A senator-i rend az ókori Rómában, s egészen a közelmúltig a szakkutatás hajlamos volt földbirtokos arisztokráciaként meghatározni, szembeállítva az ordo equester-rel mint kereskedő és pénzarisztokráciával. Az ordo senatorius azonban valójában nem szociális, még kevésbé „osztálykategória", hanem igazából jogi módon körülhatárolt csoport, a városállam primi ordines-éből a lovagrendet megelőzve az első, amely acensor-i nyilvántartás révén jött létre, minthogy ők állították össze a senator-ok névjegyzékét.

A szó szorosabb értelmében csak ők, a U, senatus tagjai tartoztak a senatori rendbe, de a tágabb köznyelvi szóhasználat ide sorolta a senator-ok fiait, sőt agnatus-ait is, legalábbis Augustusig, amikor egy Kr. e. 18/13 közti intézkedés törvényesen is megadta erre a jogot a senator-ok fiainak, ill. családjának. Az - valójában igen szűk körű kategória volt, hiszen a senatus Kr. e. 80-ig mintegy 300 főből állt, majd 450-600-ból 49 tájáig, ezt követőleg mintegy ezerből, amit Augustus megint 600 főre csökkentett. Az ordo senatorius így mindössze néhány száz család megkülönböztetett státusát jelentette.

Magán az ordo senatorius-on belül egyfajta hierarchia érvényesült. Voltak olyanok, akik a senatusban maguk fejthették ki saját véleményüket (sententia), míg a senatores pedarii csak mások véleménye mögé sorakozhattak fel, vö. pedibus in sententiam ire. A homines novi is elmaradtak s dignitas-ukban az ősi senator-i családok tagjaitól. Ennek ellenére az előbbiek állandó beszüremlése jelzi, hogy az - nem volt valóságos kaszt, hiszen az equites folyamatosan bejuthattak oda, amennyiben feladva hagyományos feladatkörüket, vállalták állami tisztségek betöltését.

A senatus-ba kivételesen nemcsak magistratus viselésével lehetett bekerülni, hanem az államnak tett különleges szolgálattal is, mint ahogy ez a kitüntetés érte azt a C. Rabirius, aki Kr. e. 100-ban szerepet játszott L. Appuleius Saturninus néptribunus megölésében.