1. Római magistratus-ok, kiknek a köztársaság végére kialakult rendszerében ők foglalják el a legalsó helyet, vagyis a Sullától véglegesített cursus honorum-ban ez a poszt helyezkedett el a kezdetnél. Rendszerint a tribunus militum posztja után töltötték be a quaestura-t. A hagyomány szerint már a királyok kijelöltek quaestores-t bűnügyek (gyilkosságok) kivizsgálására és lefolytatására, vö. parricidium, de a történeti időkben először úgy jelennek meg előttünk a quaestores, mint akik a consul-ok kinevezése alapján, később választás nyomán „pénzügyekkel” foglalkoznak, bár a nép előtti főbenjáró ügyekben a Kr. e. 2. sz.-ban ismét hallunk két quaestor-ról. A pénzügyekkel foglalkozók közül kettő az aerarium-mal volt megbízva, míg a többi Itáliában, ill. a prouirccia-kban látott el feladatokat.

Kezdetben 2 quaestor volt, de számuk folyamatosan emelkedett, mígnem Sulla 20-ban rögzítette, s egyúttal a quaestura kötelezővé tette a cursus honorum szempontjából, maguk a quaestorius-ok pedig ettől kezdve tagjai lettek a senatus-nak. A legalacsonyabb életkor, amivel e tisztet be lehetett tölteni, ekkor 30 év lett (korábban 27 volt).
Kivételes alkalmanként a quaestor pro consule és pro praetore is eljárhatott. Caesar megkettőzte a quaestores számát, amit azonban Augustus újból 20-ra csökkentett. A principatus idején a quaestores-tól elvették az aerarium-ot, és itáliai feladataikat is fokozatosan császári tisztségviselők vállalták át magukra. A quaestores azonban továbbra is ellátták a pénzügyeket a provinciákban a helytartók mellett, ill. 2 quaestor olvasta fel a császár senatus-nak szóló közleményeit.


2. Quaestores a municipiumokban és a coloniakban:

Róma városához hasonlóan a városi pénztár kezelésével megbízott tisztségviselők voltak. Választás révén kerültek funkciójukba, az annualitás és collegialitas elve alapján, felhatalmazásuk egy évre szólt, és a tisztséget mindig egyszerre ketten töltötték be. A quaestura rangban a legalacsonyabb municipális méltóság volt, a duumviratus és az aedilitas után a harmadik, a közéleti funkciót vállaló polgár cursus honorum-ában pedig az első magistratus, amely a hivatalviseléshez előírt alsó korhatár Augustus császár óta a 25. életév elérésével volt betölthető.
A tisztségre való alkalmasság további előírásai a tanácstagságra vonatkozó feltételekkel voltak azonosak. Úgy tűnik, hogy a quaestura és az aedilitas viszonya nem volt mereven szabályozott: az utóbbi elnyerésének az quaestoresi hivatal előzetes viselése nem volt mindenütt feltétele. A pénzügyek intézése és a pénztár kezelése eredetileg a legfőbb városi méltóság hatáskörébe tartozott. A quaestura leválása és önálló tisztséggé válása viszonylag későn és nem is minden római jogú városban következett be. A létezését jelző első biztosan datálható adatok a Kr. e. 1. századból valók az itáliai municipiumokból.

A császárkorban a városok széles körében kimutatható a megléte, ám a quattuorvir-ek által igazgatott városokból biztos, hogy hiányzott, és számos, duumvir-ek által vezetett városban sem sikerült eddig még egykori létezését bizonyítani. A városi quaestores feliratainak hiánya természetesen az alacsonyabb rangú tisztségviselők általában mindenütt jellemző rosszabb dokumentáltságával is összefüggésben állhat, ezért a quaestores hiányából még nem feltétlenül következtethetünk a quaestura hiányára.
Nem tudjuk, hogy kinek a hatáskörébe tartozott a quaestura bevezetésének jóváhagyása: maga a város dönthette-e el, avagy a municipális alkotmány megváltoztatása, így tehát felsőbb jóváhagyás volt szükséges hozzá. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a tisztség megjelenése összefüggésben állt a lakosság megnövekedésével, ez ugyanis a teendők megsokszorozódását leginkább a pénzügyi igazgatásban eredményezte.

A quaestores megjelenése a négytagú városi elöljáróság hattagúra való bővülését, és az igazgatás szakszerűsödését eredményezte. A pénzügyi kérdésekben való döntés joga nem őket, hanem a városi tanácsot (ordo decurionum) illette meg, a döntések végrehajtása, és a pénzügyek ellenőrzése pedig a duoviri feladata volt.
A quaestores a városi pénzeket csupán kezelték: vezették a városi számadáskönyveket, a tabulae quaestoriae, bevételezték s az utasításoknak megfelelően átutalták vagy kifizették a pénzeket. Munkájuk segítésére hivatalszolgák, apparitores, mindenekelőtt írnokok scribae álltak a rendelkezésükre. A pénzügyi teendők megsokszorozódásával némely város a quaestores tehermentesítésére egyes önálló pénzügyi feladatok ellátására rendkívüli tisztségeket curae teremtett.