város: római vagy latin polgárok városi jogállású, autonóm közössége. Leányváros, amelyet Róma (vagy a köztársaság időszakában esetleg valamelyik latin város vagy a latin szövetség, néha Róma és a latin szövetség együttesen) alapított.

A colonia-alapítás alapvető céljáról legbeszédesebben ezeknek a városoknak a földrajzi elhelyezkedése és településszerkezete árulkodik: Róma a colonia-it ugyanis rendszerint stratégiailag kiemelt jelentőségű pontokon (tengerparton, fontos hadi- és kereskedelmi utak találkozásánál, ellenséges városok, népek közelében stb.), a legyőzött ellenfeleitől kisajátított földön (ager Romanus, ager publicus) hozta létre, s felépítésükkor a katonai tábor a castra struktúráját követte. Feladatuk az adott körzetben a római uralom biztosítása: békében a folyamatos ellenőrzés, vészhelyzetben pedig a Róma ellen irányuló első csapások feltartóztatása volt.

A colonia alapítását mindig törvény szentesítette. Ugyancsak törvény, egy lex agraria rendelkezett az alapítással együtt járó földosztásról (emiatt a colonia alapításnak egy másodlagos szerepe is volt: a nincstelenek földhöz juttatása, s ily módon a szociális feszültségek enyhítése) és az alapítást lebonyolító hivatali testület tresviri coloniae deducendae, colonie tresviri agris dandis) felállításáról. Ennek tagjait a népgyűlés választotta. Az új település polgárai megőrizték az őket kibocsájtó közösséghez való tartozásukat, azaz a colonia alapítása - ellentétben pl. a görög apoikiával - nem új polgárjogot, hanem csupán egy másodlagos, helyi polgárságot eredményezett, tehát a - inkább a görög kléruchia-val volt rokon.
Róma szuverenitása a coloniai fölött megmaradt: a Róma városi intézmények egyfajta fölöttes állami szervként funkcionáltak az új települések számára, s ugyanakkor a Róma városából kivándorló telepesek is megőrizték a jogukat a tágabb közös ség, a római polgárok közösségének ügyeiben való részvételre. Helyzetükben csupán annyi változás történt, hogy őket mint római polgárokat attól kezdve nem valamelyik Róma városi kerületben, tribus-ban tartották nyilván, hanem a coloniajuk földrajzi fekvésének megfelelő vidéki kerületben. Egyébként pedig változatlanul jogosultak voltak a Róma városában tartandó népgyűléseken való részvételre és szavazásra vagy - ha a ius honorummal is rendelkeztek - az állami tisztségekre való pályázásra, továbbá az állammal szembeni alapvető kötelezettségük, a hadkötelezettség teljesítésére is a római polgárok hadseregében, a legio-kban került sor.

A latin coloniák alapítása, mely ugyancsak a római expanzió érdekeit szolgálta, és elsősorban ugyancsak római polgárok deductio ját jelentette, a telepesek számára a fentiekhez képest merőben új jogi helyzetet eredményezett: a római polgárjog megszűnését vonta maga után. Az új telepesek, a coloni a Rómától elkülönült ügyeik intézésére helyi intézményeket hoztak létre, amelyek hatáskörét és működését a Róma által adott alaptörvény, a lex coloniae szabályozta. Ezeket az intézményeket a római állami intézmények mintájára, annak alapvető hármas (népgyűlés, tanács, választott tisztségviselők) tagolódását követve hozták létre, és - helyi szinten természetesen - azokhoz hasonló hatáskörrel és hasonló ügyvitellel funkcionáltak.
A helyi polgárjoggal rendelkezők szavazókörzetekbe curiákba szervezve alkották a népgyűlést, a senatus mintájára megalkotott városi tanács neve ordo decurionum volt, az évente választott magistratus-ok hatalom tekintetében egymásra hierarchikusan épülő collegialis testületeket alkottak, élen a Róma városi consul-ok mintájára megalkotott két polgármesterrel, a duouiri iure dicundo-val, akik - miként nevük mutatja - helyi ügyekben egy bizonyos határig bíráskodási jogkörrel is rendelkeztek, alattuk az aedilis-ekkel és a - quaestor-okkal. Öt évente a rendes duumvir-ek helyettduoviri iure dicundo quin-quennales-t választottak, akik a Róma városi censor-ok mintájára összeállították a tanács névjegyzékét, az album decurionum-ot, és lebonyolították a községi javak kezelésével kapcsolatban ekkor esedékes nagyobb gazdasági ügyleteket: a köztulajdonban lévő földek és egyéb javak bérbeadását, a közcélú építkezések vállalkozóknak való kiadását stb.

