logo

XXVII Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Iudex

szó szerint bíró, de gyakran inkább az esküdt megfelelője az ókori Rómában, különösképp a köztársaság idején.



Polgári perekben, magánemberek közti ügyekben a magistratus-nak volt joga kinevezni a bírót, akinek majd meg kell mondania, hogy a peres felek kezességpénzzel szavatolt két álláspontja sacramenta) közül melyik a iustum, a helyes, az igazságnak megfelelő.

A iudex megbízása kezdetben azonnal megtörtént, de egy ismeretlen időpontban keletkezett 1ex Pinaria 30 nap haladékot tett lehetővé a magistratus előtt lezajló vita után. A sacramentum ősi eljárása igen bonyolult volt, amely mellett egyszerűbb formák is kialakultak. Ezek közé tartozott a iudicis postulatio, amely azonban nem egy legis actio generalis, hanem csak bizonyos esetekben volt alkalmazható, amelyekben ezt egy törvény lehetővé tette. Ennek során a felperesnek meg kellett adnia a jogcímet, amelyre igényét alapozta; másrészt az eljárás már nevében is kiemelte a iudex jelentőségét, vagyis a közméltóság növekvő szerepét a peres eljárás megszervezésében, mégha nem is megoldásában.

Gaius Institutiones-e egy 1933-ban, Egyiptomban megtalált töredéke alapján a felperes egy magistratus előtt arra szólítja fel az alperest, hogy ismerje el adósságát, s megjelöli, hogy ezt milyen jogalappal (ex sponsione) teszi. Ha az alperes elismeri tartozását, nyomban sor kerül a végzésre. Ha nem, akkor a felperes a magistratus-tól egy - kinevezését kéri, ami azonnal megtörtént, mert erre az eljárásra a lex Pinaria nem vonatkozott.
A sonsio kapcsán Gaius egyaránt említi az arbiter-t és a iudex-et. Az előbbi valószínűleg nagyobb szabadsággal, méltányosabban dönthetett, míg az utóbbit a jogi normák erősebben kötötték. A iudicis postulatio-val ellentétben a condictio absztrakt eljárás volt: a jogcím megjelölése nélkül a visszakövetelésre irányult, amit igazol Gaius szövege:
„Mondom, hogy tízezer sestertiust kell nekem adnod; követelem: ismerd el vagy tagadd." (4, 17b).

Az utóbbi esetben kitűzte az alperes számára (vö. condictio), hogy 30 nap múlva megjelenjék a magistratus előtt a iudex kinevezéséhez. Miután az említett módokon megtörtént a iudex megbízása, a magistratus kijelölte a perben közreműködőket, a „tanúkat", vö. testes estote. A tanúk megidézésével a per formálisan kezdetét vette, ez volt a sitis contestatio, s eddig tartott a peres eljárás ún. in iure szakasza, amelyet az apud iudicem fázis követett. A feleknek a bíró kinevezése után a 3. napon kellett megjelenniük a forum-on helyet foglaló iudex előtt. Ha valamelyik fél elfogadható indok nélkül nem jelent meg, a pert elvesztette.

A felek, ill. ügyvédeik nyilatkozata után, valamint a bizonyítékok megvizsgálását követőleg, esetleg tanácsadók segítségét kérve, a iudex kimondta ítéletét, amelynek archaikus szigorúsága később mérséklődött. Bár a döntését a precedens nem kötelezte, ám gyakran befolyásolta. Egy idő után a magistratus szerepét a praetor (urbanus) töltötte be. A provinciális helytartók visszaéléseit recuperatores ítélték meg, így Kr. e. 171-ben a 44 senatus egy 5 recuperator-ból álló bizottságot ruházott fel három volt hispaniai praetor ügyének elbírálásával.

A recuperator-ok a kártérítési ügyekben játszottak szerepet. Bűnügyek, bűnvádi eljárások esetében rendszerint esküdtszékeket (quaestiones) állítottak fel, s az első quaestio perpetua-t de repetundis 149-ben L. Calpurnius Piso Frugi hozta létre, s később más ügyekben is szerveződtek.


.-