latinul lovagok, a megjelölés Rómában előbb a census alapján betöltött katonai szolgálatra utalt, amire a classis prima-ba, ill. annak 18 lovas - centuriajába való - censor-i besorolás jogosított fel (az ilyeneknek az állam lovat biztosított, (vö. equites Romani equo publico), de Kr. e. 400-tól megjelentek azok is, akik maguk gondoskodtak a lovukról, noha nem biztos, hogy itt általános kategóriáról van szó az utóbbi esetben), később a korábbi katonai funkció elvesztésével és csak bizonyos tiszti posztok betöltésével jogi kategóriává lett, amely a senator-i rend utáni másik kiváltságos városállami ordo megjelölésére szolgált, (vö. ordo equester). Ez a két rend volt a római polgári közösségen belül az ordines priori.

Kr. e. 120-90 tájékán a tulajdonképpeni római lovasság szinte teljesen eltűnt, s ettől kezdve a köznyelvben - bár ez a jogi szövegekre nem volt érvényes - a lovagok fiait is az ordo equester-be sorolandóknak tekintették. A lovagrendet régebben szokás volt pénzarisztokráciának minősíteni, szembeállítva a földbirtokos senatori renddel. Az 1960-as évektől azonban kimutatták (Nicolet, Brunt), hogy az lovagrendeknek jelentős tőkéik voltak földbirtokba fektetve, sőt csaknem valamennyiüknek volt birtoka, s a 400 000 HS lovagi census mintegy 400 iugerum földet feltételez, de valójában ennél az equites átlaga jóval több földdel rendelkezett.
Ebben az - nagyon hasonlóak voltak a senatores-hez (vö. Shatzman), akikkel a házasságok révén rokoni kapcsolatok is egybe fűzték őket, s a populares ritkán is tudták az equites-t szembefordítani a senatussal. Ma egyesek ezért szorosan össze is kapcsolják a két rendet, úgy gondolva, hogy a senatori valójában csak mintegy a lovagi kicsúcsosodása volt, s részben választáson múlott, hogy a hivatali pálya vagy a negotia és a publica mellett döntött-e valaki.
A senatorok ugyanis formálisan ki voltak rekesztve az utóbbiakból, s nem foglalkozhattak pl. az adóbérletek adiudicatio-jával. Ahogy a senatori rendhez való tartozásnak sem kizárólag a honores betöltése volt a feltétele, hanem acensus is, ugyanúgy a lovagrendi besorolásban szintén szerepet játszott a származáson és az ellátott feladaton kívül a census amelyet Kr. e. 150 körül specilizálódtak az ordo equester-re vonatkozólag, s 123-ban a bírák rendjével kapcsolatban újból meghatározták ezt a minősítést.

A senatori rend irányában egy lovag útját a katonai vagy a bírói pálya egyengethette, (homines novi, de a publicani) útja nem igen vezetett feljebb. Mivel az utóbbiak és a senatus a provinciákat másképp gondolta hasznosítani, ez időnként politikai feszültségekhez vezetett, ami vitákhoz vezetett a bíróságok ellenőrzésében is C. Gracchus tribunatus-ától Kr. e. 70-ig, amikor a bírói helyeket egyenlő arányban osztották meg a senatorok, az equites és a equites tribuni aerarii között, akik a lovagok egy alacsonyabb kategóriája lehettek.
Amennyiben az ordo equester-t nem tévesztjük össze a lovasságként mozgósítható egyénekkel (Kr. e. 225-ben ez 23 000 fő volt), akkor a Kr. e. 2. sz. végén mintegy 2500-ra becsülhetjük tagjainak számát, amely mennyiség azonban a szövetséges háború után erősen megnőtt „a municipális arisztokrácia" integrálásával, s ekkor az - előkelő ősi római arisztokrácia magja körül (pl. T. Pomponius Atticus) egy szélesebb, összetett közeg alakult ki. Nicolet mintegy 10 000 családdal, az 5 milliós polgári lakosság maximum 5%-ával számol, míg Brunt kb. 50 000 főre gondol. Jelentőségüket a köztársaság végén mutatja a Kr. e. 67-es lex Roscia, amely a színházakban az első 14 sort az equites-nek tartotta fent.

Augustus, aki ez utóbbi törvényt megerősítette, felújította az eques publicus-szal kapcsolatos rituálékat is, kiemelve az ilyen tekintélyét, számukat 5000-ben állapítva meg, az equites Romani jegyzékét pedig tresviri-vel vizsgáltatva felül, továbbá a lovagi iudices négy tábláját (decuriae) állította fel, amelyhez Caligula még egy ötödiket tett hozzá, s ezek szabályozásával Hadrianus és Antoninus Pius is foglalkozott. Tiberius az aranygyűrű viselését is kiváltságukká tette. A lovagi státushoz a minőségi előírások voltaképpen a császárkorban is fennmaradtak, csak kissé szélesebb értelmezésben, vagyis a szabad polgári születés és a legalább 400 000 HS-t kitevő vagyon.
Az ordo equester számára fenntartott tisztségek gyarapodásával, mint amilyen a praefectus-i, ill. aprocurator-i volt, az equites számára is kialakult egy ahhoz hasonló szerkezetű pályafutás, amely összevethető a senatorok, cursus honorum-ával. A provinciákban is egyre több equites-szel találkozunk.

A Kr. u. 3. sz. végétől a legtöbb poszton - váltották fel a senatorokat, s jelentőségüket mutatja a viri eminentissimi minősítés; viszont a 4. sz. végén a lovagrend megszűnt a római társadalom külön kategóriája lenni.