Africanus iratai azt gyaníttatják, hogy ő hallgatója, tanítványa, követője, állandó híve, később igazi barátja volt Julianusnak.A hányszor hivatkozik Julianusra,mind annyiszor sejteti, hogy közeli viszonyban állt a nagy mesterhez, a ki a divi fratres (161-169) korában halt meg.
Africanus a Julianus auditóriumába járt. Ott tanúlta a polgárnak kötelességeit, jogait és ennek védelmét a concret jogeseteken, s mint tanítvány nem csak figyelmezett a tárgyalásokra, hanem jegyezgeté mesterének Julianusnak fontosabb nyilatkozatait, sőt szükség esetén ki is kérte véleményét. Ez tette lehetővé, hogy olyan sok kérdésre tud döntvényt idézni Julianustól. Nem csak futólagos hallgatója, hanem hű tanítványa, mint ezt már Accursius is állította.
A tanár és tanítvány közti benső viszonyt következtethetjük abból is, hogy Africanus többnyire olyan eseteket tárgyal, a melyeket Julianus döntött el. A tanár praxisából meríté az eseteket a hallgató. Igaz ugyan, hogy Julianus mint respondens csak néhány esetben van egyenesen megnevezve, de Africanus, az idézetben, a hol egyenesen meg nem nevez mást ott Julianusra gondol. Nagy tanító mesteréhez való ragaszkodását nem fitogtatásképen közli Africanus, hanem mutatja azt azért, hogy részesíthesse saját tanítványait s olvasóit ama nemes fák gyümölcsében, a melyeket Julianus plántált.

Az Italiába települő tartományi lakosok magokkal hozták nemzeti romlatlan sajátságaikat, megfiatalították a római fajt, melybe beolvadtak, s elsajátították a latin nyelvet. A birodalomnak nyugati tartományai átvették Róma műveltségét s úgy romanizálódtak, hogy még ma is fölismerhető. A birodalomnak keleti tartományai azonban nem romanizálódtak. A görög mindig megmaradt görögnek, sőt Italiában a fensőbb körök, főleg Hadrianus óta, hódoltak a görög szellemnek, mely a művészetet, költészetet és tudományosságot fölismerhetőleg áthatotta.
Africanus magával hozta vagy alaposan elsajátítja a római nyelvet, nemzetiséget, bele élte magát ennek szellemébe, felfogta Róma alaptörvényét, a XII táblát s hazája intézményeit védte a félreértés vagy hamis magyarázat ellen. Irodalmi műveltség, abban az időben is elengedhetetlen kelléke volt minden számba vehető embernek. A komoly tudományos műveltség megszerzése nélkül senki se léphetett a közönség elébe.
A pontos és világos okoskodás, a sikeres vitatkozás, az alak és tartalom mutatja, hogy Africanus jó iskolán ment keresztül. Szerényen mondja ugyan, hogy a történelmi művek közűi nem igen sokat olvasott, mégis helyesen tud idézni megfelelő példákat Róma történetéből, pl. a szószegő Fufetiust (qui pactum perfide ruperat). Irodalmi jártasságának jeleül tekinthetjük, hogy azonnal tudott rá idézetet mondani Vergiliusból, a kit elegantissimus poeta jelzővel tisztel meg.
A görög vonatkozások bizonyítják, hogy a második század uralkodó szelleméhez híven Africanus is elsajátítja a görög nyelvben s irodalomban való jártasságot. A bölcsészet és műízlés a múzsák hazája felé vonzza a jogtudósokat is.

Midőn egy hagyományi jogesetre Africanus azt mondja, hogy abban jogi lehetetlenség rejlik, és hogy az ilyféle kérdést a dialektikusok tévútra vezetőnek tartják: találó észrevételeit görög műkifejezéssel adja elő, a mi arra mutat, hogy görög műveltsége teljes volt. Az akkori idők ízlését követve Africanus és beilleszt egy-egy találó idézetet Homerosból.