A hatalmon lévő császárral szemben, rendszerint a hadsereg valamelyik csoportja által kikiáltott másik császár.

Mindaddig bitorlónak, usurpator-nak számított, amíg hatalmát a senatussal nem sikerül megerősíttetnie. Ehhez vagy meg kellett egyeznie a legitim császárral és (vagy) a senatussal, vagy gyilkossággal és puccsal, rosszabb esetben polgárháborúban le kellett győznie ellenfelét (vö. I. és II. Gordianus Pupienus és Balbinus mellett, Clodius Albinus 193-197 között Septimius Severus mellett.)
A legitim uralkodóval szembeni hatalomszerzési kísérletek változó kimenetelűek, és a vesztes fél s annak támogatói (senatorok, lovagok és családjaik, a vállalkozásban részt vevő csapatok, katonáik) számára végzetes volt.
A senatus maga is állást foglalhatott a két fél között azáltal, hogy a nemkívánatos személyt (rendszerint a távolabbit vagy esélytelenebbnek ítéltettet) közellenséggé, hostis publicus-szá nyilvánította, így Galba császárrá való kikiáltásának hírére Nerót a jobb reményében vagy a seregével közeledő Septimius Severusszal szemben Didius Iulianust.