I. Africanus Quaestiói a fentebb említett változatos tartalomról tesznek tanúságot.

A Quaestiones megjelölés már jelzi előre, hogy vannak benne kérdések és pedig jogi kérdések, melyekre útbaigazító véleményeket kértek a szóbeli tárgyalásokon. A felvetett nehezebb kérdéseket és az ezekre adott válaszokat összeállítja és vélemény alakjában közli velünk a jogtudós. Igen sok kérdésről elmondható, hogy finom, subtilis. Igen sok véleményről elmondható, hogy értelmezésre szorul. Ezt megadja nekünk Africanus.

Van Africanus Quaestióiban számos kérdezősködés egyes concrét esetekről, melyek neki alkalmat adtak beható fejtegetésekre és hasonló esetek példázgató felhozására, melyek közűi némelyik költött eset. Néha törvényhez (lex), néha más jogász nyilatkozatához fűzi okoskodását Africanus, s ahhoz adalékkal járul. Sok motívumot és hasonlatot hoz fel, mi által közeledik ahhoz az irányhoz, melynek követéséről ismeretes Marcellusnak Liber singularis responsorum című könyve. Africanus vitatkozik is. Kifejti nézetét, megmondja meggyőződését, védi álláspontját, de úgy, hogy rá is alkalmazható Petrarkának eme megjegyzése: non ventosus disputator séd reális artifex.

Africanus Quaestiói változatos tartalmát mutatja, hogy vannak benne a következők:

a) gyakorlati esetek fejtegetései, mely esetek véleményezés vagy eldöntés végett kerültek elébe.

b) Képzelt tényállások fejtegetése.

c) Fejtegetések, a melyeknek kiindulási alapul szolgál valamely törvény, edictum, jogi példabeszéd, jogtudósnak nyilatkozata.

d) Africanus egyes hosszasabb értekezéseket is beszőtt a Quaestióiba, pl. a tolvaj rabszolgáért való felelősségről.

A Quaestiókban a tárgyalás többnyire az egyes esethez fűződik, de nem elégszik meg a döntő szó kimondásával, mint megelégszik a véleményező, hanem megokolja azt a mit mond és újabb eszméket is kapcsol az esetekhez. A kimondott véleményt igyekszik megvilágosítani, hogy belássák és kétségbe ne vonják. Hivatkozik az analógiákra s ha lehet rámutat arra, hogy az ellenkező vélemény elfogadhatatlan, jelzi a levonható következtetéseket is. Gondosan megmondja, hogy hol és mikor alkalmazható ugyanaz az elv.
A Quaestiok rendszerint szóbeli megbeszélés tárgyai voltak, a discussio nyomai néhol szembetűnők, s több mint valószínű, hogy a Julianus auditóriumában megbeszélt jogeseteket jegyezte fel Africanus, a mely jogesetek megbeszélésében neki is része volt. Julianus Digestáiban van elég hely, mely egyezik az Africanus Quaestióival.


II. Africanus viszonya Julianushoz és a receptio

A Quaestiok anyagának szerzője részben Julianus, a gyűjtögető és feldolgozó Africanus. De a kettőjük hányadát közelebbről ki nem jelölhetjük. Az oratio obliqua, melyben Africanus referál, pl. ait, putat, existimat, dicebat, putabat, dubitare se ait, más alanyra mutatnak.
Az elbeszélő előadói stílus mutatja, hogy Africanus Quaestióban referál másnak véleményéről is, közli velünk, hogy az a tekintély a kit néhol meg is nevez, t. i. hogy Julianus, milyen véleményt nyilvánított. Africanus Quaestióinak kiadásakor a Julianus véleményeit honnan ismerte? Nem állíthatom, hogy Julianus művének olvasásából meríti és írta azokat Africanus a könyvébe, de azt hiszem, hogy Julianus szóbeli előadásának feljegyzését használta.
Megtörtént aztán, hogy Julianus egyben-másban később más meggyőződésre jutott és ezt a tanítványaival közölte, pl. Dig. 16. 1. 19. §. 5-ben Africanus az ait-hoz tartozó alanynak, t. i. Julianusnak, gondolatát hallotta és feljegyezte akkor, mikor az írásban való közlésre még nem vala kidolgozva és rendeltetve; ezt a véleményt azonban hosszabb és behatóbb megfontolás után helyesebbel cserélte fel Julianus, t. i. eleinte megtörtént a delegatio és intercessio összehasonlítása, ezt aztán helytelennek találta (quae postea non recte comparari ait). Ez semmi különös, és az sem, hogy erről tudomást vett Africanus, főleg ha feltesszük, hogy Africanus a maga tanárának szóbeli előadásai nyomán közölt némelyeket. Mások véleménye szerint, a Quaestiók valamelyik nagy jogásznak hátrahagyott, teljesen el nem készült jegyztei, melyeket a szerző még nem öntött végleges formába s igy még nem is bocsátott közre, Africanus állítólag ezeket saját jegyzeteivel, fejtegetéseivel, és reminiscentiáival adta át a nyilvánosságnak.

