Modern képzésű idegen szóval epigraphika, a gör. epigraphein valamire írni igéből. Az ókortudomány egyik fontos résztudománya.

A numizmatikához és a papyrológiához hasonlóan primér, azaz eredetiben fennmaradt források, nevezetesen a kőre, bronzra, viasztáblára, edényekre és egyéb használati tárgyakra vésett, ill. karcolt feliratok tanulmányozásával és kiértékelésével foglalkozik.

A feliratokkal foglalkozó tudósok, az epigráfusok feladata a feliratos emlék eredetiségének megállapítása, a felirathordozó tárgy külső jegyeinek: méreteinek, formájának, díszítéseinek, a betűk nagyságának, formájának, az írás. a központozás stb. sajátosságainak leírása, továbbá a szöveg olvasatának megadása. Ez utóbbi nem mindig egyszerű, ugyanis a szöveg tele van rövidítésekkel (sigla) és betűösszevonásokkal (ligatura), a feliratos tárgy törése, csonkulása, kopása miatt gyakran sérült, de olyan is előfordul, hogy bizonyos részeit szándékosan kitörölték (damnatio memoriae), gyakran nyelvileg sem kifogástalan, mert hiányos nyelvtudású vagy csak az ún. vulgáris nyelvet ismerő emberek fogalmazták meg.
Az olvasat megadásához az eredeti szöveget rekonstruálni kell, és fel kell oldani a szövegben előforduló rövidítéseket. Alapvető szabály, hogy az olvasat megadásakor a feloldásokat és javasolt kiegészítéseket világosan el kell különíteni az eredeti szövegtől, jelölni kell továbbá a sorok hosszát, a ligaturákat, a betűk sérüléseit. Erre a célra az epigráfusok egyezményes jeleket használnak, legelterjedtebb az ún. leydeni rendszer.

Az epigráfusok munkájának része a feliratok keletkezési időpontjának meghatározása is. Mivel ezeknek csak egy töredéke datált, a különböző időszámítási módok (pl. az uralkodók, eponym tisztségviselők, Róma esetében esetleg az ab Urbe condita után való datálás) és naptárrendszerek ismeretén túl ez a munkafázis széles körű intézménytörténeti, családtörténeti, vallástörténeti stb. tájékozottságot és a feliratolvasásban való nagyfokú jártasságot is igényel. Támpontot a szöveg tartalmában előforduló egyéb datálható információk és a külső formai jegyek: a koronként eltérő betűformák, rövidítési vagy felirat megformálási stb. szokások, díszítési divatok nyújtanak. Mivel a különböző ókori népek feliratainak nyelve, írástípusa, felirat-szövegezési, ill. -szerkesztési szokásai eltértek egymástól, a feliratokkal foglalkozó tudomány is specializálódott görög, latin, pun stb. felirattanra.

A római történelem kutatásában az előbbi kettőnek van döntő szerepe. Az epigráfusok kutatási eredményeiket különböző ókortudományi szakfolyóiratokban, tanulmánykötetekben, konferenciákon stb. publikálják. A tudomány nélkülözhetetlen segédeszközei a kritikai apparátussal ellátott nagy feliratgyűjtemények, ún. corpus-ok (melyekben minden egyes felirat azonosításra szolgáló sorszámmal van ellátva), köztük kiemelkedő a Corpus Inscriptionum Graecarum (=CIG) és a Corpus inscriptionum Latinarum (CIL, az utóbbi III. kötetének megjelenése óta kiadott, pannoniai vonatkozású gyűjteményeket).

A klasszikus ókor felirattanászainak nemzetközi társasága, ötévente rendezett nemzetközi kongresszusa, és néhány speciális epigrafikai folyóirata is van: pl. a Rómában szerkesztett Epigraphica, a bonni Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik, valamint a Párizsban évente egyszer megjelenő Lannée épigraphique. Ez utóbbi az ókori Róma kutatásának különösen fontos orgánuma: a nemzetközi szakirodalmat figyelve az újonnan előkerült vagy újraolvasott feliratokat gyűjti egybe, és ezek szövegét teszi lapjain újra közzé. Általa a szükséges új információk minden érdekelt számára könnyen, egy helyen elérhetők.