A colonia-k polgárai, a colonus-ok, tehát kettős kötődéssel rendelkeztek: Róma mindannyiuk számára közös haza, patria communis volt, ugyanakkor mindenki számára létezett egy szűkebb, természet adta haza, patria naturalis is. A coloniak alapításával ily módon egy kétszintű igazgatási rendszer jött létre a római állam fennhatósága alá tartozó területeken, az ager Romanus-on, egy felsőbb állami, és egy széles körű önkormányzaton alapuló helyi. Ezzel Róma városállamból területi állammá vált, még ha ennek bizonyos korlátai voltak is: nem ismerte ugyanis a képviseleti rendszert (ez az ókorban sehol sem létezett), így a felsőbb szinthez, a közös hazához való tartozásból fakadó jogokat és kötelezettségeket a colonia-k polgárai csak közvetlenül, Róma városába utazva gyakorolhatták.
A nagy távolságból fakadó nehézségek bizonyos fokú áthidalását jelentette a városi patronatus intézménye. A vidéki városok és polgáraik befolyásos személyiségek, senatorok és lovagok köréből választott támogatóik, patr-nus-aik révén egyfajta érdekképviselethez juthattak a „fővárosban".

A késői köztársaság korára hangsúlyeltolódás következett be a kolonizációt motiváló tényezőkben: Marius hadseregreformjának, a nincstelenek besorozásának következtében a colonia alapítások céljaként előtérbe került a leszerelő katonák földhöz juttatása, a veterántelepítés.
A római kolonizáció első nagy történelmi időszakát az itáliai telepítések jelentették. Mindaddig, amíg volt felosztható ager publicus, Itália földjét a hozzá kapcsolódó kiváltságok miatt (korlátlan magántulajdon dominium ex iure Quiritium lehetősége, mentesség a föld- és fejadó fizetése alól) a colonia-alapítások helyének kiválasztásában aprovincia-kkal szemben vitathatatlanul előnyben részesítették.
A korszakváltás Iulius Caesar és még inkább Augustus nagyszabású veterántelepítéseivel következett be: Caesar két földtörvényében felosztotta a közföldek valamennyi maradékát (Kr. e. 59) is, s ettől kezdve új -k számára földalapot teremteni már csak éles konfliktusok árán, a magántulajdonban lévő földek kisajátításával vagy állami felvásárlásával lehetett (1. a triumvirek erőszakos veterántelepítéseit és a perusiai háborút), ezért a coloniák tartományokban való alapítása, ami egy évszázaddal korábban C. Cracchus idején még kivitelezhetetlen volt, ettől kezdve elfogadott gyakorlattá vált. Itt a coloniák hosszú ideig azonos funkciót töltöttek be, mint néhány évtizeddel vagy évszázaddal korábban Itáliában: biztosították a római uralmat, a római civilizáció szigetei és a romanizáció katalizátorai voltak.

A colonia a municipium-mal (eredetileg idegen város, amelyet Róma beemelt a fennhatósága alá tartozó önkormányzatok közé) együtt a két legjelentősebb városkategóriát, a teljes autonómiával bíró várost jelentette. Önkormányzatuk mértékében alapvetően nem volt különbség, hosszú ideig azonban rangosabbnak a municipium számított. A két városkategória presztízsében a kiegyenlítődés és a szerepcsere a Kr. u. 1-2. században, a romanizáció előrehaladtával következett be.
A 2. században a közmegítélés szerint már rangosabbnak számított eredendően római településnek, colonia-nak lenni, ezért a municipiumok sorra kérték a császártól colonia rangra való emelésüket. Az ilyen másodlagosan -státuszt nyert városokat, megkülönböztetve az alapítottaktól, tituláris -nak nevezzük. A colonia-ák kiváltságos helyzete a római polgároknak az alávetett birodalomlakókkal szembeni jogi privilegizáltságából fakadt, így a Constitutio Antoninianaig tartott.
Caracalla rendelete a római polgárjognak a birodalom valamennyi szabad lakójára való kiterjesztésével az idegen jogállású civitas peregrinákat is római közösségekké tette. Ennek következtében a colonia ák és municipiumok terminológiai megkülönböztetése értelmetlenné vált, így ezeket fokozatosan az általánossá váló civitas elnevezés váltotta fel.