élelmiszerellátás.

A lakosság élelmiszer-szükségletének, az annona-nak a biztosítása, szükség esetén állami forrásokból való beszerzése mind Rómában, mind az itáliai és a tartományi városokban, municipium-okban, és colonia-kban állami, ill. önkormányzati feladat volt. Lebonyolítása külön erre a feladatra kijelölt tisztségviselők irányítása alá tartozott. Róma városában a köztársaság időszakában ez (más teendők mellett) az aedilis-ek illetékességébe tartozott, akik azonban a rendelkezésükre álló eszközökkel a késő köztársaság korában már nem tudtak megbirkózni e feladatukkal.
A Kr. e. 1. században visszatérő jelenség volt az éhínség, s rendkívüli intézkedésekre volt szükség ennek leküzdésére. Így Kr. e. 57 végén Pompeius öt évre szóló, az egész birodalomra kiterjedő hatókörű proconsuli imperium-ot kapott az élelmiszer-ellátás irányítására és ellenőrzésére (Cic Att. 4.1.6). majd a következő évben 40 millió sestertius-t gabonavásárlás céljára.
Iulius Caesar két aedilis plebis Cerialist nevezett ki az élelmiszer-ellátás gondjainak megoldására. Augustus Kr. e. 22-ben az éhínség leküzdésére maga vállalta a cura annonae-t. Időtállónak bizonyuló megoldás az adott területen ugyancsak az ő intézkedése révén született

Kr. u. 8-ban (Dio, 55, 26): ettől kezdve egy császári tisztségviselő, a praefectus annonae irányítása alá tartozott a szükséges mennyiségű élelmiszer beszállításának a megszervezése. A piacok felügyelete változatlanul az aedilis-ek hatáskörében maradt. A municipium-okban és colonia-kban a cura annonae a városi aedilisek hatáskörében maradt.

A cura annonae eredeti alapvető célja a lakosság mérsékelt áron való egyenletes élelmiszerellátása volt. A második pun háborút követően végbemenő nagyszabású gazdasági-társadalmi átalakulás, többek között Róma nagyvárossá válása, s mindennek negatív kísérőjelenségei: a tömegméretű szükségletek jelentkezése az itáliai gabonatermelés visszaszorulásával egyidőben, valamint az ínség érezhetően fenyegetővé válása új követelményeket támasztott a cura annonae-vel szemben: a megsokszorozódott igények kielégítését és a nincstelenek, proletarii élelmezésének megoldását.
A beszerzések súlypontja a jelentős gabonatermesztéssel rendelkező tartományokba, elsősorban Szicíliába és Szardiniára, majd rövidesen Afrikába helyeződött át. A részben adó fejében érkező gabonaszállítmányok arra is elegendőnek bizonyultak, hogy az állam nagy mennyiségű termény forgalomba hozatalával letörje és mesterségesen alacsonyan tartsa a gabonaárakat.

A társadalom alján élő, fizetni nem tudó nélkülözők ellátásának kérdése azonban jóval nehezebb volt, mert Róma frissen, egy-két generáció alatt meggazdagodott nagybirtokos vezetőrétege nem tanúsított túlzott szociális érzékenységet.
A Gracchus-fivérek megoldási kísérletei - Tiberius földosztó törvénye a városban élő nincstelenek számát csökkentette, Caius gabonatörvénye, a lex frumentaria a szegények személyes szükségleteinek kielégítésére kedvezményes, még az egyébként is alacsony piaci ár alatti áron gabonát biztosított - nagy vihart kavartak, mert a senatori réteg gazdasági és hatalmi-politikai érdekeit egyaránt sértették, s ez személyes tragédiájukhoz vezetett.

A szociális kérdés megoldásának azonban kijelölték azt a két fő irányát, amelyben az éles pártküzdelmek közepette megszülető megoldások az elkövetkező évtizedekben mozogtak, vö. leges agrariae, leges frumentariae.
A plebs számára ingyengabonát először Kr. e. 58-ban Clodius néptribunus concilium plebis-szel elfogadtatott törvénye biztosított. A Róma városi gabonaosztás, a frumentatio hatékony meg szervezésére a vissza-visszatérő ínséges esztendők (Kr. e. 23/22, Kr. u. 6/7) nyomására Augustus uralkodása alatt került sor, egy császári tisztségviselő, a praefectus frumenti dandi irányítása alatt kiépülő önálló szervezet révén. Mindez nagy kapacitású tárolók, horrea építését s az ostiai kikötő bővítését és zavartalan működtetésének biztosítását is szükségessé tették. A praefectus hivatala a Kr. u. 3. század közepéig létezett, ekkor feladatkörét a curatores aquarum et Minuciae vették át, majd 331-ben a praefectus annonae.

Az ingyenes ellátás mellett fontos volt a nagy volumenű kereskedelmi forgalom ellenőrzése is: az árak fékentartása, a súlyok és egyéb mértékek hitelességének, a higiénés viszonyok ellenőrzése, a kereskedés biztonságának garantálása. Ez az aedi-lis-ek e téren változatlan kompetenciája mellett a városparancsnok, a praefectus urbi irányítása alatt álló egyfajta rendőrség, a cohortes urbanae feladata volt.

A Kr. u. 3. század utolsó harmadában, Aurelianus császár (270-275) jelentősen átalakította az élelmiszer-ellátást: gabona helyett kenyeret osztottak, s az olaj mellé hús és bor is járt. A természetben behajtott adó, az annona ciuica szétosztására került sor. Ekkor került a praefectus urbi hatáskörébe a húsellátás ellenőrzése is, valamint ennek folyományaként a disznópiac, a forum suarium felügyelete. Erre a feladatra a tribunus fori suarii parancsnoksága alatt egy egész cohors-ot rendeltek ki.
Nagy Constantinus alatt végezetül más tisztségviselőkkel együtt a praefectus annonae-t is a városparancsnok alá rendelték, s így az egész Róma városát ellátó szervezet irányítása és ellenőrzése egyetlen kézben összpontosult.

Constantinopolis megalapítása után, mivel a város gyorsan növekedett, ott is létrehozták a praefectus annonae tisztségét és kiépítették az apparátusát. 332-ben ez a szervezet már napi 80 000 kenyeret (bucella) osztott ki (Chron. Pasch. 532), s 392-től e mellé még 125 modius gabonát is tartalékolt, amiből további napi 1000 fejadagot lehetett fedezni (Cod. Iust. 11, 25,).