az a békeszerződés, katonai szövetség, amelyet a hagyomány a Kr. e. 493-as római consul-nak, Sp. Cassius Vecellinusnak tulajdonított a Regillus tónál lezajlott ütközetet követően. A Róma és a latin városok kapcsolatát szabályozta, elméletileg mint foedus aequum, a gyakorlatban azonban valószínűleg Róma vezető szerepét biztosította a latin szövetség felett, amely nem volt azonos a Rómát is magába foglaló ama latin népek közösségével, amely éves vallási szertartásait a mons Albanus-on tartotta.

A Foedus Cassianum alapján Róma maga úgy lépett fel, mint a latin szövetség ellenpólusa, amely a liga minden egyes városával további kétoldalú szerződéseket köthetett. A szerződés szövegét egy bronzoszlopra vésték, s másolata még Cicero korában is létezett (BaIb. 53), úgyhogy Dionysios Halikarnasseus ezt kivonatolta (6, 95). Később Róma a katonai vezetést is megszerezte magának, bár ezt így az eredeti Foedus Cassianum aligha garantálta.
Rómának a hódítás révén a Kr. e. 5. sz. elején megszerzett hatalmi pozícióját megerősítik a régészeti emlékek is, főleg a Castornak és Polluxnak szentelt templom maradványai, amelyek az ekkori stílusnak megfelelően hirdetik Róma győzelmét. Egyes kutatók azonban megkérdőjelezik a - fentebbi értelmezését, arra hivatkozva, hogy Róma ebben az időszakban valójában politikai válsághelyzetben volt.