a gör. basilikos királyi szóból, s eredetileg valószínűleg kormányzási csarnokot jelölt.

A rómaiaknál egy téglalap alaprajzú, többhajós épülettípust jelentett, amely a városokban rendszerint az üzleti élet vagy a bíráskodás csarnoka, a légiós-táborokban (castra) az eligazításoknak, a parancsok kihirdetésének és a katonai bíráskodásnak a helye volt. A császárkorban kultikus célokra a misztériumvallások is használták, s átvette a kereszténység is. Az első, forrásokból ismert basilica a Kr. e. 184-ben Rómában épített Porcia volt, az első ilyen típusú fennmaradt épület a Pompeii városában feltárt, Kr. e. 105-re datált
Leghíresebbek a Róma városi Basilica Aemilia (Kr. e. 179), a Basilica Iulia (Kr. u. 12) vagy a Maxentius által elkezdett, s I. Constantinus által befejezett, majd átépített, Via Sacra mentén álló Basilica Nova (Kr. u. 310-313, 320). Építészeti megoldásaiban a basilica az idők folyamán némi átalakuláson ment keresztül, s több változata is kialakult.

Az ókeresztény főhajója apszisban végződött, a mellékhajóknál magasabb volt, és az utóbbiak tetőzete felett még egy ablaksorral rendelkezett, maga az épület pedig előcsarnokkal (narthex) és előudvarral (atrium) egészült ki.
Késői fejleményt jelentettek a kereszthajós változatok: a kereszt alaprajzú, mely a hosszú főhajóra merőlegesen helyezett rövidebb mellékhajóval rendelkezett vagy a négyszögletes alapú, melynél a hosszú főhajót rövidebb, egymás mellé illesztett mellékhajók keresztezték, melyek révén a hajókat tartó belső oszlopsor úgyszólván teljesen kiküszöbölhető volt.

Az ókori basilica építés csúcsát, s egyben a basilikális és kupolás épülettípus egyesítésével történő továbbfejlesztését jelentette a Justinianus császár alatt 532-537 között épített Hagia Sophia épülete.