A) a satus széles, kiterjedt és a fundus birtok összetételből kialakult szó, amely maga azonban a köztársaság végén a közhiedelemmel ellentétben még nem bukkan fel, csak a Kr. u. 1. sz. néhány szerzőjénél találkozunk vele, így Valerius Maximusnál (4, 4, 7), a filozófus Senecánál (ep. 89, 20), Petroniusnál (77, 2) és az id. Pliniusnál (n. h. 18, 35).
Varrónál (r. r., 1, 16, 4) és Vergiliusnál még csak a lati fundi-jelzős szerkezet vagy vele azonos értékű kifejezés található meg, amely nem feltétlenül az egy tagból álló nagybirtokot jelöli, ahogy a latifundium-ot hagyományosan értelmezni szokták, mint a római elit rabszolgáktól művelt nagyüzemeit. Varro nem nagyon ad meg pontos méreteket, de a kutatás ma mintegy 200 ha-os mérettel számol (vö. R. Martin).

Egyáltalán nem biztos tehát, hogy az id. Pliniusnak a császárkorra érvényes szavai, hogy ti. latifundia Italiam perdidere „a latifundiumok tették tönkre Itáliát..." (n. h. 18, 35), valójában már a köztársaság végére is megállnák a helyüket, ahogy főleg régebben gondolták. Mindenesetre a köztársaság végén a kisbirtok egyáltalán nem tűnt el Itáliából. Kr. e. 63-ban arról hallunk, hogy Campania földjét a plebs optima et modestissima művelte meg, bár lehet, hogy itt az utalás bérlőkre történik (Cic., De leg. agr. 2, 84).
Varro azonban egyértelműen számon tartja a földjén saját családjával dolgozó szegény szabad tulajdonost, bár e birtok stabilitását ma elég különbözőképpen ítélik meg az egyes tudósok, s kétségtelen, hogy közülük számosan elvándorolni kényszerültek a nagy városokba igyekezve (Sall., Iug. 41).
Ugyanakkor Cato a közepes (100-240 iugerum), Varro a még nagyobb birtokokat is egyértelműen regisztrálja, amelyek többnyire villa-gazdaságok több ágazattal, bár ezek némelyike egyre jobban specializálódik. Ekkoriban a „nagybirtokos"-nak - a legeltető gazdaságot leszámítva - hatalmas mennyiségű földje számos ilyen más-más helyen fekvő középgazdaságból adódott össze, mint pl. Cicero 13 millió HS-ra becsült összes földbirtoka. L. Domitius Ahenobarbus is így tudott minden egyes katonájának 4 iugerum-nyi földet ígérni a Caesarral folytatott polgárháborúban (Caes., b. c. 1, 17, 4).

A polgárháborúkkal együtt járó proscriptio-k és veterántelepítések, ill. az általuk megvalósuló földbirtok-újraelosztás, ugyancsak nem segítette elő egyértelműen a latifundium-ok létrejöttét. Nagyobb méretű földbirtok-koncentrácó inkább csak Közép- és Dél-Itália egyes helyein ment végbe a köztársaság végén. Az is biztos, hogy a rabszolga-munkaerő mellett a bérlők (vö.coloni) alkalmazása is igen kiterjedt volt a Kr. e. 2/1. sz.-ban.

B) A földbirtok-koncentráció folyamata a császárkorban feltartózhatatlanúl haladt előre. Konfiskációk (bona damnatorum), örökségek, a gazdátlanná vált javak (bona vacantia) csatolása révén legerőteljesebben a császári birtok (res privata) növekedett. Bizonyosan hozzájárult a latifundium-ok terjedéséhez - bár források hiányában nehezen tudjuk felbecsülni, hogy milyen mértékben tértek át a beruházást nem igénylő külterjes ágazatokra a földbirtokosok - az az 1. század utolsó évtizediben kialakuló túltermelési válság is - amit újabban már nem ítélnek annyira súlyosnak - melyet elsősorban a galliai és hispaniai bor itáliai importja okozott.
Ugyancsak a birtokkoncentrációt erősítette Traianus rendelete, mely a provinciákból származó senator-okat arra kötelezte, hogy vagyonuk 1/3-át itáliai földbirtokokba fektessék be (Marcus Aureliustól kezdve 1/4-ét), s hasonló hatást tulajdonít a kutatás Pertinax rendeletének is, melynek értelmében az elhagyott állami és magán földeket (agri deserti) művelés ellenében bárki saját tulajdonába vehette, s még tíz év adómentességet is kapott (Hérod. 2, 4, 6), ugyanis ehhez eszközökkel és munkaerő-kapacitással dsósorban a nagybirtok rendelkezett.

