A bérbeadási szerződések révén (locatio) a római jog központi szerepet juttatott mind a közmunkák, mind a magánüzletek területén a haszonbérbe vételnek, amelynek évezője volt a conductor, vagyis az a haszonbérlő, akivel a szerződést kötötték. A magánbérletek mezőgazdasági jellegűek is lehettek, de jelentősebbek voltak az állami építkezésekre, ill. az adókra vonatkozók, vö. vectigalia, portoria.

É-Afrikában pl. a nagy császári földeket conductor-nak adták haszonbérletbe, és szabad parasztokkal műveltették meg, bár nem volt nagy jelentősége annak, hogy a bérlő szabad vagy rabszolga munkaerővel élt-e. A rendszer mind a köztársaság, mind a császárság korában sok visszaélésre adott lehetőséget.