„szárny”.
1. hadseregszárny: abból következően, hogy a római csatarendben a szárnyakon a lovasság állt, a szó „lovasság”, „lovascsapat” jelentést is felvett. Mivel pedig a kis számú római lovasság alegio-k kötelékébe tartozott, Kr. e. 338 és 90 között a szó az itáliai latin és szövetséges (socii) lovascsapatot jelentette. A császárkorban a hadsereg provincialakókból sorozott segédhaderejének (auxilia) lovas-alakulatait nevezték ala-knak.
Az ala-k saját névvel bíró önálló szervezeti-taktikai egységek voltak, a legio-kkal és más auxiliáris egységekkel egyetemben az egyes tartományok haderejének részét képezték, s így a helytartók főparancsnoksága alatt álltak, egyébként pedig saját parancsnokuk alatt többnyire különálló táborban castellum) állomásoztak. Feladatuk békeidőben a határőrizet és a fontosabb utak ellenőrzése volt.
Az ala-k neve a segédcsapatok gyalogos cohors-aihoz hasonlóan rendszerint két alapelemet tartalmazott: többnyire egy népnevet, amely a csapatot kiállító népre vagy törzsre utalt, és egy számot, amely az adott népből egyidejűleg felállított csapatok összességén belül az adott csapat sorszámát jelentette (pl. Ala III (olvasd =tertia) Thracum, Ala I (=prima) Commageno-rum, Ala II (=secunda) Lusitanorum, Ala II Pannoniorum, Ala I Batauorum stb.).
A név jelzővel is kiegészülhetett, olyannal, pl. amely a csapat azonosításában fontos szerepet játszó állandó állomáshelyre utalt (pl. Ala I Thracum Mauretana), császári jelzővel, melyet a csapat kitüntetésképpen kapott, vagy amely a csapat felállítójára emlékeztetett (pl. Ala I Augusta Ituraeorum, Ala Ulpia Dacorum), egyéb kitüntető jelzőkkel (pl. torquata, 1. torques, uindex, pia fidelis stb.) a csapat híressé vált parancsnoka nevéből képzett jelzővel (pl. Ala Tungrorum Frontoniana, Ala Augusta Gallorum Petriana, Ala Augusta Gallorum Proculeiana), de lehetett olyan jelző is, amely az adott ala speciális személyi összetételére (pl. ala ueterana vagy ala ueteranorum), megszervezésére (nova (=új), gemina (=iker), fegyverzetére stb. utalt.
Fegyvernemét illetően az - tisztán lovascsapat volt. Vegyes fegyvernemű segédcsapatok - mivel a meghatározó elem ez utóbbiaknál a gyalogság volt, és ennek túlsúlya a névadásban is (cohors equitata 1. cohors) tükröződött - nem voltak az ala-k között. Az Ala-kban szolgálatot teljesítők eredetileg könnyűlovasok voltak, melyek fegyverzetükben, öltözetükben és harcmodorukban sokáig megőrizhették népük hadviselésének sajátosságait, az 1-2. század folyamán azonban fokozatosan hasonultak a legiós lovassághoz.
Védőfelszerelésük páncélozottá vált, attól eltérően azonban a könnyebb, sodrony- vagy gyűrűspáncélinget, a lorica hamata-t viselték. Több különleges feladatot látott el és speciális fegyverzettel rendelkezett, amelyre a csapat neve is utalhatott: az ala sagittariorum íjász, az – ala exploratorum felderítő, az ala contariorum dzsidás, az ala catafractaria a Kr. u. 2. században megjelenő pikkelypáncélos lovascsapat volt, s a különlegességek közé tartozott a szíriai-arab sivatagi térségben ló helyett tevével mobilizált - dromedariorum.
Csapáserejüket tekintve a ala-k a segédcsapatok gyalogos cohors-aihoz hasonlóan kétfélék: ötszáz vagy ezerfős alakulatok, alae quingenariae vagy alae miliariae voltak. Az eddig ismertté vált ala-k túlnyomó többsége az előbbiek közé tartozott A csapat létszámára utaló jelző a ritkának számító ezerfős ala-k esetében a csapat nevében is megjelent. Az ala kisebb egységekre, ún. turmakra tagolódott. Egy quingenaria 16, egyenként 30 fős, egy ala miliaria 24, egyenként 42 fős turma-ból állt, míg a lovak száma az előbbiekben 34, az utóbbiakban 46 volt (Hygin. 16).
Az ala parancsnoka a lovagrendű praefectus alae volt. Stábjához, ala officium-ához különböző, adminisztrációt végző altisztek: cornicularius, actarius, strator, beneficiarius, librarius stb. tartoztak. Közvetlen irányítása alatt állt a csapat közös jelvényének, a zászlónak (vexillum) hordozója, a vexillarius, az ordonáncfeladatokat ellátó tesserarius, a fegyvertár felügyelője armorum custos, az orvos , medicus, és a lódoktor; voltak testőrei, equites singulares stb.
A forrásokban egy-egy - élén időnként praepositus alae-t is találunk: ők olyan parancsnokok voltak, akiknek nem volt meg a szükséges társadalmi rangja a beosztáshoz, és csak szükség esetén, ideiglenes jelleggel kaptak parancsnoki megbízatást. Helyettese alkalmanként a subpraefectus alae lehetett. A turma-k parancsnokai a decurio-k voltak. A turma-k jelvényhordozója egy-egy m signifer turmae volt. A közkatonákat equites-nek, lovasoknak nevezték.
Az ala-k, mint peregrinus jogállású birodalomlakókból álló auxiliáris egységek rangban, presztízsben a legio-k alatt, mint lovasalakulatok, a gyalogos auxiliaris cohors-ok felett álltak. Ez mind a zsoldban, mind a katonai rangok és beosztások egymáshoz való viszonyulásában megmutatkozott.
Egy ala-ban szolgáló katona évi zsoldja - amelybe természetesen a lova ellátási költségeit is be kellett kalkulálni -, az auxiliáris gyalogosénak a háromszorosa volt, valamelyest meghaladta a legiós-gyalogosét is, de már egy legiós lovasétól elmaradt. Összeg szerint ez B. Dobson számításai szerint a Kr. u. 1. században évi 250 denarius volt, mely Domitianus idején 333, Septimius Severus alatt 500, Caracalla alatt pedig 750 denariusra emelkedett. Egy decurio alae rangban mindig egy cen-turio cohortis felett, ám egy centurio legionis alatt állt.
Az ala mint önálló formáció túlélte a 3-4. század nagy katonai reformjait, és még a késő antikvitásban is létezett. A Notitia dignitatum összesen 65-öt sorol fel; egy részük még a régi szervezésű alakulatok közé tartozik, más részük újabb felállítású. Ezek között kifejezetten barbárokból sorozott egységeket is találunk (Ala I Francorum, Ala I Iuthungorum, Ala I Saxonum stb.) Ebben az időben ala-k kizárólag az alacsonyabb harci értékű, limitanei-nek vagy ripenses-nek nevezett határmenti seregekben fordulnak elő.