eredeti jelentése tuskó, fa, átvitt értelemben jelenti az írásra előkészített falapok összeállítását.

Később a papirusztekercseket a Kr. u. 4. sz.-tól a papirusz és pergamen codex-ek kezdték fölváltani, bár már korábban is ismerték az ilyen lapokból (membrana = pergamen) összeállított kéziratokat, különösen kedvelték ezt a formát a keresztények. Ez a könyvtípus igen alkalmasnak bizonyult a császári rendelkezések (codex constitutiones) gyűjteményei számára az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban. Ezért a -- az ilyen összeállítás szinonimája lett, elég korán.
A codex accepti et expensi a köztársaság végétől használt házi könyvelés megjelölése volt, mely a pater familias ellenőrzése alá tartozott. A leghíresebb jogi összeállítások közé tartoztak a Codex Gregorianus és Hermogenianus mellett a Codex Iustinia-nus és a Codex Theodosianus. Az utóbbi az összes császári constitutiones egy olyan hivatalos összeállítása volt, amelyet a birodalom mindkét felében Kr. u. 428-ban tettek közzé, s napra késszé tette a Codex Hermogenianus-t és a Codex Gregorianus-t, amelyek a császári rescriptum-okat foglalták magukba egészen I. Constantinus uralmáig.
A codex Th.-t az egyedüli jogforrássá nyilvánították. Minden későbbi kiegészítést, pótlást, hozzáadást novellae-nek mondtak, amelynek a birodalom másik felében nem volt addig törvényereje, amíg annak császára jóvá nem hagyta.

A Nyugatrómai Birodalom 476-os bukása után Iustinianus egy újabb összeállítást készíttetett. Ez volt a Codex Vetus (Kr. u. 529; a második kiadás: 534), s elkészült a polgári törvény Digesta ja (533) valamint a Gaiuson alapuló Institutiones is (533). A 146 novellaval együtt ez lett ismertté mint a corpus iuris civilis, amely a Keletrómai Birodalom bukásáig (1453) érvényben maradt.