az acclamo igéből, jelentése „felkiáltás”, „kikiáltás”.

1. Az imperator-i acclamatio:
A győzelem után a hadvezért katonái imperatorként köszöntötték. Az acclamatioval a katonák a vezér rendkívüli katonai erényeit, virtus-át ismerték el és tették közhírré. Először ebben a kitüntetésben a római történelem folyamán P. Cornelius Scipio részesült, akit Kr. e. 209-ben, a hispaniai Baeculánál a karthágóiak fölött aratott győzelme után az átálló bennszülött zsoldosok hódolatuk és csodálatuk jeleként királyként (basileus) köszöntöttek (Polyb. 10, 40, 2-5; Livius 27, 19, 3).
Scipio elhárította a királyi címet, azt azonban megengedte, hogy a hispaniai zsoldosok imperatorként köszöntsék. Más címmel egyébként nem is igen illethették volna, Scipio ugyanis nem szabályos módon megválasztott tisztségviselő, consul vagy praetor volt, aki a tisztsége folyományaként került a parancsnoki hatalomra, - latinul imperium - birtokába - a szóban forgó magistratusok betöltéséhez szükséges feltételeket ugyanis életkoránál fogva még nem teljesíthette -, hanem rendkívüli módon a pun háború egyik súlyos vereséggel terhelt pillanatában, midőn Róma hispániai vezéreit és seregeit, Scipio pedig személyükben az apját és nagybátyját veszítette el.

A népgyűlés, a comitia curiata ruházta fel őt imperium-mal. Ekkor fordult először elő a római történelemben, hogy a katonai hatalmat, amely a két fentebb említett legmagasabb magistratus kompetenciájának szerves része volt, leválasztották eme tisztségekről, és egy népgyűlési határozattal önállóan, tisztségtől függetlenül adományozták.
Scipio esete nyomán szokássá vált a győztes hadvezér imperatori acclamatioja, amit - meghatározott feltételek fennforgása esetén - hivatalos állami elismerés is követhetett. Senatusi jóváhagyás alapján a katonái által imperatorrá kikiáltott hadvezér győzelmi felvonulást ovatiot vagy triumphust tarthatott a Városban.

A késő köztársaság időszakában az - és a diadalmenet joga már csak azokat a széles parancsnoki jogkörrel, ún. imperium maius-szal rendelkező hadvezéreket illette meg, akik egy olyan nagy hadtest főparancsnokai voltak, amely egy vagy több alvezér, legatus közvetlen vezénylete alatt állt.
A triumphusra emlékezve a kortársak és az utókor a hadvezér nevéhez - nem hivatalos kezdeményezéstől indíttatva, hanem spontán módon - egy megkülönböztető, s egyben megtisztelő ragadványnevet, acclamatio cognomen ex virtute-t is hozzákapcsolhattak. Az első, aki ebben az elismerésben részesült, ugyancsak P. Cornelius Scipio volt, akit a Hannibalon és Carthago-n aratott diadala után az Africanus győzelmi melléknévvel „tüntettek ki" polgártársai.

A császárkorban a katonai győzelem köré szerveződött különböző hivatalos és nem hivatalos kitüntetések: az a triumphus és a cognomen ex virtute egységes nagy győzelmi ceremóniában kapcsolódtak egybe, és - mivel a császár volt a hadsereg főparancsnoka, a dicsőség is őt illette meg: a triumphator-i kitüntetések császári, ill. a császári család tagjait megillető privilégiummá váltak.
A győzelmet ténylegesen kivívó hadvezéreket (legatus, dux) legfeljebb a császári kegyként adományozott győzelmi jelvények, ornamenta triumphalia vagy egészen ritka kivételként a kisebbik felvonulás, az ovatio illette meg. A senatus irányítása alá tartozó Africa provincia proconsuljai, mivel ők az imperium proconsulare-val bíró császárral elvileg azonos, önálló parancsnoki jogkörrel bírtak, egy ideig még - a tartomány különleges helyzetének Caligula által történő felszámolásáig - őrizték az - és a diadalmenet jogát.

Az utolsó africai proconsul, aki számára engedélyezték az acclamatio-t, majd a triumphus-t, Tiberius tapasztalt hadvezére, a Tacfarinast legyőző Iunius Blaesus volt Kr. u. 22-ben. (Neki pannoniai vonatkozása is van: ő volt Illyricum helytartója a pannoniai legiós lázadás idején).


2. Acclamatio a senatusban:

a.) A császári előterjesztéseknek közfelkiáltással történő elfogadása a s senatusban, mely a császári hatalom túlzott megerősödésével, s a testület döntéshozó lehetőséginek beszűkülésével gyakorivá vált;

b.) A háborúból diadalmasan hazatérő császár győzelmi névvel (cognomen ex virtute) való köszöntése és hangos ünneplése a senatusban