a római polgárok teljes nevének, a trianomina-nak harmadik és utolsó, csak legkésőbb kialakult komponense, a melléknév, amely gyakran egy nemzetségen belül (nomen gentilicium, gentile) az egyes családokat vagy személyeket elkülönítette, megkülönböztette egymástól.
Eredetileg nem hivatalos ragadványnév lehetett az egyes személyekre, így próbálva meg kiegészíteni a praenomen szerepét. Később azonban a római nobilitas melléknevei örökletessé váltak, az egész gens-en belül megkülönböztetve egy-egy ágat vagy családot. Így a Cornelius-ok nemzetségén belül voltak: Blasio-k, Cethegus-ok, Cinna-k, Cossus-ok, Dolabella-k, Lentulus-ok, Malugine-nensis-ek, Scapula-k, s a leghíresebbek, a Scipio-k, továbbá a Sulla-k.
Ezeken belül az egyes családok, személyek jelölésére további cognomen-ek szolgálhattak, mint amilyenek pl. a Scipio Asina-k vagy a Scipio Nasica-k esetében találhatók. A cognomen sokáig a patricius-ok kiváltsága volt, de azután a nobilisplebeius-ok is viselték, vö. Sempronii Gracchi.

A császárkorban a cognomen hamarosan az egyén megkülönböztetőjévé lett, s fölvette az egyén nevének szerepét. A cognomen-ek eredete sokféle. Egyesek testi tulajdonságokra utaltak (vö. Longus, Naso, Sura), mások lelki, erkölcsi minőségre (vö. Clemens, Cato = ravasz, vö. catus), kifejezhettek kívánságot (vö. Felix), de utalhattak a születésre vagy a nemre is (vö. Natalis, Masculus), akárcsak a foglalkozásra (vö. Agricola, Pictor). A latin kívül voltak görögök (vö. Callistus), sőt barbárok is (Malchio, Epicadus).

A győztes hadvezérek külön cognomen-eket érdemeltek ki, ez acognomen ex virtute, amely többnyire a legyőzött városra, népre utalt. Így a Messalla forma arra célzott, hogy M. Valerius Maximus meghódította Messanát. Később ezt a cognomen-t utódai is örökölték.