A császár a korábban Átjáró-háznak (Domus Transitoria) nevezett, a Palatinustól hosszan az Esquilinusig nyúló palotáját, mely a 64 júliusi nagy tűzvészben részben elpusztult, 64-68 között újjáépíttette, s ezt az új palotát Domus Aurea-nak nevezte. Suetonius (Ner. 31) és Tacitus (ann. 15, 42) a palotáról készült leírásában egybehangzóan a császár gigantomániáját és mérhetetlen fényűzését emeli ki (minden arannyal volt burkolva, drágakővel kirakva, a palota előcsarnokában, vestibulumában a császár gigantikus szobra állt), ugyanakkor mindkét szerző kitér az épület stílusbeli és technikai újszerűségeire.

A Domus Aurea építészettörténeti szempontból valóban sok figyelemreméltó elemet tartalmazott: az építészek a négyszögletes alaprajzú terek feloldásával, újszerű alaprajzú és szokatlan méretű helyiségek kialakításával kísérleteztek. A keleti szárny központi épületrésze, a 15 m átmérőjű nyolcszögletű terem a második ismert oktogonális tér az építészet történetében. Kupolája az egyetlen, amely a korai császárkor Rómájából ránk maradt. Mellette ötszögletű udvar helyezkedett el.
A termek falait a freskók „megnyitották" s vidéki tájak, szántók, szőlők, legelők és erdők váltogatták egymást (Suet., uo.). Tacitus elismerését a palotához tartozó park vívta ki, mely a természet, a vidéki táj szépségeit: mezőket, tavakat, erdőket varázsolt a városba.