Az állami vagy közösségi földből ager publicus-ból évi bér vectigal fizetési kötelezettsége fejében hosszú időre (vagy örökre) bérbe adott föld.

A Róma tulajdonában lévő földeket a censor-ok, az itáliai városok tulajdonában lévőket a quinquennalis-ok adták bérbe. Ager vectigalis nagyobb kiterjedésben a tartományokban fordult elő. A tartományok területe ugyanis állami földnek, ager publicus-nak számított, s ebből következően magántulajdont eleve nem is lehetett rajta létesíteni.

A tartományi lakosság: a bennszülöttek és az államilag szervezett formában itt földhöz juttatott telepesek, ill. ezek leszármazottai birtokában lévő adóköteles földek, ager stipendiarius mellett további nagy kiterjedésű területek voltak, melyeket tartós haszonbérlet formájában, ager vectigalis-ként lehetett hasznosítani.
Mivel pedig az az ager publicus Itáliában a köztársaság utolsó időszakára fokozatosan felosztásra került, az ekkorra már erős nagybirtokos réteg figyelme is a provincia-k felé fordult, ahol - formájában kedvező feltételek kínálkoztak földbirtokai további gyarapítására. A tartós haszonbérletbe került tartományi földek méretei egyértelműen jelzik, hogy a nagybirtokosság volt e földhasznosítási forma alkalmazásának a fő haszonélvezője.

Az ager vectigalis létesítésével keletkezett jogviszony dologi természetű volt, s közel állt az ager stipendiarius-hoz kapcsolódó jogviszonyhoz: az ingatlan felett használójának szabad rendelkezést biztosított: örökölhető, eladható volt, azaz a - gyakorlatilag possessio-ként funkcionált. Az így szerzett földeket haszonélvezőik gyakran felparcellázták, és közönséges haszonbérlet formájában adták tovább a kisparasztságnak.
Ez utóbbi, azonban lényegesen különbözött a tartós haszonbérlettől: csak korlátozott időre szólt, a bérlő a földet csak a szerződésben előírt módon használhatta, a tulajdonossal szemben kártérítési kötelezettsége volt, és tulajdonosváltás esetén az új tulajdonost a régivel kötött szerződés nem kötelezte semmire.