A népgyűlések római formáinak latin nyelvű megjelölése, amely a con+ire szóösszetételből ered.

A hagyomány szerint eredetileg a rex, később valamely magistratus, s részben annak megfelelően, hogy ki hívta egybe, részben aszerint, hogy milyen egységekben szólították egybe a népet, beszélünk comitia curiata-ról, comitia centuriata-ról és comitia tributa-ról. Közülük a legrégibb a - curiata volt, amelyen a consul, a praetor vagy - vallási ügyek esetében (comitia calata) – a pontifex maximus elnökölt.
A történeti időkben azonban a nép már nem mindig törekedett arra, hogy curia-nként egybegyűljön, hiszen kevés olyan gens maradt a köztársaságkorra, amely tagja volt az egykor curia-ba sorolt nemzetségeknek, s ezért ilyenkor mindegyik curia-t egy-egy lictor képviselte, s a curiata feladatköre is csökkent, pusztán formális és rituális volt: megerősítette a magistratus-választásokat, meghozva a lex curiata de imperio-t, amely a felsőbb magistratus-okat imperium-mal ruházta fel (enélkül egy consul hatalma korlátozottnak számított - Cic Att. 4, 17, 2), s jóváhagyott bizonyos végakaratokat, ill. örökbefogadásokat (adoptio), így az adrogato szentesítése is a curiata hatásköre volt.

A comitia centuriata-t, mely sokáig a legfontosabb és közjogi szempontból a római nép legrégibb gyűlése is volt, a pomerium-on kívül hívták egybe, rendszerint a campus Martius-on egy consul vagy egy praetor elnökletével. A népgyűlés ezen fajtája, melynek eredete, szervezete és története sok szempontból ma is vitatott (vö. Sevius Tullius), bár valószínűleg egy Kr. e. 6. sz.-i hadseregreformmal áll kapcsolatban, minden római polgár számára nyitva volt. Szervezete 193 (vagy 195) - centuria-ból állt (a modern kutatók egy része tévesen tételezett fel később 350 centuria-t), ám túlsúlyban a vagyonos elit volt benne kis létszáma ellenére, mert a szavazás alkalmával centuria-i nagyobb száma alapján elsőbbséget élvezett.
A katonai szerepkört követően az őt megillető politikai hatáskör feltehetőleg a Kr. e. 5. sz. közepétől alakulhatott ki, vö. comitiatus maximus (leges XII tab 9, 1-2), amely kitétel egyedüli szuverenitására utalna. Az átalakulás mindenesetre 367-re befejeződött. Kr. e. 218-at követően már nem ez volt a legfőbb törvényhozó népgyűlés, kivéve a háború és a béke kinyilvánításának jogát (vö. lex de bello indicendo), ill. a consulok és praetorok által előterjesztett törvényjavaslatok keresztülvitelét vagy elvetését, viszont megtartotta azt a képességét, hogy megválassza a consulokat, a censorokat és a praetorokat, valamint bizonyos főbenjáró bűnök esetében kijelölje a bíróságot (iudicia populi) s döntsön a prouocatio ad populum tárgyában (perduellio).
Ami a comitia tributa-t illeti, amelyet gyakran tévesen össze szoktak zavarni a concilium plebis-szel, holott ez utóbbi csak a plebeius-oknak volt fenntartva, míg a tributa minden polgárnak nyitva állt, aki be volt sorolva a lakóhelye és a gazdasága fekvése alapján kialakított 35 tribus-ba (amely egység igen szoros kapcsolatban áll a teljes polgárjoggal, ill. a comitia status-szal, mert pl. a felszabadítottakat a 4 tribus urbana-ba sorolták be), beleértve a patricius-okat is.

Egyesek már a Kr. e. 5. sz.-ban számolnak meglétével, de a vidéki tribus-ok jelentősége alapján mások nagyobb valószínűséggel a 4. sz.-ra datálják kialakulását. Mint tisztségválasztó gyűlés a campus Martius-on jött össze, mint törvényhozó, ill. bíráskodó intézmény a forum-on gyűlt egybe. Egy consul vagy egy praetor, néha egy aedilis curulis felügyelte, akinek volt ius agendi cum populo-ja (tehát nem cum plebe-ről van szó, mint a concilium plebis esetében). Minden kérdésben elláthatta a törvényhozást, kivéve azokat az eseteket, amelyek a centuriata-nak voltak fenntartva. Itt nem volt elsőbbségi kiváltság, a döntéshez 18 tribus azonos állásfoglalására volt szükség. Ellátta a kisebb bírósági ügyeket, megválasztotta az aedilis curulis-okat, a quaestor-okat és az alacsonyabb tisztségviselőket.

A comitia tributa-tól különböző, bár szintén tribus-onként egybegyűlő concilia plebis a plebs kivonulásainak időszakában alakult ki, s ez választja a tribuni plebis-t, megszavazza a plebs saját törvényeit, a plebiscitum-okat, melyeket elébb csak a köznépre lehetett alkalmazni, ám a 287-es lex Hortensia általános érvényűekké tette őket, s a 3. sz.-tól a törvényhozás lényege a plebiscitum-okra épült.
A római comitia-nak nem volt saját törvénykezdeményező szerepe, csak a magistratusok előterjesztéseire szavazhatott, vagyis nem kezdeményezhetett és nem büntethetett. Nem hivatalos népgyűlések, hanem inkább tömeggyűlések voltak a contiones, amelyeken belül nem is voltak szavazóegységek. A comitia principatus alatt a népgyűlések minden szerepüket elvesztették.