A korai időkben számos részletét nem ismerjük. A nehézfegyverzetű legios gyalogság, a pedites fő fegyvere a szúrásra szolgáló hosszú lándzsa, a hasta volt. Védekezésre főleg kerek pajzsot, aclipeust vagy a nagy hajlított négyszögletest, ascutum-ot és lábvértet ocreae-t használtak. A könnyűfegyverzetű gyalogság, velites fegyvere könnyű hajítódárda és a parittya volt. A lovasság, equites nehézfegyverzetű volt. A manipulus-taktika időszakában a nehézfegyverzetű gyalogságnál a has tát fokozatosan a könnyű hajítódárda, a pilum váltotta fel.

Polybios leírásában ugyan a - hastatus-ok és a princeps-ek egy könnyebb és egy nehezebb pilummal, a triarius-ok ellenben még hastával voltak felszerelve (6. 22-, Kr. e. 2. sz. közepe), ezt követően azonban rövid időn belül, a korszak végére a pilum, annak is a könnyebbik típusa vált minden legio-s katona számára általánossá. A közelharc előtérbe kerülésével a rövid kard, a gladius jelentősége rendkívül megnövekedett.
Bronz sisak cassis, bőrpáncél vagy szíjvért lorica szolgálta a test közvetlen védelmét, a lábvértnek a hosszú pajzs miatt nem volt nagy jelentősége. Pajzsban a scutum vált általánossá.

A lovasság cassis-t, lorica-t, a vagyonosabbja fémpáncélt viselt, védekezésre clipeus-t használt, támadó fegyvere pedig a mindkét végén kihegyezett lándzsa, hasta vagy tragula volt. A könnyűfegyverzetűek kis kerek pajzzsal, (Polyb. 6, 22-), a parma-val, karddal és könnyű hajítódárdával iaculum-mal voltak felszerelve. Bőrsüvegük idővel sisak formájúvá vált, ezt majd galea-nak nevezték.


A cohors-taktika időszaka

A fegyverzet egységesedett - ebbe az is erőteljesen belejátszott, hogy a legénységet ekkor már az állam szerelte fel -, de a modern hadseregek fegyverzetének szabványszerűségét nem kérhetjük e kor hadseregén számon, az nem is volt követelmény.
A legiós gyalogság fegyverzete is egységesedett. A pilum rövidebb és könnyebb lett. Caesar korában a lorica-n megjelentek a fémerősítések. Hogy az ocreae-t a scutum feleslegessé tette-e, s az csupán a díszfelszereléshez tartozott, többen vitatják.

A tiszteknél, a gladius kiegészítő fegyvereként megjelent a tőr, a pugio, s ők a lorica-ra páncélinget vettek vagy görög mintájú fémpáncélt használtak. A lovasság fegyverzete és felszerelése az előző korszakhoz képest talán egyetlen dologban módosult: esetleg nem viselt pajzsot. Az ebben az időszakban megjelenő új fegyvernem, a lövészet és ostromtechnika katonáinak védőfelszerelése - speciális eszközeiket pl. ballista, catapulta - könnyű volt.

Ebben az időben Róma a provincialakók és szövetségesek katona kiállítási kötelezettsége következtében már jelentős segédhaderővel, auxiliaval rendelkezett. A gyalogság fegyverzete és felszerelése részben az etnikai sajátosságokat - krétai íjászok, baleári parittyások (Caes., b. G. 2, 7, 1) -, részben, valamilyen fokon, a legio-két követte - pl. a cohortes scutatae teljesen római mintájú, míg a cohortes cetratae a könnyebb, hispaniai pajzzsal, a cetra-val felszerelt hispaniai egységek voltak, amelyeknek a legio-k pótlása volt a feladata. A nehézfegyverzetű hispaniai, galliai, és germán auxiliáris lovasság támadófegyvere a hasta és a hosszú kard, a spatha volt. A könnyűlovasság gerellyel volt felszerelve.


A korai császárkor hivatásos hadserege

Az 1-2. század a páncélzat általános elterjedésének az időszaka: ez mindenekelőtt a fém mellvért általános használatát jelentette mind az elitcsapatoknál és a legioknál, mind a segédcsapatoknál - az előbbiekre a pikkelypáncél és a lorica segmentata, az utóbbiakra inkább a sodronying volt a jellemző -, másrészt speciális, nehézpáncélos lovas alakulatok felállítását (catafractarii, clibanarii), melyek jelentősége a 3. sz. folyamán megnövekedett. A legios és az auxiliaris gyalogság fegyverzetében - főleg a Kr. u. 2. századtól kiegyenlítődés ment végbe a legiok irányában.

A cohors-ok egy része a legio-khoz hasonlóan volt felszerelve (cohortes scutatae), más részük megőrizte nemzeti hadviselésének vagy fegyverzetének bizonyos elemeit: pl. a krétai íjászcsapatok (cohortes sagittariorum), a parittyások (cohortes funditorum), az ibér hajítódárdával, a gaesum-mal felszerelt cohors gaesatorum milliaria.
Az ala-k fegyverzete a legiós lovasságéhoz hasonló volt. Sokkal több nemzeti sajátosságot őriztek ruházatukban és fegyverzetükben az irregurális egységek, a numerus-ok katonái, ezek majd csak a 3. században kezdődött el az a hasonulási folyamat, ami az auxilia-knál a köztársaság végén és a principatus elején végbement.

A győzelmi ceremóniák pompáját növelte, ugyanakkor a hadsereg erejét és fölényét is demonstrálta a principatus elején általánosan bevezetett díszöltözet.

A késő antikvitás hadserege: A 3. sz.-tól megjelenő új ellenfelek új kihívások elé állították a római hadsereget. Erősíteni kellett a lovasságot, a közelharcról a hangsúly a távolsági küzdelem irányába tolódott. A legionariusok fegyverzetét - a pikkelypáncél és a nehéz pajzs használatból való kivonásával - már a 3. sz. elején könnyítették. A 4. sz.-ban visszatért a bőrsisak. A kézitusa tipikus fegyverét, a rövid gladius-t a hosszú, egyenes germán kard, a spatha, a hajítódárdát, pilumot a nehéz lancea - innen a lándzsa szavunk -, a háromágú heggyel rendelkező spiculum és a vericulum váltotta fel.

A perzsákkal vívott háborúk miatt a nehézpáncélos lovasság és az íjász alakulatok jelentősége növekedett, hasonlóképp az egyéb ballisztikus fegyvereké. Míg az előző korszakban a fegyverzet egységesedett, és minőségileg jobb lett, ebben az időben épp egy ellenkező előjelű folyamat zajlott.
A hadsereg szerkezeti átalakításával az értékesebb, jobban felszerelt comita tenses csapatok szervezetileg és területileg is elkülönültek a gyengébb felszereltségű, és rosszabb utánpótlású limitanei alakulatoktól.