Hogy Africanus Quaestióiban a Julianus döntvényeit értékesíti, az nem valami újítás, hiszen már Coruncanius óta abban állott az uralkodó tanmódszer, hogy korábbi döntvényeket is bevontak a fejtegetés körébe. Alfenus Digestáihoz sok adatot Servius szolgáltatott. Atilicinus után indult Fufidius, és Fufidius nyomdokain új alkalmazást mutat Africanus. Africanus műve némely részének forrása az előadás, melyet Julianus auditóriumában hallott, de érdeme egészben még eldöntetlen. Feljegyző? átdolgozó? vagy alkotó?
Úgy hiszem, hogy Africanus nem az inventio gazdagságával és eredetiségével tett szolgálatot hazája igazságügyének, hanem az esetek felhasználásával, hihetőleg amaz esetek felhasználásával, a melyeket az ő jelenlétében, sőt közreműködésével tárgyalt s döntött el Julianus. A nagymester mintegy a vázlat jellemző vonásait adta. A részletes kidolgozásra Africanus adatokat össze illesztő, mint beillesztik az épületbe a faragott köveket.

Jogi gondolkodásával fényt vet az esetekre. Ezekre építi jogi meggyőződését, kutató szelleme az esetnek mélyére hatolt s mindenre magyarázatot és analog esetet keresett. Nem közli Julianus véleményét a nélkül, hogy meg ne mondaná saját ítéletét. Az ő tekintélyével támogatta saját nézetének helyességét. Julianus majd egy fél századon át viselte az elsőséget a jogtudósok fényes köztársaságában.
Africanus egyike azoknak a kik nyomdokait híven követték. A mi Africanus irataiból ránk maradt, azt Bizancban főleg a Julianus iránti tekintetből őrizték meg, Africanus egyéb művei elvesztek. A megmaradt töredékek szerint a meglevő anyagba való bemélyedés jellemzi Africanust. És e töredékekből is, elég adatot meríthetünk annak bebizonyítására, hogy Africanus nem csupa tralaticiumot ad elő. Igen sok tételről ki lehet mutatni, hogy az Africanusé.

Ha nem volt is minden szabályra nézve feltaláló, de igen is szerencsés felismerő, sikeres terjesztő, az elvek meggyőző hirdetője. Szorgalmas gyűjtő a ki a gyöngyszemeket ki bírta válogatni. Azokhoz tudott magyarázatokat fűzni, szabályokat illeszteni, itt-ott finom okoskodásokat szőni. Előre törekedett. Tanított, hiszen nem tartja elégnek a tudást; terjeszteni kívánta a tudományt, kulcsot akart adni a Julianus döntvényeihez. A fényt a jogkeresők útjára árasztotta. Ezzel is hasznos szolgálatokat tett.
Nagy eset-tömeg halmozódott fel a Julianus auditóriumában. Erre alapitá spekulatív tervét a figyelmes tanítvány Africanus. Ez a halmazállapot nem homályosítja el az ő önálló gondolkodását. Fejtegetéseit azért közölte, mert hatni akart tanítványaira. Terjeszteni akarta mesterének elveit, befolyását, hírét, előmozdítandó hazája jogának fejlődését. Nem csak azt tanítja, nem csak azt véleményezi, hogy a gyakorlati esetre melyik szabály alkalmazandó, hanem kimutatja azt is, hogy a kérdéses esetben micsoda joga van a polgárnak. Africanus receptív természetét kétségbe nem vonhat vállalkozott.

Az esetekkel Africanus úgy bánt, mint a szobrász a nyers márvánnyal, feldolgozta azokat. A mesterétől hallottjuk; de a receptio nem járt saját meggyőződésének erőszakolásával vagy hűtlen elhagyásával.
Ha Africanus nem tett volna egyebet mint Julianus responsumainak közlését, ezt a mű címében jelezte volna. De ő quaestiókat fűzött a Julianus responsáihoz, a hol kell, a maga eltérő véleményét jelezve. Julianus véleményeit fogadta el alapul, ezeket újra elővette, megnézegette, újra mérlegelte, megbírálta, kiegészítette, észrevételekkel kisérte. Hogy a nagy mestert nem mindig nevezi meg, hanem ait, notat, respondit, putat, existimavit, dixit, negavit igéket használja a személy nevének elhallgatásával, s mégis tudták, hogy kiről van szó, ez mutatja a nagy tekintélyt, melyben ő t. i. Julianus állott.