A törvények és erkölcsök gondnoka.

A curator legum et morum feladatát háromszor kínálták fel Augustus számára (Kr. e. 19-ben és 18-ban, majd Kr. e. 11-ben), de ő azt - önéletírásának tanúsága szerint (RgDA 6) - törvényellenesnek ítélte és mindannyiszor visszautasította. A curator legum et morum valóban új, a szokásoknak és törvényeknek ellentmondó, rendkívüli hatalommal felruházott tisztségviselő lett volna a római állam történetében: egyrészt funkcióját solus, azaz egyedül, hivatali társ nélkül töltötte volna be, holott a magistratusok létrehozásánál a collegialitas-t alapvető követelménynek tekintették, másrészt summa potestate, azaz teljes (civil) hatalommal lett volna felruházva.
Az utóbbit, idevágó források hiányában nehéz értelmezni, azonban nyilvánvaló, hogy a funkció nevében megjelölt területhez kapcsolódó jogok egyrészt a censor-i jogkört (pl. a senatus összetételének megváltoztatása, a senator-hoz nem méltó, erkölcstelen életmódot folytató személyek kizárása), másrészt a törvényhozási mechanizmusban résztvevő intézmények: senatus, népgyűlés, törvény-előterjesztési joggal rendelkező - magistratus-ok jogait érintette.
A curator legum et morum történelmi előzményét és talán a mintát is a tisztséghez a C. Iulius Caesar által gyakorolt praefectura morum jelenthette. Bár Augustus curator legum et morum megbízatására az általa megadott formában valószínűleg nem került sor, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az első princeps erkölcsfelügyelői feladatokat ne látott volna el. Cassius Dio és Suetonius idevágó, egyértelmű közlései szerint Augustus kapott, ill. betöltött ilyen funkciót (az előbbi szerint öt évre kapta megbízatását censoria potestas-szal kiegészítve, az utóbbi szerint örökösen gyakorolta: Dio 54, 10, 5; Suet Aug. 27, 5), s ezeknek a szerzőknek az állítását Augustusnak a szóban forgó területen kifejtett tevékenysége: az általa többször végrehajtott lectio senatus vagy az erkölcsök megszigorítását s a konzervatív hagyományok feltámasztását célzó törvényei (Lex lulia de adulteriis, Lex lulia de maritandis ordinibus stb.) is alátámasztják.

Az ellentmondást talán Augustusnak a visszautasítás tényének említéséhez fűzött megjegyzései segítenek feloldani. Ezekből kiderül. hogy:

1. Augustus működött a szóban forgó területen, de azt senatus-i felkérésre tette, mint ahogy a curator-i tisztségeket, ezeket az általa szervezett új funkciókat is rendesen senatus-i választás és nem népgyűlési felhatalmazás útján töltötték be.

2. A működéséhez elegendő volt a már birtokában lévő tribunus-i felhatalmazása. A curator-ok ugyanis nem rendelkeztek törvényelőterjesztési joggal, a néptribunusok azonban igen, bár az is igaz, hogy a hatáskörüknek semmi köze nem volt az erkölcsök felügyeletéhez, úgy látszik azonban, hogy Augustus esetében ettől eltekintettek.

3. Ebben a hatáskörében nem egyedül tevékenykedett, hanem öt alkalommal is hivatali társat kért és kapott a senatus-tól. Ez ugyancsak megfelelt a curator-i collegium-ok működési gyakorlatának: a testület consularis rangú elnöke gyakran hosszabb ideig vagy élethossziglan töltötte be méltóságát, míg mellette társait váltogatták.

Augustus visszautasítása tehát nem magára a curator legum et morum funkciójára vonatkozhatott, mint ahogyan azt széles körben értelmezik, hanem csupán ennek a funkciónak a más, hasonló megbízatások közül történő látványos kiemelésére: hatáskörének népgyűlési megerősítésére, az egyedüli tisztségviselésre és a teljhatalomra. Ez az eljárás illik Augustus uralkodói habitusához és összhangban áll az általa teremtett monarchikus rendszer, a principatus alapelveivel, melyek lényege éppen a hatalomgyakorlás nyílt formáinak elutasítása volt.