rugalmasság. A pilatum keskeny átjáró esetén két lépéssel szorosra zárni tudta a sorait, könnyen két vagy háromsoros oszlopba, - quadratum-ba fejlődött; ez utóbbi néhány mozdulattal fel tudta venni a csatarend acies alakzatát. A menet - rövid pihenőkkel megszakítva - napfelkeltétől délig tartott, ezt követte a tábor castra felverése, majd a naplementéig tartó 4-5 órát a katonák személyes felszerelésük rendbe szedésére, testük ápolására és pihenésre, erőgyűjtésre fordították.
Az agmen menetteljesítményét a terepviszonyok erőteljesen befolyásolták. Az átlagos napi menetteljesítmény, a iustum iter jól megépített úton, jó időjárás esetén legalább 14 római mérföld, m. p. lehetett (ca. 20 km), hegyvidéki, egyenetlen terepen, hőségben ekkora távolság csak erőltetett menetben magnum iter-ben volt elérhető. Az agmen-nek a források adatai alapján kiszámítható átlagsebessége 3-4,5 km/h között volt.