A destino valamire rendel, állít, meghatároz igéből.

Egy Kr. u. 5-ben elfogadott törvény által bevezetett eljárás, egyfajta „előválasztás" volt, melynek során a consul-i és a praetor-i tisztségre megválasztandók személyére tettek javaslatot a választói gyűlés, acomitia centuriata számára. A candidatus-ok jelölését 10 új, a törvény értelmében felállított centuria döntötte el szavazással. A centuria-kba csak senator-ok és lovagok tartoztak, az utóbbiak is csak az első három lovagi curia-ból.

A tíz destinatio-s centuria neve Augustus tragikusan elhunyt unokái emlékére „Caius és Lucius Caesar centuriái" volt. Kr. u. 20-ban, Tiberius adoptált fia, Germanicus halála után a tíz centuria-hoz „Germanicus Caesar cen-turiái" néven további ötöt csatoltak, majd 23-ban, Tiberius édesfia, Drusus halála után „Drusus Caesar centuriái" néven újabb ötöt. A szavazás a comitia centu-riata eljárását követve, meglehetősen bonyolult eljárás szerint, a centuria-k tagjainak tribus-ba való tartozását figyelembe véve zajlott.
A szavazatokat urnákban őrizték és csak közvetlenül a választói népgyűlés megkezdése előtt, a gyűlés színhelyén bontották fel. Itt a népgyűlést levezető tisztségviselő hirdette ki a jelölés eredményét, mégpedig centuria-nként. A centuria-k sorrendjét sorsolással döntötték el. Az eredmények közzétételét csak addig folytatták, amíg egy-egy jelölt a szükséges szavazattöbbséget el nem érte, ugyanakkor csak annyi jelöltet állítottak, amennyi a betöltendő helyek száma volt. A népgyűlés feladata ezeknek a jelölteknek a megszavazása volt. A népgyűlés szavazási eredményébe a destinatio-s centuria-k szavazatai is beszámítottak. Az eljárást az 1947-ben előkerült feliratról, az ún. tabula Hebana-ról ismerjük.

A destinatio bevezetésével a magasabb rangú tisztségviselők megválasztásában attól kezdve a társadalom két vezető rendjének akarata érvényesült. A szabad pályázatok megszüntetése s a többes jelölések kizárása után nem volt többé tétje a népgyűlési választásoknak. Értelmét vesztette a választók kegyeiért folytatott küzdelem, s ezzel megszűntek a köztársaság késői időszakára olyannyira jellemző nagyszabású választási megvesztegetések és a szavazásokat kísérő, gyakran halálos áldozatokat is követelő tumultuózus jelenetek.
A választói népgyűlés szerepe az új rendszerben gyakorlatilag csupán a jóváhagyásra korlátozódott. Működéséről - bár tudjuk, hogy még a 2. században is létezett - érdektelenség miatt az ókori szerzők már nem is tudósítanak. A választásokhoz kapcsolódó egyéb eljárásokhoz az eligazítást.