Bár a latin szó jelentheti a vérségi kapcsolaton nyugvó családot is, mégis alapvetően eredetileg az egy fedél alatt élő háznép megnevezése, amely a pater és a mater familias-on, valamint a gyerekeken (liberi) kívül a rabszolgákat is magában foglalta, úgyhogy a szó felvette a rabszolgaállomány értelmet is.

A rabszolgaság az egész antik világban elterjedt volt. A klasszikus római jogban a rabszolgát úgy határozták meg, mint aki személyiségétől megfosztva nem a jog alanya, hanem a tárgya, noha ezt próbálták mérsékelni, hivatkozva a rabszolga emberi voltára. A famulus, puer, servas, captivus, mancipium ahogy a rabszolgát Rómában jelölték - mindenesetre a pater familias hatalma alá volt utalva s érdekében kifejtett kényszertevékenysége fejében jogában állt, hogy tőle táplálékban részesüljön.
Az ókori Rómában a rabszolgaság jellege változott. Gazdasági jelentősége igazából a Kr. e. 3-1. sz.-ban nőtt meg, úgyhogy ezt az időszakot Stajerman joggal nevezte a rabszolgatartás „virágkor-"ának. Létszáma a 2-1. sz.-ban elérhette a szabad lakosságét, Közép-Itáliában vidéken azt meg is haladva talán, bár találkozunk csupán egynegyedet kitevő becsléssel is. A familia helyzete a foglalkoztató gazdasági ágazat, ill. a hely és idő szempontjából igen különböző volt.

A legnagyobb koncentráció és kizsákmányolás általában a bányákban folyt, amelyek voltaképpen büntető létesítmények is voltak. Közvetlenül ezután következett a mezőgazdasági rabszolga munkaerő, amelynek megjelölésére használták a familia rustica fogalmát. Az ide tartozók gyakran idegen eredetűek voltak, s egy részük meg is volt láncolva. Különösen a nem specializált rabszolgák körülményei voltak mostohák, akik szívesen vállalkoztak szökésre. Nagy értékük volt viszont a szakképzett munkásoknak, akik ennek megfelelően jobb bánásmódban részesültek, ezek közé az operarii közé tartoztak pl. a szőlőművesek, a disznópásztorok, az öszvérhajcsárok stb.
Általában feltételezték, hogy a familia rustica-n belül kevesebb volt a felszabadított, de a „bérlők" részben közülük kerülhettek ki, s itt a specializált munkaerőt kell figyelembe vennünk. A falusi rabszolgaállományon belül létezett egyfajta hierarchia, amelynek élén a magister vagy a vilicus állt.

A familia urbana-n belül egészen mások voltak a feltételek és az esélyek. Róluk először igazából Plautus ad képet. Eszerint bár a Kr. e. 2. sz. elején számuk még nem lehetett túl nagy, mégis a cselédséghez tartozó rabszolgák akár képzettségük, akár a gazdához való viszonyuk alapján igen fontos szerepet játszottak egy-egy ház életében, s nagy volt a reményük a felszabadításra. Ennek megelőző fokozata volt a vicarius, akinek mintegy ura helyettesítőjének - magának is lehetett rabszolgája.

A Kr. e. 1. sz.-ban különösen a legelőkelőbbek házaiban nőtt meg a familia vicarius urbana jelentősége, amely területen a szakácsokat, titkárokat, könyvelőket, pénzkezelőket, könyvtárosokat emelhetjük ki, közülük igen híresek voltak pl. Atticus librariusai. A köztársaság végi politikai vezérek urbana-ja már mintegy előre vetítette a császárkori familia Caesaris-t. Szociális szempontból más fokon álltak az iparban és a kereskedelemben nagy számban foglalkoztatott rabszolgák. Rájuk vonatkozólag főleg a feliratos anyag ad részletesebb tájékoztatást. Iparosokat az állam is alkalmazhatott, mint ahogy azt Agrippa 400 tagú
familia-jával tették - aquaeductus-ok építésére. A kézművesek és kereskedők többször a gazda házán kívül tevékenykedtek, mint önálló institor-ok. A felszabadítottak, familia liberti egy jelentős része a feliratok alapján a urbana kézművesként és kereskedőként működő tagjaiból került ki. Az epigráfika legtöbbet a magistri-vel foglalkozik, akik vallási collegium-okban tevékenykedtek, s helyzetüknél fogva kiváltságosak voltak, néha szabadokkal és felszabadítottakkal együttműködve.

A Kr. e. 1. sz.-ban rabszolgákból néha politikai „bandákat" is felállítottak, főleg Clodius, aki mások rabszolgáit is felhasználta. Egyesek ebből arra következtettek, hogy ebben az időszakban volt egy kellő ellenőrzés alatt nem tartott, politikai célból mozgósítható rabszolgatömeg (vö. App., b.c. 2, 120).

A familia rustica számaránya a császárkorban is jóval meghaladta az urbana-ét.