inscriptio, másképp titulus. Az ókorból eredetiben megőrződött, maradandó anyagra: kőre, bronzra, viasztáblákra, falra, agyagból égetett tárgyakra stb. feljegyzett (vésett, metszett, karcolt stb.) szöveg.

A feliratok ennek a korszaknak nagyon fontos, időben előrehaladva egyre számosabb, egyre változatosabb tartalmú és a lakosság egyre szélesebb rétegét érintő forráscsoportját képezik.

A Római birodalom fennállásának időszakából, annak ellenére, hogy a következő korokban nagy mennyiségben használták fel másodlagos célra pl. építőanyagként a feliratos emlékeket, százezres nagyságrendben maradtak fenn feliratok. Túlnyomó többségük latin nyelvű, kisebb részük görög (az ókorból fennmaradt görög nyelvű feliratok többsége a római korból, a birodalom keleti, görög nyelvű provinciáiból származik), egy töredékük héber, pun, ill. libyai és kelta. A feliratok készíttetői hivatalos szervek és magánszemélyek egyaránt lehettek, egy tekintetben azonban megegyeztek: mondanivalójukat a nyilvánosság számára tartós használatra és/vagy az utókor számára kívánták megörökíteni.

A feliratok fajtái tartalmukat alapján különíthetők el. Túlnyomó többségük sírfelirat (tituli sepulchrales), a második legnagyobb csoportot a vallási feliratok (tituli sacri) alkotják többségük fogadalmi, azaz votiv-felirat -, fontos kategóriát jelentenek a valakinek a tiszteletére állított feliratok (tituli honorarii), továbbá az építési feliratok (tituli operum locorumque publicorum).
Számos törvény, rendelet, hivatalos eljárásról készült jegyzőkönyv vagy szerződés szövege is feliraton maradt fenn (lex, senatus consultum, edictum, acta; lex de imperio Vespasiani, senatus consultum de Bacchanalibus, Claudius császár híres lyoni felirata; idetartoznak a katonai diplomák,diploma militare, a mérföldkövek, milliaria, az ún. Fasti, a Fasti consulares (Capitolini), a Fasti Ostienses, a Fasti Antiates vagy a városi önkormányzatok hivatalos dokumentumai, pl. azalbum decurionum stb.).
Szűkszavúak, gyakran egy-egy szót vagy pár betűt tartalmaznak, ám a kereskedelmi forgalom útvonalainak rekonstruálása szempontjából nagyon fontosak az edényekbe nyomott műhely- vagy márkajelzések vagy a katonai egységek mozgásának követését lehetővé tevő téglabélyegek.

Feliratokon őrződött meg Augustus császár önéletírása, a Res gestae diai Augusti is, ennek legjelentősebb darabját, a Monumentum Ancyranumot a feliratok királynőjeként szokták emlegetni. A feliratok formai sajátosságai: a legkorábbi feliratokat (Kr. e. 500 k.) még bustrophedon-ban (balról jobbra, majd a következő sorban visszafelé, jobbról balra haladva) írták, később az írás balról jobbra haladt. Túlnyomó többsége kapitális (a nyomtatott nagybetűssel azonos) írással, betűtípusa szerint vagy az ún. scriptura monumentalis-szal (templomok, diadalívek, és egyéb reprezentatív építményekhez tartozó feliratok kiegyensúlyozott írása, a betűk szélesek, ill. kerekek) vagy scriptura actuaria-val (a betűk karcsúbbak, vízszintes száruk sokkal rövidebb, mint a függőleges, kivitelezésük gyakran kevésbé gondos) készült.

Az anyag nehéz megmunkálhatósága és a rendelkezésre álló kevés hely miatt a feliraton a szavakat rendszerint rövidítették a gyakran használt szavaknak többé-kevésbé állandó rövidítése alakult ki (sigla), a betűket közös szárak mentén összevonták vagy egymásba írták (ligatura).
Az olvasást gyakran szóelválasztó jelekkel könnyítették. A leggyakoribb felirattípusok szövege rendeltetése folytán állandó elemeket tartalmaz (az elhunyt neve, életpályája, életkora stb. vagy az istenség neve, a fogadalmat tevő személy neve, társadalmi rangja, ill. foglalkozása, a feliratállítás indítéka stb.), a szöveg ezekből való felépítése pedig kialakult normákat követ.


A feliratállító réteg

A feliratállítás egyrészt költségekkel járt, melyeket a lakosság legszegényebb rétegei nem tudtak vállalni, másrészt a klasszikus görög-római civilizáció vallási képzeteihez, temetkezési szokásaihoz, és a városi élethez kötődődött, így a kevésbé urbanizált tartományokban élő bennszülött lakosság, mely többnyire saját hagyományait követve elkülönülve élt, hosszú ideig kimaradt belőle.
Bármennyire is gazdag az egy-egy régióra vonatkozó feliratos anyagunk, az ezeken megjelenő személyek sohasem az egykori teljes lakosságot reprezentálják. Statisztikák készítésére ezért a feliratok nem alkalmasak (természetesen más okok: az emlékek pusztulásának egyenetlensége, és fennmaradásuk esetlegessége miatt sem).

A feliratállítás virágkora a császárkor első két és fél évszázadára esett, tehát arra a korszakra, amikor a római történelem során a lakosság legszélesebb rétege élt viszonylagos jólétben és anyagi biztonságban, és amikor a romanizáció folyamata a tartományokban is látványosan előrehaladt. Feliratokat a későbbi korokban is készítettek - sőt, még manapság is készítenek - ezek mennyisége és tartalmi gazdagsága azonban messze meg nem közelíti az antikvitásban keletkezettekét. A feliratos emlékek tudományos feldolgozásával a felirattan foglalkozik.