A legtöbb filológus szerint tűzifát adó erdőt jelent.

Szilágyi J. Gy. fordításában (Világirodalmi Antológia I., Bp. 1952, 498) „kitermelhető erdő”. Mások olyan erdőre gondolnak, amely faanyagot, szerszámfát ad. Egy ettől eltérő, de meggondolandó értelmezés lehetőségére mutatott rá Bréhaut Cato-fordításához fűzött jegyzeteiben, s az ő nyomán járva Szergejenko részletes bizonyítást fűzött ehhez az érrtehnezéshez saját Cato-fordításában.
A kiindulási pont az, hogy Cato határozottan megkülönbözteti listáján a adva caedua-t a makk- vagy tölgyerdőtől, amely a tűzifát és épületfát adta. Sajnos, a kifejezést a későbbi mezőgazdasági írók is csak említik, nem magyarázzák, de legfontosabb helyeiknek összefüggésükben való vizsgálatából (1. elsősorban Varro, De re rust. I. 37, 1 és Plinius, Hist. nat. XVII. 69) úgy látszik, igazolható Bréhaut és Szergejenko álláspontja. Eszerint a sava caedua alacsony növésű erdő, kiserdő vagy aljerdő bokor formájú fákkal. Külsejére cserjés, csalitos volt inkább, mint igazi erdő.

Mivel alacsony növésű volt, lombot vágtak róla jószágnak takarmányul. Ezzel a céllal telepítették, s erről kaphatta elnevezését is, ugyanis a silva caedua és silva glandaria (tölgymakk erdő) közötti különbséget annyira lényegesnek tartották, hogy bár a tölgyfalombját is felhasználták alomnak és takarmánynak, nevében is megkülönböztették a csak lombadó erdőtől.

A lombot természetesen nem adták és nem adhatták el. Reálisan áll tehát a hetedik helyen az értéklistán.