Az egyik vezető római magistratus viselői. A klasszikus időkben ez a tisztség fontos része volt a cursus honorum-nak, felette állva a kötelező quaestura-nak és a nem kötelező aedilitas-nak, de alatta maradt a consulatus-nak.

A korai időkben azonban a consules-re is használták a praetores megjelölést, s feltehetőleg nem a teljes értékű kollegialitás alapján, mert találkozunk a praetor maximus elnevezéssel. Itt eredetileg katonai feladatról lehetett szó, amire az etimológia is utalhat: prae + itor ti. a csatában. A szó később használatos értelmét csak Kr. e. 367-ben vette fel, amikor létrehozták azt a praetor urbanus tisztséget, amely talán a consul-októl vette át a polgári, igazságszolgáltatás feladatkörét.

Az új tisztségviselő mindenesetre a consules-hez képest + imperium minus-szal bírt, mind a polgári, mind a katonai életben helyettesíthette is őket, hacsak azok ezt meg nem akadályozták. Kr. e. 242 tájékán egy másik praetor tisztét is felállították, aki a külföldiekkel kapcsolatos peres ügyeket felügyelte (peregrinus).

Újabb praetores-t abból a célból választottak, hogy az újonnan szerzett provincia-k kormányzását megoldják. Sulla számukat talán 6-ról 8-ra emelte, és az e tisztség eléréséhez szükséges legalacsonyabb életkort 39 évben állapította meg. Ettől kezdve igyekeztek megtartani azt az elvet, hogy a praetores-ok hivatali évük alatt Rómában maradjanak: a praetor urbanus és peregrinus ezen idő alatt régebbi szerepkörét látta el, miközben a 6 másik az újonnan létrehozott állandó esküdtszékek (vö. quaestiones perpetuae) elnöki teendőit látta el, mielőtt hivatali évük lejártával tartományukba mentek. A principatus alatt az életkori határ a praetura betöltéséhez 30 év körül volt, s elég jelentős tisztség volt, amely alapot adott a kisebb provincia-kormányzóságok betöltéséhez.

A Kr. u. 2. sz. közepén a - száma már elérte a 18-at. Továbbra is folytattak jogszolgáltató tevékenységet, de Rómában játékokat is tarthattak.