A 2. század vége felé felgyorsult a latifundium-ok képződése és a 3. században a birtokstruktúra meghatározó elemeivé váltak. Hasonló folyamatok a provinciákban is végbementek. A termékeny Africa tartomány fele már Claudius uralkodása alatt mindösszesen Lat birtokos kezében volt (Plin., n. h. 18, 6(7). 35).
Más provinciákban, főleg a határtartományokban, ahol a hadsereg jelenléte a kis-és középbirtok fennmaradásához hosszú ideig biztos támaszt jelentett, a 3. századi külső inváziók (a Rajna, Duna, Euphrates mentén, Thraciában), ill. a polgárháborús állapotok segítették elő a birtokkoncentrációt, a belső tartományokban a kisbirtoknak a túladóztatás folytán bekövetkező tönkremenetele. A latifundium hasznosítása közvetlenül, procuratores, actores irányítása alatt folyó termeléssel vagy bérletek: nagybérlőnek (conductor) vagy kisbérlőknek (colonus) történő kiadás útján történt.

A latifundium központja - hasonlóképp az árutermelő közepes, ill. kisebb méretű birtokhoz - a legtöbb esetben egy villa vustica volt, amely körül rabszolgamunkaerőre. ill. később már robotra is alapozott hitenzív gazdálkodás folyt. Külterjes módon. állattartással, gabonatermesztéssel és egyre inkább colonusok számára történő felparcellázással a birtokközponttól távolabbi részeit hasznosították.
A latifundiumok terjedését a 3. században mindenütt a villa-k számának erőteljes csökkenése és feltűnő építészeti átalakulása jelzi. Egyéni arculatú és luxuskivitelű épületkomplexumokká, vidéki rezidenciákká váltak, s a hozzájuk tartozó gazdasági létesítmények között egyre nagyobb szerep jutott a kéz-művesműhelyeknek, ami a latifundium-ok városi piacról való leválását jelzi (Held, W., JbWG 1971, 4, 159 skk.)

A 4. században védekezés céljából gyakran már meg is erősítették ezeket a birtokközpontokat. A 4-5. században a patrocinium terjedése, különösen a nyugati tartományokban, ahol a kisparasztság a tulajdona átruházása fejében kapott a nagybirtokostól védelmet, tovább duzzasztotta a latifundium-ot. A birtokkoncentráció méreteiről azonban nincsenek adataink, és a nagybirtok mellett a kisparaszti tulajdon is változatlanul tovább létezett.
A leggazdagabb családok, az Anicii, Valerii, Symmachi Itália mellett több provinciában is kiterjedt latifindum-okkal rendelkeztek. Az ilyen birtokokról származó legmagasabb évi jövedelem az 5. század elején 4000 font arany (288 000 solidus), s ennek mintegy egyharmadával egyenértékű naturalia volt (Olymp., frg. 43 sk).

A Valerius család örökösnője, (a későbbi Szent) Melánia ugyanezen időtájt évi 120 000 solidus készpénzjövedelemmel rendelkezett, az itáliai birtokain fekvő 60 falujában 24 000 rabszolgája volt, britanniai, hispaniai, africai mauretaniai és numidiai birtokait is beszámítva rabszolgáinak összlétszámát 50 000 és 100 000 közé becsülik (VMe1.)
Politikai szempontból nem kívánatos, de meg nem akadályozható folyamat volt ezeknek a birodalomszerte szétszórt -oknak a regionális koncentrációja az 5. században, amely a birodalmon belüli összeköttetések felbomlásának és a szétesésnek volt velejárója.